Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2017 (Debrecen, 2017)
Történettudomány, művelődéstörténet - Szabó Anna Viola: „A magyar művészet eleven ereje”. Egy építész, egy festő és egy fényképész találkozása a XIX. század végi Debrecenben
62 SZABÓ ANNA VIOLA tott távlati képet Mirkovszky festette.124 Bár a helyszín és a terv is a legnagyobb tetszést aratta, annak megvalósítását csak akkor tartotta volna a bizottság lehetségesnek, ha a kiállítás idejét néhány évvel elhalasztják. Miután a végleges helyet a Városligetben határozták meg, 1893 februárjában kiírták a tervpályázatot, március 31-i határidővel. A pályázaton Gerster Kálmán ismét Mirkovszkyval együtt indult; 1000 eV jeligéjű pályamunkájuk végül harmadik díjat nyert, „f munkálat nagyszabású és merész koncepció benyomását teszi - szólt a tervbírálat. - Határozottan látszik rajta, hogy az ezredéves kiállítást nagy méretekben, pazar költséggel és maradandó, momentuózus építményekkel, majdnem világkiállítás- szérűén kívánja emlékezetessé tenni, e miatt azonban absolute nem számol a létező viszonyokkal, a területet nem kíméli, [...] fő hátránya azonban, hogy nagyszabású tervezeteinek kivihetősége aránytalanul nagy, viszonyaink között leküzdhetetlen pénzügyi nehézségeket okozna."'2'1 A monumentális, teljes tereprendezéssel járó terv Gersterre utal, de a pályázat kettejük neve alatt futott: nem tudható, a tervezésben mekkora mértékben vett részt Mirkovszky, mi volt az ő szerepe. Miután áprilisra eldőlt, hogy a kiállítás nem az ő tervük alapján valósul meg, Mirkovszky teljes erővel a Kereskedő Társulat dísztermének freskóira koncentrálhatott. (Gerster eközben már máshol volt elfoglalva: ekkor indult a szegedi múzeum és könyvtár tervpályázatán, de terve perspektíváját ismét Mirkovszkyval festtette meg.126 127) A freskóterv kidolgozásához a festő az emlékező szerint „Horváth Mihály történetírónk nagy művét, középkori krónikásaink színes rajzait, meg az egymást követő századok ruha-divatjait tanulmányozta, hogy tervezett falfestményei korhűek lehessenek tárgyban és alakban" Az említett mű bizonyára Horváth Mihály Az ipar és kereskedés története Magyarországban című kétkötetes munkája lehetett,12' amelynek a történelmi hitelesség szempontjából jó hasznát vehette Mirkovszky, de festendő képeit biztosan nem ennek alapján korszakolta. Még ha egy falkép nem is képes történelem, s a kereskedelmi viszonyok változása nem feltétlenül egyezik az országfordító események idejével, akkor is különös szakaszhatárokat állapított meg. A képeken látható, kidolgozott koncepciót festés közben személyesen osztotta meg az emlékeit megíró, kibice- lő barátjával. Minden korszakot egy-egy vásári jelenettel mutatott be, s ezeket „a föléjük félkör alakú mezőkbe rakott ipartermékekkel, valamint az oszlopfejekbe állított épületekkel ki kerekítette, hogy együtt lássuk mindazt, ami az időszak jellegzetességére tartozik". 124 Gerster Kálmán és Mirkovszky Géza, Tervjavaslat a Lágymányoson rendezendő ezredéves kiállításra, vízfestmény, magántulajdon, in A Nemzeti Szalon állandó mű- kiállításának tárgymutatója, Budapest, 1894, október 125 SISA József, A városliget átalakulása az ezredéves kiállítás idején, Ars Hungarica, 1996.1.57-65. 