Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)
Magyar és külföldi XV–XIX. századi képzőművészet – Masits László
szellemnek..." Világnézetének tartalmáról félreérthetetlenül vall Dózsa György c. és Dózsa népe c. festményével. A XIX. sz. második felében érvényesülő (az eklekticizmustól alig megkülönböztethető) historizmus jegyében működik Jankó János (1833—1896) festő és rajzoló. Csokonai lakodalomban (1869) c. festménye (20. kép.) a korabeli népélet aprólékos bemutatása, akárcsak a Falusi lakodalmi ünnepség (1854) vagy a Jelenet a cigányéletből (1854). Főképp az ellenzéki politikát szolgáló karikatúrái népszerűsítették. Bécsben tanult Lotz Károly (1833—1904), aki a nagy feladatot jelentő falfestés (Operaház stb.) és az arcképfestészet ünnepelt mestere. Családját megörökítő számtalan képeinek egyike Lotz Kornélia arcképe. A fiatalság, a női szépség maradéktalan közlője. Tulajdonképp tájban portré: A tiszttartó kikocsizik. Háttérben az ábrázolt „birodalmában" szélmalom és gazdasági épületek előtt a jószágokra vigyázó béresek. Festői kultúrájával a természetfestészetben szintén maradandót alkotott. Alföldi képe: Ökörcsorda a Tisza mentén, 1868. (21. kép.) A reggeli fényben vízhez vonuló jószágokkal nyugalmat árasztó. Pusztai találkozása, bár csak vázlatos, mentes számos kortársának sivár előadásmódjától. A klímaberendezéssel ellátott (1977) tágas kiállítóteremben két nagy művész olyan festményeit láthatjuk, melyek fogalommá váltak s a múzeum nevével egyet jelentenek. Kimagasló műveltségű és technikai sokoldalúságáról ismert művész Székely Bertalan (1835—1910). Egyik felvetője képzőművészeti akadémiánk létesítésének. Az utókor elismerésére azért méltó, mert művészeti és társadalmi vonatkozásban egyaránt példa. Az 1848—49-i szabadságharc elbukása utáni időben az itthonmaradás minden hátrányát és kockázatát vállalta. A művész a reményét vesztett magyar társadalom ellenállását — nagy költő kortársai és pártfogói (Eötvös József, Kemény Zsigmond) hatására — történelmünk fényes lapjainak drámai megjelenítésével erősítette. Szándékának művészi példáját jelenti a szigeti hős és hadinépének önfeláldozását hirdető, tüzek fényében izzó, mozgalmas Zrínyi kirohanása (22. kép.) Több tanulmányt is készített nagyméretű (7 m 2 ), 1879-ben befejezett alkotásához, mely a közel két évtizedét betöltő történeti tárgyú (II. Lajos király holttestének feltalálása, Egri nők) festményei sorozatának csúcsát jelenti. Egyik méltatója szerint: „A magyar múltnak ő a legnagyobb festője." Nagy vásznán a színes árnyék megfestésében úttörőnek tekinthető. E főműve, ha nem is tükrözi a nyugat-európai festészet akkori törekvéseit s később a fejlődés bizonyos mértékben túlhaladta, a hazai társadalmat akkor erősen foglalkoztató kérdéseknek már hordozója. Ezért szinte párhuzamba állítható Arany János egyetemes értékű balladáival. (Pl. A walesi bárdok.) Búcsú c. vázlatán a hangulati elemek érvényesülnek. 224
