Sz. Kürti Katalin: Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz I. Régi képtár és Új magyar képtár (Debrecen, 1978)

őszinte szemléletű táj- és emberábrázolás. Ebben a szellemben fogantak Pataky Lászlónak (1857-1912) a Déri Múzeumban is látható plein-air tájképei, arcképei, Révész Imre (1859-1945) kisméretű portréi, valamint Mészöly Géza (1844-1887) egy tájképe. Mészöly a bensőséges tájábrázolás híve. Képzeletét nem a látványos és vadregényes hegyvidékek ragadták meg, hanem a vízparti világ apró elemei. Számára a tócsa, a nádas, a kopott csónak megörökítésre méltó téma. Erről az új szemléletről tanúskodik Őszi lápos táj-a. (1872), a szabadban való festésnek szép példája. „Főszereplője" az égbolt és a víz, a két nagy őselem. Ennek atmoszferikus szépségét juttatja érvényre. Aprólékos gonddal megfestett intim tájképén a tájba mosódó alakokat nem egyéníti: a nagy, romlatlan természet apró, alázatos részei csupán. Fontosabb a festő számára az áttetsző ég és a víz megfestése. Apró, szálkás vonalkákbók építi fel a szürke eget, kis barna pöttyökből a tehenek csoportját, fehérekből a kacsákét. Vízszintes ecsetjárással jelzi a dombokat, s az egész képet nyugodt, horizontális ritmus határozza meg. Mészölyt diákkori élményei, rokoni kapcsolatok és megrendelések kötötték Hajdúszoboszlóhoz és Debrecenhez. Patakyval együtt illusztrálták az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című sorozat debreceni kötetét. Ekkor, 1885 körül készült Pataky Lászlónak a képtárban látható két apró remeke: a Csikós és a. Delelő gulya a Hortobágyon. Paál László (1846-1879) hasonló őszinteségre törekedett, de mélyen zengő drámaisággal. Tájkép (Elvonuló vihar) című képén, mint barbizoni erdőrészleteinek zöménél, nem jelenik meg az emberalak. Hatalmas fa áll a kép középtengelyében, szinte emberi indulatokat hordozva. Olyan nyomottság, túlfűtöttség érződik a képen, mint Munkácsy figurális festményein, jelenetein. Paál, Munkácsyhoz hasonlóan nem festi meg a valóságelemek minden részletét, él az elhagyás és kiemelés eszközével. Ezzel a nem részletező modorral foltszerűen jeleníti meg a nagy természeti elemeket: egy folt a pázsitos rész, egy a fák tömbje, csoportja, a harmadik az ólmosszürke égbolt. E foltokban a rajz csupán annyi, hogy a fák nagy egészükben maradjanak meg fának, s hogy indokolt lehessen a felületen hagyni azt a szaggatott, zaklatott festői felhordást, amit az ecsetnyomok mutatnak. Ezeknek a nyomoknak a szerepe az itt, hogy helyettesítsék a tárgyias részleteket, a részletek helyett az ecsetjáráson keresztül a festő lelkiségére, szenvedélyességére, zaklatottságára az un. festői énre utaljanak. Pályatársa, barátja, segítője, Munkácsy Mihály (1844-1900) egész teremnyi anyaggal van múzeumunkban képviselve. Az un. Ecce homo teremről külön könyv szól. 23