Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Szabadi Imre: A hajdúböszörményi erdők és nádas területek birtoklási és használati joga a XIX. században
3 Ft-ra személyenként és a nádat, amit vágtak elveszik tőlük." 1 9 Egy korábbi adat szerint a nádosztó küldöttség az osztás előtt tilalom ellenére levágott nádat annak adja oda, akinek az osztás szerint a nyilába esik. 2{ ) A város részére közszolgálat fejében történő vágáson kívül felében való nádvágásra is van adatunk. 1838-ban a bütmotsojai és gáti nádat felében adják ki levágás végett a lakosoknak olyan módon, hogy ki-ki az általa levágott nádnak felét köteles a város számára behordani. 2 1 A részibe vágáskor megtörtént visszaélések miatt rendelkezéseket hoztak, melyek szerint, ha bárki is az általa levágott nádból bármennyit elvisz míg meg nem felezik, az őt illető részt is a város kertjébe vitetik. Azoktól, akik a város részére behordandó nádat kisebb kévékbe kötötték, mint a magukét, még száz kéve nád levágását követelik. 2 2 A termés minősége szerint máskor harmadában osztják ki a város nádját a jelentkezők között. Bizonyos tehát, hogy a nádasokkal a város, a közbirtokosság rendelkezett az elosztás, ill. a lakosság haszonvételének fent leírt gyakorlata szerint. A város kezelésében levő nádasok birtoklási jogában a későbbi évtizedekben lényegesebb változást bizonyítanak a közgyűlési jegyzőkönyvek. 1862-ben már a haszonbérbe adott réti nád után beszedett 1173 forintnyi évi bevételt jelentik a közgyűlésnek. Az így nyert összeget minden bizonnyal a megbízott mérnökök által vezetett ármentesítési munkálatokra fordítják. Ugyanebből az évből származó adatok vízlevezető árkok ásatásának szorgalmazását igazolják. A város kertjébe évenként behordott többezer kéve nádnak csak egy részét használják fel a középületek fedésére, a többit eladják pénzért a lakosoknak. Más adatok szerint az igénylőknek 6 Ft-ért engedélyezik a réti nád vágását. 1886-ban a város részére vágatni szokott nádat már árveréssel apróbb darabokban eladják. Mint már korábban is említettem, ezekben az évtizedekben jelentős területek váltak alkalmassá szántóföldi művelésre. A tagosításokkal, az arányosítás során a megmaradt nádtermő területek birtoklási joga döntően megváltozott. Jórészt a tagosított földek tartozékai lettek, és ezzel a magánbirtokosok tulajdonát képezték egészen az 1945 utáni újratagosításig. Hogy a XIX. századi intenzívebb, kapitalizálódó gazdálkodást elősegítő tagosítás után mennyire nem, vagy csak igen kis mértékben élvezett nádlási haszonvételt a város, igazolja a tanács jkv. 1888. évi kitétele, miszerint egy Fejszés János nevű ember 150 kéve nádat a városnak eladott. A magánbirtokhoz csatolt nádasterületek hasznosításának fokát, jövedelmezőségének mértékét az idősebb emberek emlékezetében élő számadatok is igazolják. A nádasok új gazdái a nád árát mindig a búza árához viszonyították, mivel a szántóföldi művelés alatt álló területeik jövedelmét itt is meg akarták szerezni. Egy kéve nád ennél fogva egy kg búzával volt egyenértékű. A nádasok magánbirtokként való kezelését bizonyítja a sajátos mezsgye jelölési mód. A mezsgyét egy hosszú rúdhoz kötött vagy erős napraforgószárba dugott bokrétás náddal jelölik meg. A nádas szélén vagy a dűlőúton egy földbe vert karóval jelölték meg a határt. Egyik ember ide állt, a másik vitte magával az előbb leírt jelzőpóznát a parton levő irányítása szerint. Ha véletlenül elnézte a szomszéd ezt a mezsgyejelet, 19 Prot. Jur. 1827. 55. sz. Hajdú-Bihar megyei Levéltár. - Hajdúböszörmény levéltára. 20 Prot. Pol. 1822. 18. sz. 21 Uo. 1838. dec. 26. 297. sz. 22 Uo. 1829. 412. sz. 70'
