Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

A kelet varázsa – dr. Ferenczy László

A japánok mintegy hatszáz év óta kitűnő minőségű kardokat és páncélokat készítettek. A szamuráj viseletet jól illusztrálja a XIX. sz. második feléből való lovas szamuráj vezér szobor is. Minden szamuráj két kardot viselhetett jog szerint: a hosszú katana kardot és a rövidebb vakizasi kardot, melyet közelharcon kívül a harakirihez is használhattak. A kard a szamuráj szellem jelképe volt és nagy tiszteletben tartották. A japán kard a világ legtökéletesebb pengéjű, művészi kiképzésű kardja. A pengét kétféle acélból vagy vasból és acélból kovácsolták, hajtogatták, edzették hónapokig tartó munkával. Az utolsó, különleges edzésnél érték el azt, hogy a penge éle keményebb lett mint a penge teste. Minden jóminőségű kardon megtalálni a penge éle mellett húzódó, szeszélyesen hullámos mintájú edzésnyomot, mely iskolák és mesterek szerint jellemző volt. A penge markolatát névjegyével látta el a mester, és esetleg a lakóhelyét is megadta. Végül gondosan csiszolták a pengét. A kardokat művészi kivitelű tartozékokkal látták el. Legfontosabb ezek közül a markolatvédő vas (cuba) volt, melynek egy-egy régi, művészi példányáért ugyanolyan fantasztikusan magas árat is hajlandók fizetni a japánok, mint a kiemelkedő mesterek régi kardjaiért. A XV— XVI. században egyszerűbb, áttört díszítésű vas cubákat készítettek; ezután egyre gazdagabb arany, ezüst tausírozású, vésett és berakásos díszítésű cubákat készítettek. A különleges színes fémötvözetekből való késői darabok már nem is a harchoz, hanem inkább dísznek készültek. A kard cápabőrrel bevont markolatának fejét a kasira, a másik végét pedig a fucsi nevű veret díszítette, közepén pedig egy-egy menuki nevű arany vagy aranyozott dísz volt. A kard fatokját többnyire lakkozták. A cuba két oldalsó nyílásán át a kozuka kést és a kógai tűt tűzték a tok oldalába. Mindezeket a fém tartozékokat a legaprólékosabb munkával, főleg aranyberakásokkal díszítették, ezért a műgyűjtők kedvenc tárgyai közé tartoznak. A kardon kívül rövidebb tőröket is készítettek még. A japán fegyvervitrinben az említett kardtípusokon és kardtartozékokon kívül egy remek kovácsolt sisak szerepel és figyelemreméltók a régi selyembrokátból való kardtartó tokok is. A falon lakkozott, hosszú japán íjak és puskák láthatók. A lőfegyvereket a portugáloktól ismerték meg a japánok a XVI. század második felében. A szamurájpáncélokon érdemes megfigyelni a selyemzsinórral összefogott, lakkozott lemezes szerkezetet. Akárcsak a kardokat, ezeket is erre specializálódott családok mesterei készítették; némelyik közülük több száz évre tudta visszavezetni családfáját és mesterségét. Az utolsó keleti fegyvervitrinben különféle, XVII—

XIX. századi in178