126 Mirkovszky Géza: Szegedi kultúrpalota, pályamű, tervezte Gerster Kálmán, vízfestmény, magántulajdon, in A Nemzeti Szalon állandó műkiállításának tárgymutatója, Budapest, 1894, október 127 HORVÁTH Mihály, Az ipar és kereskedés története Magyarországban, 1: a XVI. század elejéig, 2: a három utolsó század alatt, Buda, 1842, illetve 1840. A terem középső bejáratától jobbra eső fal három tagozatába az Árpád-kor képei kerültek, a cserekereskedelem ideje. Mirkovszky ezt a festett feliratban 896-1000 között határozta meg, vagyis a honfoglalástól az államalapításig. Az ajtó fölötti szakaszon egy-egy képben bemutatott Emporia, vagyis az idegen népek befolyásának három korszaka sajátos módon az Izmaelita-korral kezdődik, így nevezi ugyanis a festő az egész tulajdonképpeni Árpád-kort, 1000-től 1301-ig. A következő korszakot, az 1526-ig, Mohácsig terjedő időt, az Anjouk és Hunyadiak uralkodását Olaszkornak, majd az 1800-ig terjedő szakaszt Német-kornak nevezi. Az ez után következő idő lett volna, a terv szerint a Jelenkor, ezt azonban az elkészült falképen már nem tünteti fel, a felirat egyszerűen csak Debreceni nagyvásár lett, a három kép is ezt ábrázolja a bejárattól balra eső falszakaszon. Végül az ablakközök,övezeteibe festette azon korok jellemképeit, mikben az előző korszak lehanyatlik, a következő pirkad". A falkép így a millenniumi gondolat tökéletes kifejezője lett. „AzÁrpádkort a terem északi falára festette, mert a magyar nemzet észak felől lépett e haza földjére, az idegen befolyás három korszakát a terem keleti falára illesztette, [mert] a magyar a kelő nappal indult művelődése pályafutására, a jelenkort pedig azért rakta a terem déli falára, hogy jelképezze, miképp csak önálló nemzeti lét áraszt fényt, éltető meleget, anyagiakban, szellemiekben egyaránt dicsőséget." A koncepció, miszerint a magyar nemzet teljes történelme, minden királya alatt, az államalapítástól fogva, ha tán másképp nem is, de kulturálisan idegen befolyás alatt élt, s csak a vándorlás és letelepedés haj- dankorában, majd a jelenben találta meg önállóságát, illetve talált vissza régi szabadságához, saját hagyományaihoz, múltjához, gyökereihez - nemcsak a honfoglalást ünneplő Magyarországon, de az ősi magyarság egyik utolsó bástyájának tudott Debrecenben is visszhangra talált. Az eredeti Jelenkor feliratot így válthatta fel a nagyvásáré, amely ily módon azt hangsúlyozza, hogy a jelenben is az ősiség, a népi hagyomány a folytatandó út, amelyre vissza kell találni - függetlenül attól, hogy ez a hagyomány mennyire élő. Különösnek tetszhet ez éppen a Kereskedő Társulat, a kétszáz éve fennálló debreceni Nemes Kalmár Társaság utódjának dísztermében, annak a társulaténak, amely éppen a városiasodó, polgárosodó Debrecen szimbóluma, hiszen e tevékenység volt az, amely a várost felemelte, amely az európai vérkeringésbe kapcsolta. A képek azonban az ennél régebbi idővel, illetve a gazdálkodással, az állattartással, mint magyar ősfoglalkozással teremtenek kapcsolatot, folytonosságot, nem a városi kereskedéssel: amely éppen az „emporia" idejének tanulságaira alapult. Az iskola millenniumi évkönyvében ráadásul ezt olvashatjuk: Debrecenben is „mindinkább belátják, hogy keringés nélkül a vérgazdagság életölő, hogy a kereskedelem nélkül saját zsírunkba fulladhatunk, s hogy azon osztály, mely földművelésünk és állattenyésztésünk termékeinek forgalmátnövelheti, nem csekélyebb fontosságú tényező a nemzetközgazdasági életében a termelőnél és tiszteletet érdemel. [...] Nemzeti hivatásának céltudatos és következetes betöltésével a debreceni Kereskedelmi Akadémia nagy területen hozzájárul az egységes magyar polgári osztály megalkotásához, mely majdan hazánk minden faját, vallásfelekezetét és néposztályát egyesíti magában és amelynek hivatása leszen hazánk népét magyarrá,
