Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2016 (Debrecen, 2016)
Muzeológia - Lovas Márton Levente: A Déri Múzeum természetrajzi és környezetismereti gyűjteményének hangosdia-sorozatáról
123 Lovas Márton Levente A DÉRI MÚZEUM TERMÉSZETRAJZI ÉS KÖRNYEZETISMERETI GYŰJTEMÉNYÉNEK HANGOSDIA-SOROZATAI. A természettudományos ismeretterjesztés egy régi és ritka szakmódszertani gyakorlatának bemutatása A debreceni Déri Múzeum természettudományi osztálya (gyűjteménye) munkatársai mindig fontos feladatuknak tartották és tartják a természet kutatását és az elért eredmények megismertetését. Erre kötelez a debreceni kutatások gazdag hagyománya, ami leginkább a Kollégium tudós tanáraihoz és a városban tevékenykedő orvosokhoz, botanikusokhoz köthető (Csapó József, Méliusz Juhász Péter, Diószegi Sámuel, Fazekas Mihály, Földi János, Kovács János és mások). A természet értékeit csak azok tudják védeni, akik ismerik azokat. Ezeket az ismereteket igyekezett terjeszteni az 1978—1980-as években a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ Felnőttnevelési Stúdiója Francz Vilmos vezetésével. A korszak akkoriban korszerű ismeretterjesztő eszköze a hangosított diasorozat volt. Ezek egyenként 80 darab keretezett diapozitívból álltak, melyeket automatikusan váltott a berendezés. A képek magyarázata magnetofonszalagra mondott narrátorszöveggel történt. A vetítő Kodak gyártmányú körtáras gép volt, amit egy szinkronizátoron keresztül össze lehetett kapcsolni egy kazettás vagy szalagos magnetofonnal. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ átépítésékor ezeket a diasorozatokat a Déri Múzeum természettudományi osztálya kapta meg, mivel egy részüket (a most bemutatásra kerülő sorozatokat) az osztály munkatársai: dr. Ötvös János és e cikk szerzője készítették. A gyűjtemény adattári leltárkönyvébe T. Horváth Ildikó muzeológus 22 természettudományos diasorozatot leltározott be 2001-ben. A képek mellékleteként a szakmai forgatókönyvek és a narrátorszövegeket őrző magnetofonszalagok is nyilvántartásba kerültek. Bár napjainkban már sokkal korszerűbb technikai lehetőségek vannak az ilyen típusú ismeretterjesztésre, mégis érdemes emlékezni a megmentett szellemi és esztétikai értékekre, melyeket ezek a „kőkorszaki" sorozatok képviselnek. Debrecen a Nagyerdő nélkül nem képzelhető el. A több földrajzi tájegység: Nyírség, Hajdúhát (Hajdúság), Hortobágy, Sárrét határán kialakult város fennmaradása, fejlődése, gazdagodása ennek a sajátos természeti környezetnek köszönhető. A lakosok (cívisek) a táji adottságokat kihasználva gazdálkodtak, kereskedtek és gazdagodtak. A természet értékeit már a korai időkben sem zsákmányolták ki, hanem a lehetőségeknek megfelelően védelmezték. A muzeológus és helytörténész Zoltai Lajos (1861-1939) véleménye szerint a Nagyerdő 1377 óta látta el fával a várost. 1405-ben Zsigmond király Debrecen polgárainak adományozta a Nagyerdőt. 1460-ban Mátyás király, 1583-ban Báthori Zsigmond és 1656-ban I. Rákóczi György erdélyi fejedelmek oklevelekkel erősítették meg az erdő tulajdonjogát. A19. század végére nem csak a nyírségi homokon növő erdők, hanem a Hortobágy - egészen Tiszacsegéig - a debreceniek tulajdonába került, s így Debrecen lett az ország legnagyobb határú városa. A természet védelmének szükségességét hivatalosan az Amerikai Egyesült Államokban ismerték fel, mikor is 1871-ben létrehozták a Yellowstone Nemzeti Parkot a Sziklás-hegység természeti értékekben különösen gazdag területén. Hazánkban Debrecenhez köthető az első természetvédelmi terület létrehozása. 1939-ben a Nagyerdő 31 hektárnyi részét védetté nyilvánították. Napjainkban az erdő teljes területe természetvédelmi oltalom alatt áll! 1972-ben nemzetközileg elismert természettudósok sürgetésére megalakult a Hortobágyi Nemzeti Park, Magyarország első nemzeti parkja. Ezzel a természetvédelem korszerű, hivatásos és hivatalos lehetőséghez jutott hazánkban. Mára kialakult a nemzeti parkok jól működő hazai hálózata. Az új és immáron törvényesített természetvédelem fontos küldetésének tekintette a természeti értékek megismertetését. A Hortobágy területén négy állandó kiállítás készült: a Körszínben, Szálkahalmon, Darassán és a HNP nyugati fogadókapujánál. Ezek a kiállítások igyekeztek jól bemutatni a nemzeti park különleges értékeit. Kiegészítette ezt a típusú ismeretterjesztést a Medgyes Csárdamúzeum és a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Déri Múzeum rendezésében megvalósított Hortobágyi Pásztormúzeum. Ezek a kiállítások a kezdeti időkben, a 70—80-as években jól szolgálták a kitűzött célokat, de megtekintésük kirándulások szervezéséhez volt kötve. Ezért szükségessé vált az ismeretterjesztés mobil lehetőségeinek alkalmazása is. Ezt az igényt ismerte fel Francz Vilmos felnőttnevelési szakember, aki debreceni természettudósok bevonásával hangosdiakészítő-csoportot hozott létre. Ezeknek az összetétele a feldolgozásra váró témáktól függött és változott. Az éveken át tartó munkában a következő személyek vettek részt: Böttkös Sándor (ásványtan), Bana Gyuláné (ásványtan), Ötvös János (botanika, zoológia), Nagy Antalné (erdészettudomány), Siroki Zoltán (lektor, biológia), Nagy András (ásványtan), Juhász Katalin (botanika), Oláh Tibor (növényfotók), Nemes Lajos és Nemes Lajosné (szukkulens botanika), Nyittai Sándor (geográfia) és Lovas Márton Levente (botanika, természetvédelem). Minden sorozatban Kun János előadóművész működött közre kommentátorként, a zenei összeállítás Vlajk Tibor munkája volt. A munkálatokat Francz Vilmos irányította, aki a magyar természetfilmezés és -fotózás legjobb hagyományait követve szervezte a sorozatok elkészítését. Mozgókép-filmekhez hasonlító, 30-40 perces vetítések voltak ezek, egyfajta rövid természetfilmek. Az alkotók önállóan hozták létre a megbeszélt és egyeztetett témák feldolgozásait. Az elkészült sorozatok bemutatását a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ közművelődési munkatársai szervezték Francz Vilmos vezetésével. Az alábbiakban azt a 4 sorozatot ismertetem, amelyben alkotóként részt vettem:
