Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

Magyar és külföldi XV–XIX. századi képzőművészet – Masits László

mely eddig tévesen Felix Mendelssohn zeneszerző arcképeként szerepelt, eklektikus stílusú portréinak egyike. A hazai mostoha állapotok miatt Itáliában, Firenze közelében telepedett le a mérnökből festővé lett id. Marko Károly (1791—1860). Klasszicizáló tájképfestészetünknek első, legnagyobb hírű mestere. Legtöbb festménye három síkú. (Sötét előtér mögötti megvilágított középtérben mitológiai vagy népi jelenetek és halványkék háttér.) Ez a módszer jellemző Eszményi olasz tájkép (1850) c. festményére. (15. kép.) Kiállításunkon több magyar tanítványának — Ligeti Antal, Molnár József, Telepy Károly — egy-egy festménye látható. Történelmi festészetünknek egyik úttörője a Debrecenben diákoskodott Kiss Bálint (1802—1868). A festőnek Zrínyi Miklós a hadvezér c. műve és az évtizedekkel később alkotó, Székely Bertalan hasonló tárgyú festménye összehasonlításának lehetőségével is élhet a néző. Szembetűnő a — nemcsak felfogásbeli — lényeges kérdésekben is érzékelhető nagy különbség, melyek miatt Kisst jogosan bírálták. Sikerültebb: Somogyi Jánost ábrázoló festménye. Debrecenből távozása után a Magyar Nemzeti Múzeum őre lett (mint Ligeti és Than) s az első kiállítás rendezője. Bécsben és Münchenben tanult a debreceni Dosnyay Károly (1813— 1850) festő és szobrász. Egyik kérvényében magát „akadémiai képírónak" nevezte. Szülővárosa képvásárlással is segítette. Kisebb igényű munkája: Imakönyvet tartó öreg hölgy. Legnagyobb pártfogója a festményein is megörökített Liszt Ferenc. A szabadságharc után — mint annyi tehetségünk — külföldre, Londonba menekült, ahol nyoma tűnt. A XIX. században uralkodó német gyökerű, nagy gondolatok közlését nem igénylő biedermeier inkább a fotográfia hűségével kívánt vetekedni. Hazánkban legismertebb képviselője Barabás Miklós (1810—1898). Csak leleményessége mentette meg attól, hogy az Oroszországba távozott Zichy sorsában osztozzék. Művészeti életünk szerencséjére a Nemzeti Casino útján festhette meg éppen Bihar megye rendelésére Széchenyi István képmását 1836-ban. Ez a siker biztosította számára a pesti társadalom legbefolyásosabbjainak támogatását. A művész 1830-tól vezetett jegyzőkönyvében közel 2500 (!) képet és rajzot sorolt fel. Ezzel is igazolta egyik kortársának túlzás nélküli állítását: ő örökítette meg a korabeli Magyarország ,,... arcképcsarnokát", mellyel a kibontakozó polgárosodást is szolgálta. A múzeumban őrzött nyolc festménye közül itt látható Konkolyi és Konkolyiné arcképe (1837), a gyógyszerész Mattá János és Mattá Jánosné arcmása. (16. kép.) Mindkettő „térdkép" 1860ból, továbbá a Debrecenben élt Deutsch Sámuel képmása (1871). Egyik felfedezője az alföldi tájnak, a Hortobágynak, melyet az erdélyi származású művész utasként is jól ismert. Közreműködött abban, hogy Pest művészeti életünk központja lett. Egyházi és történelmi képek festője Kovács Mihály (1818—1892). Bo218