Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2015 (Debrecen, 2015)

Kulturális antropológia - Simon Krisztián: Megalkotott ünnepek szellemi kulturális örökségi felhasználása. A Bárándi Kenyérfesztivál

MEGALKOTOTT ÜNNEPEK SZELLEMI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGI FELHASZNÁLÁSA 107 tevékenyen részt vehetnek az internetes médumok, sőt, az eseményen résztvevők életkori megoszlását is befolyásolhatják, hiszen az internet felhasználói között legnagyobb arányban a fiatalabb nemzedékek kép­viseltetik magukat. A kenyérhez és különféle péksüteményekhez kötő­dő ünnepi események, rendezvények megszerkesztése nem csak bárándi sajátosság. Budapesten 2014-ben már szintén harmadik alkalommal tar­tották meg a Budapesti Kenyér- és Péksütemény-fesztivál a Budai Vár­ban, amely a - bárándihoz hasonlóan - „hagyományteremtő szándékkal életre hívott" fesztivál.45 Győrben 2013-ban már tizenegyedik alkalommal tartották meg az Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves Találkozó, amely a péksütemények kiállítására és versenyzésre ösztönzi a Romániá­ból, Ausztriából, Szlovákiából érkező pékségeket is. Fesztiváli hangulatú a már (2013-ban) harmadik alkalommal megtartott Nyírpazonyi Új Ke­nyér Fesztivál, amelynek központjában elsősorban nem a hagyomány- őrzés, sokkal inkább a modernebb elemek állnak (motoros felvonulás, streetfighter bemutató, koncertek, karaokeverseny etc.), a kenyérszente­lés mellett utcabál is jelen van a programsorozatban.46 A Lipóti Kenyér- és Halfesztivál szintén a kenyérsütéshez és versenyzéshez kapcsolódó ren­dezvény. Ahogy Bárándon is, úgy itt is kell olyan további versenyszám, amely valamilyen bográcsos jellegű ételhez kapcsolódik, ráadásul a hely­színen regisztráció után horgászni is lehet a fesztivál taván. Külön erre az eseményre építtettek sütőkemencét, amelyben a versenyzők kenye­reiket megsüthetik47 Tó melletti további fesztivál az Új Kenyér Fesztivál Agárdon, amelyet már 2009 óta szerveznek meg, ám programjait tekint­ve azonban hagyományőrzésről kevésbé van szó.48 A vidéki turizmussal foglalkozó internetes médiumok a Bárándi Ke­nyérfesztiválról is híradással szolgálnak. Az internet világában az esemé­nyek könnyen reklámozhatók, és ezt a bárándi szervezők is kihasználják, mi több, a péksüteményi versenyben a már említett gasztrobloggerek zsűriztek, elvonatkoztatni tehát a hagyományőrző fesztivál esetében sem lehet az internet világától. A fesztivál hirdetményei az alábbi hon­lapokon érhetők el: alföldi turizmus honlapja,49 a programturizmus.hu,50 utazzitthon.hu51 és port.hu fesztiválrovatában.52 A Debrecen és Hajdú-Bi- har megye híreit bemutató Dehir.hu-n már bővebb tájékoztatást kapunk 45 Forrás: http://kenyerfesztival.com/2014/. Letöltve: 2014. március 20. 46 Forrás: http://www.nyirseghir.hu/megyen_innen/augusztus_20_an_uj_kenyer_ fesztival_lesz_nyirpazonyban/22730. Letöltve: 2014. március 20. 47 Forrás: http://www.lipotifesztival.hu/. Letöltés ideje: 2014. március 20. 48 Forrás: http://www.fesztivalkalauz.hu/index.php/option/naptar/task/details/faz/ 18748. Letöltve: 2014. március 20. 49 Forrás: http://www.alfolditurizmus.hu/index.php?option=com_content&view= artide&id=i9:i-barandi-kenyerfesztival&catid=i:hirek&ltemid=i. Letöltve: 2014. március 20. 50 Forrás: http://www.programturizmus.hu/tdestination-barandi-kenyerfesztival.html. Letöltve: 2014. március 20. 