Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Bencsik János: Hajdúböszörmény népességének életmódbeli elkülönülése

tett a szegíny!" Parasztgazdánál: „Hazajött a kisgazda!" Üri helyen pedig: „Megjött a kisaranyos!" Babonásabbak voltak a szegények. Hittek a rontásban, a boszorkányokban, mert volt mitől félniük. A nagyfokú differenciálódás miatt meglevő ellentétekre szemléletesen utalnak az alábbi mondások: „A református nagyharang a gazdagoknak szól, miközben ezt mondja: „Sellöm (selyem), bársony", a kisharang meg a szegényeknek: „Ringy-rongy." Vagy a nagyharang a gazdagoknak: „Zsír, háj, szalonna." A kisharang a szegényeknek: „Ecet-olaj!"0 A leírtak összegzéseként a következőket állapíthatjuk meg: Hajdúböszörményben is tehát a XIX. század végére a nemesi-paraszti földtulajdonra épülő vagyoni rétegződést nyomon követte az életmód átalakulása, rétegződése. A leírt, az elemzett, a nagyjából a XIX-XX. század fordulójának hagyományos paraszti kultúráját már több helyütt szét lehetett választani a vagyoni rétegződésnek megfelelően. A recens néprajzi anyag vizsgálata közben a paraszti kultúra elkülönülésére kaphattunk adatokat. Az életmódnak azokat a jelenségeit vizsgáltuk, melyek nyomon követték a XIX. század végén, „az életszintben bekövetkezett hasadást." Az anyagi eredetű rétegződést követően, először azok a néprajzi jelenségek váltak szét, s bomlottak rétegekre, melyeket a pénz, a vagyon közvetlenül meghatározott, vagy változásukat erősen befolyásolta. Kötődvén vizsgálataink során a gazdasági alaphoz, biztos kulcsot kaptunk a város társadalmi rétegeinek kielemzéséhez. A század elején a csak lassan polgáriasult gazdasági alapon még létező, funkcionáló, hagyományos, paraszti kultúra és ízlésvilág értékrendjében többnyire mértékbeli, mennyiségi változások következtek be. A lakóház külseje, berendezése, az öltözködés, az étkezés szorosan a család életszintjétől függött. Az e téren fellépett igények fokozatosan feszítették szét a régebbi kereteket, s hoztak változást a lakószobában, a pitarban, az öltözködésben. Olyan változást, mely aztán minőségi változásba ment át, mint pl. a kemence, a konyha kikerülése a lakásból, a gatya, a szűr felcserélése új viseleti darabokkal. A parasztgazdák fokozódó jólétük, a napszámosok, a cselédek szegénységük miatt szakítottak a hagyományos életmóddal. A legkonzervatívabb rétegnek a kisgazdák bizonyultak, kik életmódjukban, gazdálkodásukban, viseletükben, szokásaikban általában ragaszkodtak a hagyományokhoz. E típus ellentéte a túlzottan takarékoskodó, vagyonosodni akaró paraszt is e rétegből került ki. Vagyongyűjtésük révén akartak kiemelkedni a paraszti világból. Életmódjuk kifelé látványos, befelé szegényes volt. Ezeket nevezték Hajdúböszörményben szárazpipásoknak. Ismert e réteg másutt is. Tiszacsegén pl. kásahóhéroknak emlegetik ezeket. A paraszti kultúrának azon rétege, ahol a tudatnak volt fő meghatározó szerepe, még nagyjából azonos maradt. (Pl. az állattartás babonás szokásai vagy egyéb szokások, maskurázás, betlehemezés.) Az utóbbiak esetében egy tovább élő igényt tapasztalhatunk, de ekkorra rétegekhez szabottan, térben rendeződve jelenik meg. Ezt bizonyítja az is, hogy a maskurások csak a magukfajta családokhoz mentek el. Tapasztalható, hogy a módosabb családok betartatják a házi cselédeikkel, szolgáikkal is a különféle babonás szokásokat (pl. tyúkültetés férfi kalapjából). 20 H of er T. kéziratban levő gyűjtéséből. 108'