Sz. Kürti Katalin: Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz I. Régi képtár és Új magyar képtár (Debrecen, 1978)

A Gresham-kör tagja volt Egry József (1883-1951), aki tisztelte, de nem követte Nagybánya hatását. Önálló hangon jelenítette meg évtizedeken át a Balaton világát, úgy, ahogy senki előtte és utána. 1920-ban költözött Bada­csonytomajba, modelljei ettől kezdve a Balaton és halászai. Korai, 1926-os műve: a Balatoni halász ritka olajképei egyik legjobb darabja. Már a témavá­lasztás is jelzi elkötelezettségét: a víznek, a Balatonnak proletárját jeleníti meg. A halász naptól cserzett arccal, élénk kissé riadt szemmel tekint ránk, szegényes ruhájára helyezi cipeléstől kérges, csak most pihenő kezét. Egry együttérzése abból fakadt, hogy ő maga is kétkezi emberek, napszámosok utóda. Kiváló kolorista volt, de ezen az arcképén, a kifejezés érdekében - az érdesség jelzésére - visszafogottan dolgozott. Berény Róbert (1887-1953) a magyar festészet egyik jelentős képviselője. Bár képtárunk falán levő Csendélet szőlővel című alkotása nem sorolható fontos művei közé, számot ad merész szerkesztéséről, képkivágásainak fris­sességéről, kolorisztikus erejéről. Debrecenben jelentős festők, grafikusok dolgoztak a XX. század első év­tizedeiben. Holló László mellett az Alföldnek és népének sorsa izgatta Gá­borjáni Szabó Kálmánt, Káplár Miklóst, Senyéi Oláh Istvánt, Félegyházi Lászlót, Hrabéczy Ernőt, Dienes Jánost, Toroczkai Oszvaldot, Dobi Oláh Istvánt és több más alkotót is. Ezek az alkotók részben az alföldi festők közé sorolhatók, részben a nagybányai törekvéseket folytatják. Helyszűke miatt csak egyrészük festményeit mutatjuk be a képtárban, de grafikákkal, rajzok­kal emlékeztetünk munkásságukra. Káplár Miklós (1886-1935) a Hortobágy festője volt. Vásárra a hajnalon című olajképe egymagában is biztosítja helyét az alföldi festők között. Ezen a hatalmas képen mint egy meseszerű színpadi kép tárul fel a Hortobágy egy részlete hatalmas égbolttal, az esthajnal csillaggal. A nagy pusztán vásárra vonulnak az emberek, a szekerek, a lovak. A festmény zöldes-kékes foszfo­reszkálása a hajnal hangulatának érzékeltetésén túl mesés fátyolba vonja az egész jelenetet. A kép egyetlen nagy ritmusképletre épül: az alacsonyhori­zontú, hatalmas Hortobágyon az apró figurák mozgásával szemben az égbol­ton elhelyezkedő, nagy lusta színes, dekoratív hatású felhők szimmetrikus mozgása érvényesül. Káplár, Vadász, Félegyházi és Gáborjáni egy csoport­ban, a debreceni Ady Társaságban tevékenykedett a régió kulturális felemel­kedéséért. Gáborjáni Szabó Kálmán (1897-1955) paraszti életből vett jelene­tei közül a Rőzsehordó asszony-i (1949) és fametszeteit mutatjuk be. Gábor­jáni több debreceni és budapesti bemutatkozásán partnere, kiállítótársa volt Félegyházi László (1907-1986), akivel együtt tanított a Református Főgimná­41

Next

/
Oldalképek
Tartalom