Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

A hagyományos gazdálkodás és életmód – dr. Varga Gyula

fia utcán és egy ezüst kanalat. Mindkettő debreceni ötvösmunka. A kerámiák és ötvös-tárgyak mellett a XVI—XVII. század gazdasági élet emlékeire kell felhívni a figyelmet: sarlók, ásópapucs, szőlőmetsző kacor, tölcsér, mészáros kés, balta, tölcsér bizonyítják, hogy milyen ősi, praktikus formákat őrzött meg a nép szinte a XX. századig. A város feudalizmus kori fejlődését bemutató kiállítási rész harmadik egysége a XVI—

XVIII. századi gazdasági élet legjelentősebb területét mutatja be, az ipari-kereskedelmi fejlődést. Időrendben haladva több vitrinben (5., 6. és 9.) állítottuk ki a debreceni kézműiparosok szervezeteinek, a céheknek az emlékeit. Természetes, hogy a jelentős — már a XIV. században kialakult — iparok mesterei alakították meg legkorábban a céheiket: vargák 1370 körül, a csapók-posztószövők 1398-ban, a szűcsök 1449-ben, a szabók 1468-ban céhbe álltak írott források tanúsága szerint. Feltehetően a céh szerveződése a privilégium-levél elnyerése előtt már egy emberöltővel elindult, ezek az iparok a kereskedelem számára is dolgoztak. 1657-ben már harminchat szakma szervezeteként tizennégy céh volt Debrecenben. Az inas — apród — 13—14 éves korban szegődött be, 5 év után lépett a legények társaságába. Néhány évi legénykedés és vándorlás után a remekmunka elkészítésével a mesterek sorába került. Legény- és mesteravatáskor tartott ünnepi lakomákon használták a céhpoharakat és bornak a céhkorsókat. A közérdekű értesítéseket a behívótáblákon tudatták. A kiváltságlevelek, pecsétnyomók, iratok és pénzük a céhládában állott, kulcsait a két atyamester vagy elöljáró őrizte. A céhládának szimbolikus jelentősége is volt, az inasokat a nyitott céhláda előtt szegődtették. Múzeumunk legkorábbi céhemlékei a pecsétnyomók: a posztócsapók (1529), a kerékgyártók (1582), a szabók (1587), a mészárosok (1633) ezüst pecsétnyomói a rajtuk levő ábrázolások értékességén túl a debreceni ötvössség legkorábbi ismert darabjai. Ugyancsak ötvösművészeti és céhtörténeti jelentősége van az ezüst és aranyozott ezüst reneszánsz és barokk ízlésű céhpoharaknak is, közülük a legrégibb a szűrszabóké 1684-ből, az egyik legszebb pedig a szappanosoké 1736-ból. Sokszor a legényi társaságoknak is volt céhpoharuk, mint a szűcsöké 1746-ból, melynek tokja debreceni könyvkötő munka. Jelentős ipartörténeti emlékek a céhtáblák. LebtÖbbjükön ugyanis munkaeszköz, sőt munkafolyamat ábrázolásokat találunk. A legrégibb a kerékgyártók fa behívótáblája a XVII. századból, és a pintéreké a XVIII. század elejéről. Külön említésre méltó a szappanosok fából készült festett behívótáblája 1791-ből. Ezen szappanosmestert láthatunk korabeli öltözetben, munkaköténnyel, egyik kezében lúgmerőkanállal. A múzeum céhládái közül csak a bútorművességi szempontból is legértékesebbeket állíthattunk ki, mint például a két intarziás ládát: az asztalos ifjúságét 1748-ból, melyen munkaeszközöket láthatunk és a mészárosokét 1790-ből, rajta munkaeszközök és munkaábrázolások. Itt jegyez86