Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)
Magyar és külföldi XV–XIX. századi képzőművészet – Masits László
2fi. kep. Puál László: Tájkép. (Olaj.) Paál László (1846—1879) szülőföldje Erdély. Onnan szakadt bécsi tanulmányai után Franciaországba, ahol testi-lelki barátja, Munkácsy is élt. A fontainebleau-i erdő mellett, Barbizonban telepedett le. Első olyan művészünk, aki az európai festészet egyik jelentős kísérletének, a bensőséges tájképfestés értékeivel stílusát gazdagította. Tájkép (elvonuló viharral) vázlata (26. kép.) többet sejtet, mint a befejezett Erdei út festménye. Legjobb képeinek tárgyát a nép életéből választotta Pataky László (1857—1912). A Delelő gulya a Hortobágyon és a Csikós c. kitűnő festményén szembetűnő Munkácsy hatása, akinek tanítványa. Mesterének párizsi műtermében sokat dolgozott, s a róla elnevezett ösztöndíjat is elnyerte. Déri Frigyes és György mellett testvérük Déri Kálmán (1859—1940) Csendéletével, még inkább Münchenben festett népies tárgyú, sikert elért képeivel igazolható, hogy a család tagjai nemcsak a művészetek befogadására, hanem az alkotásra való készségüket is bizonyították. Külföldön tanult és huzamosan Bécsben élt Révész Imre (1859—1945), 1921-től a kecskeméti művésztelep vezetője. Kritikai realista tárgyú művei mellett az 1848—49-es szabadságharc eseményei is foglalkoztatták. Realisztikus szemléletű képe a Parasztfiú, 1893, és az öreg lengyel paraszt. 231