Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz II. A Déri gyűjtemények. 2. javított kiadás (Debrecen, 2001)
„FEGYVERT S VITÉZT 50 ÉNEKLEK..." tétlen a nyereg. A Déri-gyűjtemény XVI. századi kapás nyerge fekete bársonnyal borított, egész felületét gazdag reneszánsz, ezüstskófiumos hímzés díszíti. A másik nyereg az ún. füredi típusú, a honfoglaló magyarság nyeregtípusát őrizte meg. A nyereg éleit csontberakás díszíti, kapáin domború áttört művű ezüst boglárok, a hozzátartozó lószerszám zománcozott díszítésű. A nyereg kiegészítő tartozéka a kengyel. A kiállított darabok közül legkorábbiak a XVI. században használt Maximilianus kengyelek, amelyek szárát áttörésekkel díszítették. Talpalójuk szintén áttört kidolgozású (48. kép). A XVII. század végén a kengyel füle különvált a száraktól. Ilyen a díszes kivitelű áttört talpalójú német kengyel. A XVII. századi magyar kengyelek szárait áttört és vésett díszítés borítja. A XVIII. században ismét visszatértek a merev fülhöz, ezt mutatja az aranyozással díszített kengyelpár. A ló irányítását a zabla szolgálta. Az 48. ún. feszítőzabiák XVI-XVII. századiak, kúpos zablatengellyel ellátva, áttörésekkel, rozettákkal, vésett díszítéssel. Az Európa-szerte használt feszítőzablák mellett egy sajátos magyar zabla, az ún. pillangós zabla látható, amely egy másik típushoz, a csikós zabiához tartozik és a honfoglalás kori zabla továbbélésének tekinthető. A sarkantyú szintén lényeges tartozéka a lovasság felszerelésének. A kiállított sarkantyúk között a legkorábbi a XII-XIII. századi románkori sarkantyú. Ebben a korban a sarkantyú tüskéje kúp vagy négyszögű gúla alakú. A XIII. század végén jelent meg a forgótaréj az árpaszemhez hasonló ágakkal, ez már a gótikus sarkantyú felé mutat, amelyeknél jellegzetes a szárak összefutásánál képződött kis hegyes csúcs. A késői gótikus sarkantyúk a XV. században hosszúnyakúak, ezzel alkalmazkodtak a vértezethez.