Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Varga Gyula: Határhasználat egy szabad paraszt faluban a XX. század első felében
C. A szántóföldek, melyeket kisebb parcellákban, 5-10 helyen osztották ki. E parcellák lényegében az egész kétezer holdat behálózták. D. A kaszálók, szintén kis parcellákban ékelődtek a szántóföldek közé. Többé-kevésbé összefüggő kaszáló területet alkotott a Bagamér, Rózsás lapos. Nyakvakaró elnevezésű határrész. E. Külön egységet képezett egy nagyobb szikes legelő, az ún. Nagyszék (Nagyszik), melyet eredetileg kaszálónak szántak, de olyan kevés füvet termett, hogy végül is meghagyták juhlegelőnek. 8. 1935-ben, majd 1938-1939-ben a különféle földreformok során (Gömbös-féle telepítési törvény, földreform, később zsidótörvények) a Szúnyog- és az Incze-féle uradalmakból összesen mintegy 800 hold földet megszerzett a falu, elsősorban volt kis- és törpebirtokosok (a volt nincstelenek közül alig jutott néhány család földhöz). Fontosabb dűlőnevek itt: Nagymarja pusztai föld, Bütvessző, Ebhát, Korhány melletti rész, az Ördögároknál). Itt a korábbi határrészektől eltérő gazdálkodási forma alakult ki. A határhasználati rendszer alapját, bázisát, „mintáját" a régi faluhatár képezte s az újonnan szerzett földek mind ehhez igazodtak. Kismarjában 1950 előtt nem volt tagosítás, ennek megfelelően a rendszer minden részletében messzenyúló hagyományokon nyugodott. így, bár a határ szerkezetében szerves egységet képez, az egyes határrészek használata között lényeges eltérések vannak. A község sajátos önigazgató rendszere oly erős volt, hogy mindvégig befolyásolni tudta még a tulajdonviszonyok alakulását is. A határ tulajdonjogi szempontból a következő egységekből állt : Közületi íöldek. A község mint testület tulajdonát képezte mintegy 300 hold szántóföld és kaszáló. Ebből telt ki a papi, tanítói javadalmazás (összesen kb. 50 hold), a többit a község a maga használatára, illetve kommunális célokra fordította. A községi földek éppen úgy kis parcellákból álltak, mint a lakosságé, a szántóföldek a fordulóban, illetve a kaszálón, a rétek szintén a lakosságé között helyezkedtek el. A szántóföldeket a kisgazdák, törpebirtokosok felesben művelték meg, vagy (régebben) haszonbért fizettek érte. A kaszálókat évente nyilas osztással kimérték az igénylőknek, akik ezt harmadában kaszálták meg. Közösségi íöldek. Ide tartozott elsősorban az 1200 hold legelő, ezenkívül a közösségi erdők, a halászó vizek, füzesek, nádasok, szikek, gyékényt, kákát termő mocsaras területek, összesen megközelítően 100 hold. Ezek közös jellemzője, hogy elvileg az egész falu közös tulajdona, amelyből mindenki bizonyos formaságok betartásával természetes igényei szerint részesedhet. A közösségi földek ügyintézését a községi elöljáróság, azon belül is elsősorban a városgazda látta el, az évenként hozott statútumok szerint. A legelőket minden kismarjai lakos szabadon használhatta, oda annyi jószágot hajtott ki, amennyit akart, illetve amennyi után a minimális legelőadót befizette. A közösségi erdőkben szabad volt gallyat szedni, bizonyos kötöttségek szerint legeltetni. A fákat pedig 20-30 éves periódusonként, szakaszonként árverésen eladták. A beszedett minimális összeget az erdők újratelepítésére fordították s ebből fedezték az őrzés, gondozás költségeit. Az árveréseken minden helybeli lakos szükségletének megfelelően vásárolhatott fát. Az árverést télen, január hónapban tartották, a községi gazda vezetésével. Az árak nem voltak magasak, lényegében nem a piaci árat kérték meg, hanem a közösség szükségleteit tartották szem előtt, így a lakosság lényegében nem megvette, hanem megváltotta a közösből 143'
