Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2017 (Debrecen, 2017)
Történettudomány, művelődéstörténet - Szabó Anna Viola: „A magyar művészet eleven ereje”. Egy építész, egy festő és egy fényképész találkozása a XIX. század végi Debrecenben
68 SZABÓ ANNA VIOLA lehetne, hanem csak összeválogatott, különböző tájegységek ornamentika-elemeiből alkotott népies kompiláció. Jelmez tehát, amelynek csak jelzésértéke van, s nem önmaga eredetisége, szépsége, értéke, vagy akár ősinek tartott mivolta miatt szerezte be és öltötte magára a festő. A képek elkészítésének okát nem ismerjük, ezért túlságosan merész következtetéseket nem vonhatunk le belőlük, de furcsa, hogy Mirkovszky, aki pedig a paraszti életet a maga valóságában ismerhette, nem tudta magát függetleníteni korának idealizáló és esztétizáló népszemlélete alól. A képek, ha mégannyira játékok is, Petőfi romantikáját megjelenítő játékok, a gyerekként egykor megrajzolt versek utódai, illusztrációk mesebeli alakokkal. Zsánerképek beállításai, amelyeknek nincsen valódi súlya, tétje, gondolatisága, csak kedélye és derűje, elképzelt valósága. Nem parasztokat fényképez, csak színész-modellként eljátssza a parasztot, akár Rózsahegyi. Mirkovszky számára egyszerre lehetett érvényes, mert egyszerre élt benne, a gyerekkori személyes tapasztalat, az otthonról hozott romantikus irodalmi hagyomány, a század második felének zsánerképvilága, a nemzeti historizmus ősiségre alapozó, a néprajz tudományos indíttatású, és a századvég modern művészetének esztétizáló-ornamentális népszemlélete. A korban egymás mellett létező, egymást át- meg átszövő nézetek mindegyike külsődleges megközelítésmódú, mely akár a népművészetet, akár a költészetet vagy a szokásokat képes önmagában, társadalmi aspektus nélkül szemlélni, használni vagy vizsgálni. A cifraszűr, mint ekkor már általánosan elfogadott értelmű, szimbolikus nemzeti ruhadarab, e szemléletmódok közös nevezőjét jelenti, hiszen mindenki megtalálhatja benne a számára fontosat: a szabás ősi egyszerűségét, az ornamentika keleti tarkaságát vagy nemzeti színeit, a szabadon használható hímzés- minta-gyűjteményt, a felbomló-kiszínesedő népművészet változásának jól követhető példáját, vagy a természettel egyesülő pásztor funkcionális, praktikus ruhadarabját. így válik e század művészetében a cifraszűrt viselő ember a magyar ember általános jelképévé. Mirkovszky képein a debreceni magyar cifraszűrt visel a vásárban, a pusztán és a városi utcán is. Az pedig, hogy az általa játszott jelenetben az útonállónak is ez az öltözete, nem a realitást jelenti, hanem a betyárromantikát, az ellenálló szabadságát szimbolizálja. A magyar, a nemzeti művészetet ő sem kora jelenvalóságában, hanem egy idealizált múltban keresi. Itt kell megemlékeznünk egy másik, Mirkovszky értékelésében kortársai számára fontosnak tűnő eseményről. A debreceni munkák és a millenniumi ünnepségek lezajlása után, 1897 tavaszán Mirkovszky feladatot kapott azon a jelmezes ünnepélyen, amelyet a magyar képzőművészek rendeztek, Stróbl Alajos vezetésével, a Műcsarnok termeiben, s amelyen részt vettek „a közélet előkelőségei" is. Minden helyiséget más-más történeti kor díszleteivel rendeztek be, ezek mindegyikét más-más művész tervezte és más művészcsoportok alkottak meg: ki a falfestményeket, ki a szobrokat, az épületeket, ki a színházat, a mechanikát. Nádler Róbert például mór kapuzatú, különféle stílusú építészeti elemekből összeállított, mesebeli várat álmodott, Stróbl 1700 kivágott szálfából alkotott fenyves erdejében rejtelmes kútba tekinthetett a látogató, amelyhez sziklavár és erdei