Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

A hagyományos gazdálkodás és életmód – dr. Varga Gyula

I jogállapotnak megfelelően még ,oppidum' — mezőváros-nak nevezi magát a település. Jelentős emlék a város első kőcímere 1560-ból, mely a régi városházába falába volt befalazva, a gyönyörű reneszánsz stílusú faragott szenátori karosszék 1694-ből, a városi titkos levéltár irattartó ládája 1633-ból. Kiállításunkon első ízben kerül a közönség elé a debreceni, illetve a városra vonatkozó képzőművészeti alkotások két legrégibb darabja: Debrecen szabad királyi városi ún. teljes címere (nagyméretű olajfestmény, feltehetően 1697 körül készítette el a tanács, valamint a legkoraibb debreceni portré: Lévai István-nak. a város Rákóczi-szabadságharc alatti nótáriusának olajfestmény képmása. A Rákóczi-szabadságharc fegyvereit és egy hadi pénztárládát is itt állítottuk ki. Ebben a kiállítási egységen belül szólunk az újkori tervszerű városfejlesztés első lépéseiről —, mégpedig a Debrecent sújtó sokszori tűzvészek kapcsán. A város házainak túlnyomó része a XVII. században is vályogfalu, nádtetős. A sorozatos tűzvészek ezért voltak nagy kitérjedésűek. Az 1564. évi nagy tűz pusztította el a Szent András templomot és a régi Kollégiumot. 1719-ben leégett az alig befejezett Kistemplom és a már újjáépített városháza. 1802-ben a város egyharmada Hamvadt el, az 1626—42 között újjáépített Nagytemplommal és a veres toronnyal, valamint a Kollégium tetőszerkezete. A tűzvész utáni újjáépítéssel kezdődött el a tervszerű városrendezés, csatornázás, útépítés, új utcák nyitása. Kiállításunkban térképek mutatják be az 1717., 1727., 1802. és 1811. évi tűzvészek pusztítását, megtekinthetjük a XIX. század első feléből származó tűzoltó eszközöket is (ún. nagybot, kisbot, tűzoltó villa, tűzoltó balta stb.), amelyeket a kollégiumi diákság által a XVII. sz. végén szervezett tűzoltóság használt. A legértékesebb, legsajátosabban debreceni jellegű XVI—

XVIII. századi emlékanyagot a 7. és 8. számú vitrinekben rendeztük el. Az előbbiben a régi ún. Dobozi-temetőből előkerült ékszerek, ruhadíszek, viseleti darabok jól mutatják a kor módosabb debreceni polgárainak ízlését, öltözködését a XVI. század második felétől a XVIII. század első harmadával bezárólag. Az aranyozott ezüst és arany — legtöbbször türkizzel, karneollal, hegyi kristállyal ékesített — gyűrűk, aranyozott ezüst és ezüst női ruhaderékkapcsok, gyöngyös párták, férfi mente és dolmánygombok, süvegforgó stb. nemcsak a reneszánsz stílusú ékszerek kedveltségét bizonyítják, hanem a debreceni ötvösművészet igen magas színvonalát. Külön említésre méltó egy aranyozott ezüst áttörtmívű bogláros pártaöv az XVII. századból, Dobozi Sára — a híres debreceni főbíró lánya — ezüst kapcsos ingvállja és gyöngyös bogláros pártája a XVIII. század elejéről. Az 1557-től céhbe állt ötvösök az ékszerek, gombok mellett az egyház, a céhek és magánosok igényére készítettek reneszánsz, majd barokk ízlésű aranyozott ezüst poharakat, kannákat, serlegeket. Debrecen a XVIII. század elején már Kassa és Kolozsvár mellett az or95