Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Varga Gyula: Határhasználat egy szabad paraszt faluban a XX. század első felében

is a régi módon, nyilvános szavazással választották.

8 Ez a rendszer mindvégig biztosította, hogy a határhasználatban, mint a falu egész életében, a többség akarata érvényesüljön. Mivel pedig a falu társadalmának bázisát az 5-10 holdas kisparasztok alkották, lényegében ezek befolyásolták az egész önigazgató rendszert. Ennek köszönhető, hogy viszonylag régies formák rögződtek s maradtak fenn egészen a tsz-ek megszervezéséig, az 1950-es évekig. Az ok pedig az állattartás domináló jellegéből származott. A falu viszonylagosan nagy állatlétszámát a hagyományos legeltető tartásmód mellett a nyomásrendszer fenntartásával lehetett legolcsóbban, legkedvezőbben megőrizni. A nyomások felszabadulásával ugyanis a község legelőterülete kb. háromszorosára növekedett. A kisparasztok érdekeltségét a nyomásrendszer fenntartásában az erősítette, hogy a legeltetési jogot itt nem kötötték szántóföldi tulajdonhoz, hanem bárki annyi jószágot hajthatott a legelőre, amennyit akart. Nyilvánvaló, hogy a rendszer fenntartása elsősorban azoknak volt érdeke, akik kevés földdel rendelkeztek, vagy egyáltalán nem volt földjük. A község határhasználati térképének kialakulását, természetesen földrajzi, talajtani és egyéb okok is befolyásolták. (Az alakulás történeti tényezőivel itt nem foglalkozhatunk.) A végső elrendeződés rendkívül változatos képet mutat. A vizsgálat szempontjából a következő határrészeket kell megkülönböztetni: (L. a mellékelt térképet, mely Kismarja 1887-ben készült, 1927-ben, majd 1943-ig folyamatosan átdolgozott kataszteri térképéről fotokópia alapján készült. Az eredeti, kemény kartonlapokra kasírozott többszínű térképet Ekker József készítette, Stojalowszky László főmérnök helyszíni felvételei alapján. Jelenleg Kismarja község irattárában őrzik. A közölt mellékleten a tulajdonviszonyokat feltüntető jelöléseket s az áttekinthetőség miatt a kevésbé jelerçtos dűlőutak, domborzati, vízrajzi jelölések egy részét elhagytuk, viszont nagyobb súlyt helyeztünk a határ- és dűlőnevek feltüntetésére; ezeket a népi emlékezet tárházából ki is egészítettük. Az eredetinél nagyobb súlyt helyeztünk a határhasználat szempontjából fontos határegységek szembetűnőbb jelölésére.) 1. Kb. 900 kat. holdat tett ki a községtől délre eső hátasabb, de egy-két kisebb lapossal, réttel tarkított szántóföld terület, melyet összefoglaló névvel Kismarjai-földnek neveztek. Bele tartozott az Annókhalma, Rakottyás, Rókalyuk, Nagysziget, Akaszófa-dűlő. (Itt több kisebb helymegjelölő határnévvel is találkozunk, mint a Lucerna föld, Vicinális útnál, Rakottyás lapos, Rakottyás kútnál, a fütyülő táblánál, a Rókalyuk fasornál.) 2. A Kaszáló elnevezésű határrész a falutól északra és keletre eső terület, a Berettyó ereivel számtalan szigetre, zugra tagolt terület, melynek csak kisebb része szántóföld, a többség rét, legelő« s a vizes esztendőkben kákával, sással, sőt náddal benőtt ér, lapos. Ez, a hozzá kapcsolódó Póska, Zálogos elnevezésű határrésszel kb. 1400 holdat tesz ki. Fontosabb dűlő- és határnevek: Irtás, Feketély lapos, Sötét erdő. Palló erdő, Zálogos erdő. Csere, Vágórét, Kéri kaszáló, Bor sziget (eredetileg valószínűleg borz-sziget), Sovány-rét, Kis- és Nagy-kenderszer, Durina, Vasad, Tótok rétje, Tótkút, Dobogó, Feneketlen (-tó). 3. A közlegelő mintegy 1200 holdat tesz ki s északról félkörben körülöleli a falut. Részei: Tótok erdeje, Faggyas, Róna, Vékony ér-oldal, Fazikér, Óriáskútnál, Nagykútnál, Éghiggya-kút, Foka-kút, Foka-lapos, Póska-lapos, Csere-oldal, Nág

y marj ai-gátnál, Kertekalja, Bánát-alja, Kühid-nál, Samarja8 Osváth Pál, Bihar megyében kebelezett Kis Maria (Kismarja) és a nagymarjai puszta leírása (Bp. 1896) 45. skk. 141'