kunyhó mellett vezetett az út. Paur Géza egyiptomi templomát Iványi Grünwald Béla és Kernstok Károly képei díszítették, Molnár Árpád díszletfestő hindu bűvésztemplomába egy hatalmas elefánt lábai között lehetett belépni, és így tovább. A művészek az adott kornak megfelelő jelmezeket öltöttek, a termekben középkori lovagok jósoltattak egyiptomi papnőkkel, Fadrusz János és felesége pedig egyenesen Bűnnek és Erénynek öltözött. Mirkovszky egyike volt a termek megtervezésére fölkért művészeknek, s ő személyes érdeklődésének megfelelően, a kuruc kort választott a™ „Elhagyván a nagy csarnokot, a kuructanyára jutunk egy baloldali mellék terembe, amely egy Rákóczi korabeli magyar udvarházat ábrázol s amelyben a Rákóczi ezredének egyik őrszeme tanyáz és mulatozik - olvassuk a beszámolóban. - f sikerült fészket mely igazi magyar darabja a díszítéseknek, Mirkovszky Géza tervezte és kivitelén Roskovics Ignác fáradozott leginkább. Kezdve a tetőn fészkelő gólyától mindent megtalálni itt, ami egy magyar ház udvarán otthonos. Középen áll a harangláb, amelyen megindítják a harangot, ha egy-egy jó ismerős vendég érkezik. Az udvar sarkában levő sátorban pedig Hentallerné Pauli Mariska mint Cinka Panna, régi magyar dalokat énekelt Szikla operai karmester tárogató hangjai mellett. Roskovics mint kuruckapitány szerepelt, mintegy 18 tagból álló csapattal s a Rákóczi-induló hangjai mellett vígan járták még reggeli 8 órakor is a táncot és vígan koccintgattak a ház fülkéjében csapra ütött hordó Rákóczi-borából." A csapat tagja volt még Küry Klára primadonna mint markotányosné és Endrődi Sándor költő mint íródeák, a zenekarban pedig Káldy Gyula, az Operaház igazgatója, a kuruc zene szakértője tárogatósként, Margó Ede szobrász és maga Mirkovszky pedig hegedűsként szerepelt.166 A Déri Múzeum Fotótárában található egy korábban azonosítatlan fénykép, amely megfelel a terem leírásának. A vaskos falú, boltíves-oszlopos, inkább kúriának, mint parasztháznak beillő épület falán, miheztartás végett, az Anno Domini MDCCX kormeghatározás, és a Szegények vagyunk, de jól élünk jelmondat olvasható. Az egyik kapuoszlopon gólya fészkel, az udvar közepén harangláb áll, kifeszített kötélen ruhák száradnak, a tetővilágítóból kidugott májusfa csüng alá. Az ablakok keretelésén festett, stilizált levélmotívum fut körbe, alattuk ácsolt és faragott, virágmintás padok állnak, s a térben elszórva még néhány festett virágos népi bútor, székek és asztalok; a padlón torontáli szőnyeg.167 A két évvel később Mirkovszkyt parentáló írások úgy emlékeznek, hogy miután a millenniumi kiállításon íe\tM „a magyar építészeti stíl megállapítására szolgáló törekvéseivel, utolsó műve e nemben az epreskerti mű165 Meg kell jegyeznünk, hogy előző év augusztusában a Konstantinápoly Budapesten névre keresztelt, Gerster Kálmán által tervezett lágymányosi mulatóhelyen a Nemzeti Szalon festőinek hasonló, jelmezes mulatságán „II. Rákóczi Ferencnek az igazi Konstantinápolyba történt megérkezését és fogadtatását" játszották el, ahol a török pasa szerepét maga Gerster alakította. VÚ, 1896.36.598—599166 VÚ, 1897.12.186: A képzőművészek jelmezünnepélye; BpH, 1897. március n.: A művészek jelmezes estéje. Mirkovszkyról minden emlékező följegyzi, hogy kiváló zenei képességei voltak és művészien hegedült. 167 DM Fotótár, 53581. Az ünnepségről készült ismertető füzetben is megtalálható Mirkovszky két vázlatrajza, az udvarház és a harangláb terve, lásd BASCH Árpád (szerk.), Út a halhatatlanság forrásához. A magyar képzőművészek egyesületének jelmezestélye, Budapest, Kosmos mú'intézet, 1897. március 14.
