Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

A régészeti kiállítás – Sz. Máthé Márta–M. Nepper-Ibolya–dr. Mesterházy Károly

mára, amelyet a törzsi szervezetnek megfelelő majorsági, illetve kis falusias telepek jellemeznek, megyénk területén még csak egy helyen sikerült nyomára bukkanni. 26. vitrin. Vallás, halottkultusz. Temetkezési szokásaik nem egységesek az egész korszakon keresztül. Kezdetben a nyújtott csontvázas temetkezést alkalmazták, később emellett fellépett a halott máglyán való elhamvasztásának szokása is. Van olyan temető, ahol mindkettő előfordul, ezeket a temetőket nevezzük birituális temetőknek. A halott mellé tett edényes ékszermellékletek világosan mutatják a szigorú, a túlélők számára kötelező valláserkölcsi szokásokat. Kiemelkedő szépségű az emberfejjel díszített füles korsó, a mesterjegyként is értelmezhető fenékdíszítéses kis urna. Vallásuk nem volt egységes. A környezetükben levő fák, források is szent helyekként szerepelhettek, ahol áldozatokat mutathattak be isteneiknek, amelyeket vaddisznó, bika képében ábrázoltak leggyakrabban. (Lásd 14. vitrin.) 17. vitrin. Szarmata telepek (II—

III. század). Az időszámításunk kezdete utáni évtizedekben egy keletről jött iráni eredetű lovasnép: a szarmaták jelentek meg a Duna—Tisza közén. Bizonyos kutatások, amelyeket ma már túlhaladottnak kell tekintenünk, Aquincum i. sz. 16ban történt megerősítését a szarmaták jazig törzsének betelepedésével kapcsolta össze. Más elképzelések szerint az időszámításunk kezdetén még erős dák állam ..telepítette" be mintegy élő határvédő gyepűként a szarmatákat a hódító római birodalom ellen. Annyi bizonyos, hogy a jazigok váltakozó szövetségben harcoltak Róma ellen és mellett. Terjeszkedésük az I. század végén a Tiszántúlra, Róma dákok elleni akciójával függött össze, s mire 105-ben a mai Erdély területe Dácia provincia néven a birodalom része lett, a jazigok berendezkedtek a Tiszántúl nagy, füves sztyeppe jellegű területein. Az Ártánd-Nagyfarkasdombon, telepükön e korszak cölöplyukas házalapjai, kemencéi kerültek elő, amelyeket a birodalom távoli pontjairól importált alakos, vörös bevonatú, finom kidolgozású edénydarabjai határoznak meg időben. Vaskések, szövés-fonás eszközeiként ismert orsógombok, csontfésű kerültek elő a telepről. 18. vitrin. Szarmata telepek (III—

IV. század). A Tiszántúl megszállásától kezdve már nem jazigokról, hanem általában szarmatákról beszélünk. A helyi hagyományokat a környező hatásokat magába ötvöző kerámiaipar a korszak második felében mutat egységesebb képet. A korongon készült kerámia mellett jóllehet még mindig megtalálható a durva kézzel formált kerámia is, de zömében már szépen simított felületű bekarcolt vonalakkal díszített edények jellemzik a Debrecen városi téglagyárban és az Ebesen előkerült telepek edényeit. 19. vitrin. Halmos temetkezés az alföldi szarmatáknál. A Hortobágy26