Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Szabadi Imre: A hajdúböszörményi erdők és nádas területek birtoklási és használati joga a XIX. században

Az árvizek levezetésére már 1839-40-41-ben eladdig szokatlan erőfeszítéseket tettek. A fokozódó takarmányszükséglet miatt kaszálót és legelőt kívánnak teremteni az eddig víz alatt álló területeken. Az 1839-40-es városi jegyzőkönyvekben több adatot találunk csatornák, vízlevezető árkok ásatására vonatkozóan. 1841-ben már az árvíztől megmentett réti földeket kiosztják telek után.

1

2 A későbbi évtizedek egyre növekvő iramú ármentesítés! munkálatai során felszabadult területeket részben osztatlanul legelőül hagyják, majd egy 1870-es adat szerint haszonbérbe adják.

1

3 Természetesen a nádasok területe ezzel jelentős mértékben megfogyatkozott. Egy 1937-es statisztika szerint Hajdúböszörmény 56 778 kh területéből már csak 197 kh a nádas.

1

4 A vízállásos területek és nádasok haszonvételére 1818-tól kezdve találhatók megbízható adatok a tanácsi és közgyűlési jegyzőkönyvekben. Ekkor sajátítja ki magának a „communitás" a haszonvétel szabályozási jogát. A város rendelkezett a nádasok elosztása ügyében, bármennyire is szabadon vághattak a „marhátlan gyalog emberek" saját szükségletükre vagy akár megélhetésük biztosítása céljából eladásra. A nádat a lakosok között szállás-, ill. telekiöldek szerint osztották ki „nyílvetéssel", „nyílvonással" (1818-as, 1822-23-as, 1829es adataink tanúskodnak erről).

1

0 Az elosztás általában egy, a város részéről kiküldött szenátor és két esküdt jelenlétében történt a hat tized lakosai között. A tizedek lakosai általában minden évben más-más nádasból nyertek részt, mivel évenként változtatták a beosztást. Egyik évben a 2-4-6., másik évben az 1-3-5. tized lakosai kaptak nádat a sövény kútnak nevezett elosztóhelyen, míg a másik csoport a Kupán kapott. Mielőtt azonban az elosztás megtörtént volna, a város részére mindig a soronkövetkező tized lakosai közszolgálat fejében a szükséges nádmennyiséget levágták és behordták. Csaknem minden év közgyűlési vagy tanácsi jegyzőkönyvében találunk arra vonatkozóan adatot, hogy a város részére szükséges nádat a Gáton, Bütmotsóján stb. „az 1-6. tizedek gyalogos szolgálatban levő lakosai levágni kötelesek"

1

6, vagy olyat, hogy „a gáti nád levágására az első négy tizedbeli lakosok kirendeltetnek".

1

7 Gyakran rendelkezett arról is a közgyűlés, hogy az elöljáró részére az elosztás előtt jelöljék ki a Gáton a nádat. A nádosztó küldöttség figyelembe vette a nádban részesülő telekföldbeli birtokának mennyiségét, és azt, hogy a közszolgáltatásokban hogyan vette ki részét. Gyengébb nádtermést hozó években nem osztották szét a nádast, hanem a város részének levágatása után szabadon vághattak a lakosok. így pl. 1824-ben megengedte a közgyűlés, hogy „mivel a réti nád igen csekély, a lakosok közül nádat kinek hol tetszik szabadon vághasson."

1

8 Más esztendőkben is megtörtént, hogy felszabadítottak egy-egy területet. A város egyébként görcsösen ragaszkodott az elsőség jogához a nádasok haszonvétele terén. 1828-as adatunk szerint 12 Ft-os pénzbüntetés terhe mellett tilos osztás előtt nádvágáshoz kezdeni. Egy másik határozat szerint „azon lakosok, akik a Gáton tilalom ellen nádat vágni merészeltek, megbüntettetnek 12 Uo. 1841. 575. sz. 13 Uo. 1870. 291. sz. 14 Hajdú vármegye és Debrecen Adattára. (Debrecen, 1937) 68. 15 Prot. Pol. 1818. 13. sz.; 1822. 36. sz. ; 1823. 6. sz.; 1829. 421-22. sz. 16 Uo. 1828. 384. sz. 17 Uo. 1828. 11. sz. 18 Uo. 1824. 61. sz. 69'