51 Forrás: http://www.utazzitthon.hu/ii-barandi-kenyerfesztival-barand.html. Letölt­ve: 2014. március 20. 52 Forrás: http://www.p0rt.hU/2._barandi_kenyerfesztival/pls/w/festival.festival_ page?i_festival_id=i2679. Letöltve: 2014. március 20. magáról a fesztiválról, illetve céljáról.53 A fesztivált hagyományterem­tőjelleggel életre hívott eseménynek mutatja be a híroldal, természete­sen a kenyeret állítva célpontba. Pontatlanul négy kemencét említenek a négyes helyett, melyben, melyben a versenyzők saját kenyerüket meg­süthetik. A cikk kitér arra, is hogy milyen haszna van a falusi vendégfo­gadók szempontjából a közösségi és bemutatkozó jellegű találkozónak. A Szabolcs online (Szon.hu) is közöl beszámolót Híresen finom a bárándi kenyér54 címmel az első alkalomról, amelyben nem annyira a kenyérre, mint inkább a helyszínre (kemence, Múltunk Háza) helyezi a hangsúlyt. A Bárándi Élet című helyi újságban a főszervezővel készített interjút közölték,55 amelyben a fesztivál sikeréről, lebonyolításáról és a helyszí­nek, intézmények létrehozásáról kérdezték. Az Észak-Keleti Napló is be­számol röviden a 2013. július 8. számában,56 amelyben a helyi politikai elit (országgyűlési képviselő és polgármester) is elismerően szól a kenyérről mint híres és minőségi termékről, illetve az „összefogás eredményeként létrejött" fesztiválról. Ezt követően egy kisebb képriport is megjelenik az újság hasábjain. A 2012. július 9. számában a Hajdú-Bihari Napló címlap­ján a fesztivált a térség első hagyományőrző rendezvényeként említik, ki­emelve a négyes kemencét mint Magyarország első négykemencés, kör alakú sütőhelyét, amely a falu közösségi rendezvényeit, egyéni és családi alkalmait fogja szolgálni.57 A 2013. július 8-i számba Megünnepelték híres kenyerüket a bárándiak címmel jelent meg beszámoló a fesztiválról, a rö­vid leírás mellé pedig képriportot kapott az esemény, amely már ezerfőnyi elégedett vendéggel és több mint 300 fellépővel dicsekedhetett. E cikk­ben már a polgármester és a térség önkormányzati képviselője is meg­szólalt, kiemelve a régióban és a Partiumban is híres kenyerüket, illetve a fellépők általi kulturális gazdagodást, akik „elhozták kultúrájukat, nép­szokásaikat, néphagyományaikat".58 Egy programsorozat médiában való megjelenése vagy népszerűsítése hozzájárul annak sikeréhez, vonzó turisztikai desztinációként való felmu­tatás a szervező település gazdasági élénküléséhez is vezethet. A kultu­rális elemek túlzott figyelemfelkeltése azonban nem mindig jár pozitív hozadékkal. Tárgyi, szellemi termékek gazdasági fókuszpontba állítása az adott pro­duktum elkorcsosulásával járhat, anyagi haszonszerzésre irányuló előállí­tásuk a kulturális elemet kiemeli a kulturális miliőből. Ennek a veszélyére az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségének megőrzéséről szóló egyez­ménye rendre felhívja a figyelmet. 53 Forrás: http://www.dehir.hu/kultura/a-kenyeret-unneplik-az-elso-barandi-kenyer fesztivalon/2012/07/05/. Letöltve: 2014. március 20. 54 Forrás: http://www.szon.hu/hiresen-finom-a-barandi-kenyer/2025758. Letöltve: 2014. március 20. 55 Bárándi Élet. 2012. augusztus I. Évf. 7. szám. 56 Észak-Keleti Napló, LXX/157.2013. július 8. 57 Hajdú-Bihari Napló, 2012. július 9.8.oldal. 58 Hajdú-Bihari Napló, 2013. július 8. címlap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom