Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Fintha István: Madárcönológiai vizsgálatok a Hortobágyon. A Meggyes-erdő

a Picus canus, Sylvia curruca és Parus caeruleus. 1970-ben nem költött a Picus canus, Sylvia communis és Parus caeruleus, 197l-ben pedig a Sylvia communis mellett a S. curruca-t nem sikerült észlelnem. A fészekszám-változás a fajok zöménél jelentéktelen volt, néhánynál azonban — különös tekintettel a fejlődő telepek dinamizmusára — feltűnő hullámzás, vagy növekedés mutatkozott. (Lásd a 3. táblázatot !) 1969. 1970. 1971. 1972. 1. Nycticorax nycticorax 60 70 80 365 2. Falco vespertinus 16 27 35 40 3. Asio otus 3 7 14 8 4. Hirundo rustica 42 30 4 20 5. Corvus frugilegus 220 300 940 965 3. táblázat. A Meggyes-erdő évente jelentősen változó mennyiségű fészkelői. (Az adatok a fészekszámot jelentik.) A Nycticorax, a Falco vespertinus és a Corvus frugilegus mennyisége között jelentős összefüggés áll fenn. A varjú fészkeinek szaporodása természetszerűleg a kékvércsepárok számának —• de legfeljebb kezdetben lineáris — gyarapodását vonja maga után. A varjúkolónia népessége, mivel lakói már 197l-re elfoglaltak minden alkalmasnak tűnő helyet, feltehetően a későbbiekben sem növekszik már számottevően. A bakcsók helyzete viszont sajátszerű volt a megfigyelési években. 1969-ben és 1970-ben a még kevés varjú mellett jól megfértek. A két faj — kis eltolódással — egyszerre, egymás szomszédságában foglalta el a területet. (4. ábra a- és b- része.) Ahogy a harmadik évben a varjak száma hirtelen felugrott, telepük ennek megfelelően kiterjedt. Mivel költési mozgalmaikat korábban kezdik, egyszerre megszállták a bakcsók addigi fészkelőhelyeit is. Emiatt azok — közismert agresszivitásuk ellenére — várakozásra kényszerülve csendben mozogtak az erdő távoleső részein egészen június végéig. Csak ekkor, a varjak eltakarodása után nyerhettek végre költésükhöz alkalmas teret. (4. ábra: c- és d- része.) 1972-re az előző évi nagyobb bakcsószaporulatnak ismét terjeszkednie kellett, viszont a varjak létszáma alig emelkedett. Visszatért az egymás mellett költés jelensége, de a bakcsók jelentősen gyarapodott tömege nem fért már el egy kolóniában, távolabb új telepük alakult. (5. ábra.) Elsősorban ezek voltak okai annak, hogy az erdőben költő párok összlétszáma négy év alatt 414-ről 1485-re, tehát több mint 3,5-szeresére emelkedett. 10