Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Varga Gyula: Határhasználat egy szabad paraszt faluban a XX. század első felében

bárki leszedhette. Jószág legeltetésére itt nem kerülhetett sor, mert az utak melleti füvek a kerülőt illették meg, aki azt évente kétszer megkaszálta s a szénát rendszerint pénzért eladta vagy saját jószágával feletette. A kertgazdaság önálló testület volt, a kert dolgaiba ezért az elöljáróság közvetlenül nem szólhatott bele. Itt a kihágásokat se a második bíró, hanem a kertgazda büntette. A 25 éves bérleten a volt uradalmi kertet a bérlők 100-200 négyszögöles kis parcellákban kapták meg, bérelt földterületük arányában. A benne levő gyümölcsfák azonban már annyira kiöregedtek, hogy értékesítésre alkalmas gyümölcsöt nem teremtek, ezért a bérlők e kis parcellákat is szántóföldként művelték, többnyire évelő növényeket, elsősorban lucernát vetettek bele. 6. Űjraosztásos rendszer. A XVII. századi újraosztásos földközösség halvány reliktumával találkozhattunk még a községi kaszálók és az újra telepített erdőföldek nyilasonként való kiosztásában. Míg a község tulajdonát képező szántóföldeket általában felesben műveltették s ennek megfelelően az beolvadt a nyomásrendszerbe, a kaszálókat évről évre 400-500 négyszögöles parcellánként, nyilasonként kiosztották harmadában való kaszálásra azoknak, akik ezt igényelték. Az igénylésnél semmiféle megkötöttség nem érvényesült; bárki kérhetett kaszáló nyilast, akinek jószágai számára szénára volt szüksége. A íűosztás április hónapban történt, egy bizottság előtt, akik kilépték a nyilasokat, majd nyílhúzással, később papírszeletkékre felírt nevek kihúzásával szétosztották. Kaszálás után a községgazda jelenlétében harmadoltak. A saját részét ezután mindenki hazavihette, a község szénáját azonban az összes harmados jelenlétében és közreműködésével egy arra kijelölt napon hordták be a városkertbe, a községi majorba. A szénahordás hagyományosan szervezett, 60-60 embert foglalkoztató kollektív munkaalkalom volt. Az egész akció fő irányítója a városgazda volt. Az embereket három csoportba osztotta. Az igával rendelkezők rakták a szekeret, szállították a szénát, akinek nem volt igája, az villával segédkezett a szekérrakásnál és a kazalrakásnál, a harmadik csoport a városkertben maradt s a kazlakat rakta. Bár a szénahordás a falunak csak kis részét érintette, mégis mozgalmas nap volt ez, amely éppen kollektív munkaszervezete miatt eltért a megszokott hétköznapoktól. A falu egész gazdasági életében nem volt számottevő jelentősége az évenként kiirtott erdőföldek nyilasonként való kiosztásának, annál fontosabb azoknak a földtelen parasztoknak, akik ezeket a 150-300 négyszögöles parcellákat kapták, mert itt szinte egész évi burgonyaszükségletüket három-négy éven át megtermelhették. A nyilasok használati joga ugyanis addig tartott, míg a fák felnőttek. A nyilasokért bért nem fizettek, viszont kötelességük volt a tulajdonosoknak a fák gondozása. Bár ennek fejében még a letisztított gallyat is megkapták téli tüzelőül. 7. Társulati földhasználat. Végül meg kell emlékeznünk a 25 éves bérlet során keletkezett, eddig Kismarjában ismeretlen határhasználati típusról, a társulati formáról. A Nagyszik nevű határrészt, mivel ez kaszálónak alkalmatlannak minősült, a bérlők csak eszmeileg osztották fel maguk közt a szántóföldek arányában s a bérlő társulat évről évre „albérlet"-be adta ki helybeli vagy más faluból való juhászoknak. Főként Szabolcs megyéből, Kékről, Pátroháról, Nyírtasból stb. jöttek ide vándor juhászok, akik itt felépítették nyári szállásaikat, kunyhókat, léckákat, kalyibákat, esetleg kezdetleges hodályokat. Kb. május hónap végén érkeztek s júliusban kezdték meg hazahajtani juhaikat. 150'