Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2014 (Debrecen, 2014)
Kulturális antropológia - Szabó Anna Viola: „Meg akarom fogni a színt, de lehetetlen”. Szabó Elek fényképei
„MEG AKAROM FOGNI A SZÍNT, DE LEHETETLEN"-SZABÓ ELEK FÉNYKÉPEI 115 6. kép A köpködő kaszinó a debreceni városháza előtt gyermeki tudatállapot megjelenítésére és megőrzésére, felépítettségére, mint az Ökútban: a Für Elise egyértelműen csak a jelenben létező szöveg, amely minden, a múltra vonatkozó tényközlését egyúttal vissza is vonja, felülírja, átértelmezi a konkrét szövegtéren belül. Az önéletrajziság, a leírtak „valóságossága" tehát, minden szöveg, a novellák esetében is, kizárólag a szerző és olvasója titkos megegyezésén alapulva jön létre, a regényelemek már csak a visszaemlékezés szituációja miatt sem lehetnek a valóság másai, hiszen mindez csupán kiigazított emlékkép, melyet vagy már megcsiszolva őriz a családi emlékezet, vagy felidézés, megkonstruálás során alakul és értelmeződik, megfüröszt- ve magát az elképzelt olvasó tekintetében. Szabó Magda interjúiból számos olyan mondatot idézhetünk, amelyeket a megírt figuráinak valóságmagját firtató kérdésekre adott válaszul: ezekben tagadja, hogy figurái akár saját magának, akár más valóságos személynek egyszerű leképezései lennének. „Ha magamról akarnék beszélni, egyszerűbben is megtehetném, mint egy bonyolult szerkezetű, több éves munkával készülő regényben - mondja egy helyen. - [E]gy író sem örülne, ha munkája épületét összetévesztenék a habarcsos ládával, amelybe lépten-nyomon belenyúl, míg tégláit rakja, s amelyben minden van a habarcsban: tájélmény, olvasmányélmény, érzelmek, viszonyulások, saját és mások tapasztalatai, saját és mások rögeszméi"}' Szépirodalmi munkáinak narrátora azonban más szemszögből közelíti meg a kérdést, s a szétszá- lazás, boncolás korábban elutasított szükségességét fájóan elmulasztott lehetőségnek láttatja. Idézzük ehhez példának a Teréz esztendeje című novella elején olvasható önreflexiót (amelyet a Für Elise elemzői is gyakran használtak a szerzői pozíció értelmezéséhez):,, Olykor aggaszt is, hogy ami velem és körülöttem történt, és amit én annak nyersanyagából alkottam, aligha különíthető el. Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, s nem lesz [..] aki meg tudja fejteni, mikor ki voltam, melyik figurám, vagy mi volt valóban igaz ebben vagy abban az ábrázolásban. A tükör, melyet a világ felé fordítottam, halálommal széttörik, cserepei nyitván összeilleszt- hetők és beszoríthatok lesznek valamilyen keretbe, és mégsem azt mutatják majd, ami voltam, vagy amit teremtettem".'2 A Teréz esztendeje a Für Elise „nekem már minden mindegy" pozíciójából mesél el egy ókútbeli időben a családjával megesett „igaz vagy majdnem igaz történetet", amelynek figurái „már se nem vádolhatnak se nem védekezhetnek" sorsuk alakítása miatt. A szöveg azért különös, mert ezt a számonkérhetőséget, a valóság11 In, Ne félj! 76. 12 SZABÓ Magda, Teréz esztendeje, In, Mézescsók Cerberusnak.
