Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2015 (Debrecen, 2015)
Muzeológia - Lakner Lajos: Graohidion gyermeke (Szilágyi Imre 70. születésnpajára)
156 falatra. Sőt, talán megijedünk ettől az új, idegen érzéstől, amely mégis vonzó, mert különös módon nem érezzük magányosnak magunkat. A bensőségesség és tisztaság érzete ugyanis, melyet a képek által megnyíló világ ígér, nagyon fontos a számunkra. De idézzük magát a művészt: „Szeretném bámészkodásra késztetni a nézőt, hogy újra gyermekké váljék egy percre, megtanuljon újra ízlelni, fölfedezni apró élőlényekben, emberekben, régi tárgyakban, hagyományainkban szépséget, gonoszságot egyaránt": Szilágyi Imre műveit nézve látjuk a világunkat, de át is látunk rajta. Meglátjuk, amiről úgy gondoltuk, hogy szemmel nem látható. Látni engednek olyat, aminek látására önmagunktól nem vagyunk képesek. Gyakran hallunk például a hangszer ördögéről, de bizonyára addig még elképzelni sem tudtuk, milyen is ez az ördög, amíg meg nem láttuk Szilágyi Imre rézkarcán [A hangszer ördöge). Sokszor láttunk már Kálvária-ábrázolásokat is. De azt még soha, hogy, miközben a kereszteken függők körül minden különössé, megfoghatatlanná és mégis befejezetté (elvégeztetett) válik, s miközben látjuk megszületni az egyházat, a templomot és a reményt, aközben Jézus megöregszik. Olyan megrendítő öregen látni, aki az örök élet ígéretét hozta el a keresztényeknek [Kálvária). Bizonyos az is, hogy többségünk járt már a világörökségként jegyzett Hollókőn. De vajon melyikünk vette észre abban a nagy turisztikai forgatagban és fölhajtásban, hogy a hold örökbe fogadott egy ifjú párt. A Hollókői anziksz című rézkarcon az újhold karéján ott áll az új, közös életre induló fiú és lány. Láss, ahogyan nem láttál még, üzenik Szilágyi Imre rézkarcai, linómetszetei, linotípiái és rézmetszetei. Szabaddá és nyitottá tesznek. S ennél többet és fontosabbat nem is tehetnének.
