Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

A régészeti kiállítás – Sz. Máthé Márta–M. Nepper-Ibolya–dr. Mesterházy Károly

népektől, sokszor igen távoli vidékekről szerzett tárgyak, pl. bronznyersanyag vagy félkész termékek, melyekért feltehetően gabonát és állatokat adhattak. 8. vitrin. Ebben a tárlóban a legnagyobb hangsúlyt az az 1907-ben előkerült bronz fegyverlelet kapja, mely máig is a Közép-Dunavidék e korszakból származó legszebb és legjelentékenyebb bronzkincse. A 11 harcicsákányból (ebből kettő finoman gravírozott díszítésű) és kardból álló lelet a felső-tiszavidéki—erdélyi fémműves műhelykör terméke. Ugyanabból a műhelykörből származik a néhány éve Tégláson lelt kard- és csákányegyüttes is (a tárló alján). Az agyag kocsimodell a Berettyó-völgyi tellek egyikéről, a pocsaji Leányvárról származik. Egykori szerepe bizonytalan, valószínűleg kultusztárgy volt, azonban jól dokumentálja a középső bronzkorban használatos szekértípust. A magányosan, de nagy számban talált kerekek, lószerszám részek a ló fogatolásának és a kocsizásnak széles körű elterjedését bizonyítják. Egy Berettyó-völgyi teli metszetfala. Teli — vagyis réteges telep — metszetének rekonstrukciója látható a szabadon álló tablón. Az egyes rétegekre szerelt tárgyak — cserepek, csontok, kő- és csonteszközök, magvak, tapasztásdarabok — az adott korszak jellegzetes darabjai. A legalsó réteg az újkökor (neolitikum) középső szakaszában itt élt esztár—szamosvölgyi csoport lakosságának gödreiből előkerült festett finom és festetlen durva kerámiáját tartalmazza. A felette levő vastagabb rétegsor, a halom kialakítója, a hosszan e területen élő kései újkőkori műveltségű herpályi csoport jól ledöngölt, sárga agyagpadlós házainak omladékaiból keletkezett. Ezek felett a korai rézkor idején itt is megtelepült — bár viszonylag rövidebb időre — tiszapolgári kultúra pásztorainak hagyatéka fekszik. Amikor a rézkori lakosság elhagyta alkalmi szálláshelyét, a halom néhány évszázadig lakatlan volt. A kora bronzkorban ismét megtelepültek rajta — az ottományi kultúra népének, majd a középső bronzkorban a gyulavarsándi műveltségnek hátrahagyott hulladékából és összeomlott házaiból keletkeztek a rétegek. Ez a lakosság jól értett a faépítkezéshez. Az ásatásokon előkerült deszkapadlók, gerendamaradványok segítségével sikerült rekonstruálni azt a faháztípust — természetesen sok elképzelt elemmel —, amelyet a kiállításban láthatunk. A benne levő hordozható katlantűzhely a gyulavarsándi csoport gáborjáni telepén került elő. 9. vitrin. A bronzkor vége felé olyan népek jelentek meg vidékünkön, akiknek hagyatékát főleg nagy kiterjedésű temetőikből ismerjük. Az urnákba helyezett hamvakon kívül a halott ékszerei, fegyverei is benne voltak, a máglya tüzének nyomait viselve. Melléje kisebb-nagyobb edénybe élelmet, italt helyeztek, az urnát pedig tállal borították vagy külön e célra készített fedővel. A tárlóban látható szépen formált 19