Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

Népi kerámia – Szalay Emőke

alakos debreceni kerámiát. A barnamázas Mihók kancsó talán a középtiszai fazekas központokban annyira kedvelt miska-kancsók előképének tekinthető. A debreceni fazekasság termékei között külön csoportot alkotnak a második vitrinben elhelyezett csiga-csinálók. A fából készült darabok országszerte elterjedtek voltak, de cserépből való példányok csak Debrecenből ismeretesek a XIX. század közepéről, végéről. Többnyire dísztárgyak voltak, s elsősorban zöld mázzal vonták be felületüket, hátoldalukon többnyire karcolt felírással találkozunk, amely a készítő és a tulajdonos nevét jelöli. A téglalap alakú lapocskák formájukat tekintve egységesek, csupán díszítés-módjukban különböznek. A recézett felületű lapot, metszett, többnyire tulipán alakú rész koronázza, amelynek felületdíszítése kétféle: beütött geometrikus elemek vagy domborműves tulipános levelek, makkok. Mindkét díszítőmód elemei más edényfajtákon is ismertek. A beütött díszítés a debreceni fazekasok által nagyszámban készített pipákról, a domborműves motívum pedig a zöldmázas kantákról, korsókról került át a csigacsinálókra. A XIX. század 70-es éveiből fennmaradt edények egyre erősebben mutatják a művészi és technikai színvonal hanyatlását. Jól érzékeltetik ezt a kisméretű pálinkás bütykösök, amelyek forma és díszítés tekintetében egyaránt kezdetlegesek, szemben az ugyanebből az időszakból fentmaradt mezőcsáti, tiszafüredi, mezőtúri és hódmezővásárhelyi darabokkal. A XIX. század végén, a XX. század elején éltek és dolgoztak ugyan fazekasok Debrecenben, de tulajdonképpen csak egyszerű használati tárgyakat készítettek. Az ún. középtiszai fazekasközpontok közül a legkiemelkedőbb mezőcsáti központ néhány edénye is kiállításra került, mintegy jelezve ezen központok kapcsolatát Debrecennel. Eleinte feltételezték, hogy a mezőcsáti fazekasság hatott a debreceni fazekasságra, azonban mivel Debrecen a régibb és a nagyobb központ — Mezőcsáton a jelenleg ismert legkorábbi darab 1828-ból való — valószínűleg Debrecen—Mezőcsát kisugárzás feltételezhető. A mezőcsáti fazekasság csupán pár évtizedig virágzott, a századfordulón elsorvadt, megszűnt. A mezőcsáti fazekasság a magyar parasztkerámia egyik legmagasabb művészi színvonalú stílusát hozta létre. Legkedveltebb edényforma a miska-kancsó, amelyet ha nem is mezőcsáti fazekasok alakítottak ki, de a legszebb példányokat ott készítették. Hasonlóan nagy számban készültek kisméretű bütykösök, tálak. A többi edényforma pl. komaszilke, bokály, kisebb mennyiségben készült. A kiállított darabok közül a legkorábbinak a zöldmázas miska-kancsót tartjuk, amely még különbözik a későbbi teljesen kiforrott formáktól. A Kovács Dániel készítette 1862-es „Pintes"-en miska-kancsói összes jellegzetessége megtalálható, az erős sárga szín, a vörös mellény, dús zsinórozás, nagy dom264