Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Bencsik János: A gyűjtögető gazdálkodás emlékei a Tisza mentén, a volt alsó-szabolcsi falvakban

Rendszerint egy megszokott, vagy könnyebben elérhető növényt kerestek maguknak. A nagyobb leveleket kaszakéssel megvágták. Minden parasztháznál volt két-három kaszakés. Eltörött kaszából ki-ki maga készítette. Külön kell említenünk a szőlőlevelet és a lósóska levelét (rumex pseudontornatus), mert e növényeket tavasszal és nyár elején káposzta helyett alkalmazzák. Ebbe göngyölgették a „töltött káposzta" töltelékét. A virágok és termések gyűjtése A virágok felhasználása már nem annyira jelentős a gyűjtögető gazdálkodásban, mint a leveleké. A legelterjedtebben a szíkfűvet (matricaria chamilla) gyűjtötték. Adatközlőim szerint már hetven éve szedik a szíkfűvet eladásra. A paraszt-háztartásokban nem jutott nagyobb szerep a szíkfűnek sem, mint a később felsorolandó teanövényeknek. A szíkfűszedésnek két módját különböztethetjük meg: - a kézzel való szedés és - az eszközzel való szedés. A kézzel való szedés közben minőségileg jobb szíkfűvet nyertek, ezt jobban is megfizette a kereskedelem. A kézzel szedett szíkfűvet csípett vagy csipkedett szíkfűnek is nevezték. A csípett szíkfűvet kézzel szedték le és kosarakba rakták bele. Vigyázva szedték, nehogy fű, esetleg hosszú növényszár szakadjon vele. Szedéskor a kosarakat lerakták a földre és úgy szedték bele a virágokat. A gyorsabb kezűnek előnyösebb volt a csípett szíkfűvet szedni. A különböző eszközökkel szedett szíkfű nem tiszta, dudva is, meg hoszszabb szíkfűszár is van benne. A szíkfűszedő eszközök fejlődését könnyen nyomon követhetjük a vizsgált területen. 50-60 évvel ezelőtt még általánosan használták a fából készült fésűt a szíkfűszedéskor. A fafésűt legtöbbször a családapa készítette a gyerekeknek, a felnőtteknek. Kiválasztott egy 30-30 cm-es keményfa (tölgyfa, kőrisfa) darabot, azt deszkának megfaragta, melynek vastagsága 3-5 cm lehetett. Fogakat fűrészelt rá. Az így készített fésűt fafésűnek vagy szíkíűszedőíésűnek mondták. Később a fafésűnek hátát is hagytak, hogy a virág ne szóródjon szét. A fafésűt tovább alakították; egy kicsit nagyobbra méretezték, s magából nyelet hagytak neki, mely mintegy 20-30 cm-es lehetett, így alakult ki a szíkíűszedőlapát. Ez az eszköz formájában alig különbözik a Felvidéken is használt áfonyaszedőtől. Ezeknek a szíkfúszedőlapátoknak a mintájára készítette el a kovácsmester a vaslemezből készült lapátokat. Az 1930-as évektől pedig a házi eszközöket kiszorította a gyárilag előállított sokkal megfelelőbb lapát. E gyári lapát már 40-50 cm széles, megfelelő hosszúságú nyéllel ellátott eszköz, amivel a szedés gyorsan haladt. Tiszacsegén a szíkfűszedőlapátot maguk előtt tolva alkalmazzák, Polgáron viszont maguk után húzva dolgoznak vele, s ennek megfelelően dől a nyele. Érdemes megemlítenünk a szerszámok között a férfiak által használt körfésű szerepcseréjét is. A tiszacsegei öregek (1910-ig) a férfiak is, körfésűvel fogatták le a hajukat. Amikor a fésű természetes okok következtében kiszorult a használatból, utána csak szíkfüszedésre alkalmazták. A fésűkkel a következőképpen dolgoztak: A kosarat bal kezükkel ferdén tartották, a fésűvel pedig csapkodták bele a virágokat, miközben kaszáló mozdulatokat végeztek. Amikor a szíkíűszedőlapát elterjedt, akkor a kosarak helyett zsákokat alkalmaztak, mert a kosárba kevés fért, s nehezebben is kezelhették. 114'