Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2014 (Debrecen, 2014)
Régészet - Kolozsi Barbara: Egy Árpád-kori épület lehetséges rekonstrukciója
62 KOLOZSI BARBARA külső jellegzetessége a külső sarkokon megjelenő keresztvégesség. A boronák egyenetlenségeit ágtömésekkel és tapasztással egyenlítették ki. E szerkezet anyagát tekintve ugyan homogén, azaz a tartó és térelhatároló szerkezet ugyanaz, de a szerkesztési elv miatt tekinthető (tömör) vázszerkezetnek. A tényleges vázszerkezetes falak készítésmódja az volt, hogy a talpba, vagy a kezdetleges alapozásba rögzítették, beásták a függőleges gerendákat, amit a felső hosszanti és haránt gerendákkal merevítettek, koszorút készítettek. E szerkezeteknél gyakori a gerenda vagy pallófödém, ami együtt dolgozik a falazattal. A csomópontokban mindenhol ácstechnikával készített kötések voltak, a sarkokat pedig gyakran könyökfákkal erősítették meg, melyek ívesek is lehettek. Készíthettek karóvázas fonott falat is, a fonásirány itt is lehetett függőleges vagy vízszintes. Talpas váz esetén egyik oldalon fúrt lyukba, a másik oldalon rávezető horonnyal ellátott lyukba illesztették a karót. Talp nélküli vázszerkezet esetén a karók alsó rögzítése beásással történt, a szerkezet építésével egyidejűleg. A fonatot szükség szerint tapaszthatták. . A népi építészetre általánosságban a fa fedélszékek jellemzőek. Az előforduló fő típusok: egyszerű szarufás fedélszék, 4-6 m fesztávolságig; ágasfás, szelemenes fedélszék 5-7 m-ig; ollólábas, szelemenes fedélszék, 7-8 m-ig; álló- és dőltszékes tetőszerkezetek, melyet bakdúc egészíthet ki. A tető alapvető szerepe, hogy az esőtől védje a felmenő falakat. Ezért a régebbi tetőformák általában minden irányban túlnyúlnak a falsíkon. Ahol azonban a továbbépítés lehetősége, vagy a füstelvezetés megkövetelte, ott az oromzat részben vagy egészben megmaradt. Szintén a konty ellen hatott az ágasfás tetőszerkezet, amely, mint általánosan elterjedt, inkább a szelemen(ek) túlnyújtásával, a tetősíkok oromzat fölé való kiültetését indukálta. A héjazati anyagok többsége növényi eredetű a Kárpát medencében. Minden szalmafedél esetében fontos a tartóssága miatt, hogy a tetőtérbe füst járjon. Nem véletlen, hogy a kémény nélküli házvidékeken maradt fenn használata. Alapvetően zárt és nyitott füstelvezetési módokat különböztetünk meg. Nyílt a füstelvezetés akkor, ha a tűztér nem közvetlenül, zártan kapcsolódik a füstelvezető szerkezethez, és a füst útja a tüzelős helyiség légterén, illetve a ház valamely használati helyiségén keresztül vezet. A nyílt füstelvezetési módok közül legegyszerűbbek, és feltehetően legrégebbiek a szikrafogók, és füstterelők. Ezek a nyílt tűz helye fölé szerkesztett alkotmányok a falhoz rögzítve, fából, vesszőből vagy nádból készültek, vastag agyagtapasztással. Szerepük a gyúlékony héjazat megóvása volt. Nyílt tér felőli végükön lelógó peremük volt, hogy buktassák a füstöt. (ISTVÁNFI2006) Fentebb leírt néprajzi építészeti tulajdonságok és a feltárt alaprajzot figyelembe véve szerkesztettük, majd rajzoltuk meg a lehetséges gazdasági épületet.2 (2-3. tábla) 2 A rajzokat Szabó Nóra, a fotó táblákat Jurás Ákos készítette, köszönöm szíves segítségüket. ÉPÜLET Az Árpád-kori falvak kutatásánál a lakóépületek, a gazdasági mellék- épületek és a műhelyek mellett különböző méretű és funkciójú egyéb építményeket is feltárhatunk. A 42 feltárt épület közül a legérdekesebb a rekonstruálandó épület, mely a feltárt lelőhely közepén egy észak-déli dombon helyezkedett el. Az épület egy alapozási árokkal, rengeteg cölöplyukkal rendelkező, részben felmenő falú, gádoros építmény. A bejárat, mely déli 5,2x34 méter, az épület pedig 12,6x7 méter nagyságú, mélysége a nyesett felszíntől 40-110 cm között változik. A humuszoláskor szerencsére a markológéppel 10 cm-ként tudtunk haladni és egy fémkereső segítette a munkákat. Már a humuszból rengeteg leletanyag került elő (fémtárgyak, kerámiatöredékek, üvegtöredékek, pénz3). (4-6. tábla) A nagymennyiségű leletanyag azt mutatja, hogy az épület felhagyása után szemetes gödörnek használták az objektumot. Az objektum teljes bontása után kiderült, hogy valamilyen nagyméretű épülettel van dolgunk, melynek belső elválasztó falai és megerősített belső oldala lehetett, melyet a cölöplyukak rendszere mutatott meg. Ennek során az elődleges szempontom az építmény funkciójának meghatározása, mivel az ezzel kapcsolatos kérdések megválaszolása a legfontosabb feladat egy-egy építmény vizsgálatakor. Ennél a megközelítésnél fontos, hogy az egyes településszerkezeti elemeket összességükben is tanulmányozzuk, mert ennek így pusztán logikusan és praktikusan gondolkodva, könnyebben választ kaphatunk a felmerülő kérdésekre. Ennek a gazdasági épületnek a legközelebbi párhuzamát néprajzi építészetünkben találjuk. Az alföldi állattartásnak az ólaskertes településeken használt formája, az úgynevezett tüzelősói. A nagy kiterjedésű településeken az állatok őrzésére szükségszerűen kint lakó férfiak, és a kényesebb állatok építménye volt. Részben földbe mélyített, gádoros, sövény és gerendafalas, ollólábas-szelemenes tetőszerkezetű, nád-vagy zsúphéjazat- tal. Egy vagy mindkét oldalán jászlak és rekesztékek a különféle állatok és a takarmány számára. Nyílt vagy félig nyílt tüzelő, fekvőpadkák vagy egyszerű ágyak szolgáltak a férfiak pihenésére. (ISTVÁNFI 2006,227-228) Ebben az esetben a gazdasági épületet a lakóházak közelében helyezték el, melyet árokrendszerrel választottak el. Ezt az épülettípust ebből a korszakból eddig kevés számban tárták fel. A feltárt gazdasági épület a legkorábbi tüzelősói, melyet az Árpád-korból ismerünk. IRODALOM Istvánfi Gyula: Az építészet története. Őskor/Népi építészet. Budapest, 2006. Zoltaí Lajos: Jelentés Debreczen szabad királyi város múzeuma 1911. évi működéséről és állapotáról. Debrecen, 1912.42-53. 3 A régészeti leletanyag: kerámiatöredék408 darab;fémtárgyak 54 darab; üvegtöredék 4 darab; állatcsonttöredék 526 darab; tégla 89 darab; kő 27 darab. Egy darab; II. Géza (1141-1161) ezüstérme.