Angi János – Lakner Lajos – Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2013 (Debrecen, 2013)
Természettudomány - Dudás Miklós: A magyarországi kerecsen sólyom (Falco cherrug cherrug) populációjának helyzete és a Hortobágyi Nemzeti Park működési területén előforduló állományának védelme
16 DUDÁS MIKLÓS P,p'DDE 12,800 19,700 0, p' TDE 0,000 0,000 P,p'TDE 0,000 1,260 P p' DDT 0,000 0,000 3. táblázatk klórozott szénhidrogén típusú peszticidek mennyisége a kerecsensólyom tojásában és embriójában mg/kg száraz anyag (1984). A hazai vizsgálati eredményeket összehasonlítva a külföldiekkel egyértelműen az tűnik ki, hogy itt is a DDE mint bomlástermék kimagasló értékben volt jelen a tojásokban és az embrióban. Az eredmények azért figyelemre méltóak, mert a vizsgálatok egymástól függetlenül, közel azonos időintervallumban és viszonylag nagy távolságokra történtek. Vagyis a környezet peszticid terhelése abban az időszakban jelentős volt, a mérhető mennyiségeket figyelembe véve még általánosan szennyezettek voltak ezek a térségek. Az ezredfordulót követő években újra lehetőség adódott, hogy a 25 évvel korábbi vizsgálatokat hasonló szerény anyagi lehetőségekkel megismételhesse a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. Természetesen már nem azokból a sziklai fészkekből (Bükki Nemzeti Park területéről) lettek begyűjtve a tojásminták, mert időközben az Alföldre lehúzódó kerecsen- sólyom állománya egyetlen párban sem költ a korábban használt sziklai fészkelő helyeken hazánkban. A tojásminták 2008-as és a 2009-es szaporodási ciklus végén lettek begyűjtve, a Hortobágyról, a Dél-Nyírségből és a Bihari-síkról, összesen nyolc fészekből 11 db tojás. A fészkekből gyűjtött, többtojásos fészekaljak esetén azok egy mintaként szerepeltek a vizsgálat során (Dudás 2009). Kerecsensólyom fióka 3 terméketlen tojás társaságában (Fotó: Balázs I.) Ezeket a kapott adatokat összehasonlítva kitűnik, hogy a DDE lényegesen kisebb mennyiségekben volt jelen, mint a 25 évvel korábban mért mintákban. Ezek az adatsorok természetesen csak tájékoztató jellegűek. A kevés számú minta bármiféle végkövetkeztetés levonására nem igazán alkalmas. Elegendő lehet viszont arra vonatkozóan, hogy a figyelem középpontjában maradjon ez az általánosan jelenlévő probléma is. A szerveshigany tartalmú csávázó szerek (fungicidek) használatát az 1970-es évek végén tiltották be hazánkban, ennek ellenére még mindig kimutatható mennyiségekben volt jelen a mintákban. Jellemző tulajdonságuk az erős perzisztencia, vagyis a környezetbe kijutva rendkívül lassan bomlanak le (Ion, Alexandru 1980). A táplálékláncban, az élő szervezetekben felhalmozódik - kumulálódik, s ahogy a táplálékpiramis csúcsa felé halad, egyre koncentráltabban jelentkezik a méreghatás (biomagnifikáció). A hatásmechanizmusa, hogy a -SH gyököt tartalmazó enzimek működését gátolja. A felszívódást követően főként az ideg- rendszert és a vesét károsítják, a sejtek elhalását okozzák. Használatuk kizárólag vetőmagcsávázásra (kukorica, búza stb.) volt korlátozva (Vé- csey, Loch 1973)- Az agrárterületekre kijáró házigalambok és a különböző ott táplálkozó más galambfajok (örvös, kék, balkáni gerle, vadgerle, stb.) szervezetében felhalmozódó higanyvegyületek később bejuthatnak a kerecsensólymokéba az elfogyasztott zsákmányállatokon keresztül. Hasonló a helyzet az ólom esetén is, a gépjárművek kipufogó gázaiból (ólmozott benzin), akkumulátorok ólomcelláiból, sőt a vadászfegyverek ólomsörétjeiből is tetemes mennyiségben jutnak ki a környezetünkbe (Kelemen 2008). A tünete vérszegénység, a hemoglobin bioszintézisében több enzim működését gátolja, valamint az ingervezetésben is zavart okoz. 1984-ben a Bükki Nemzeti Parkban az egyik sziklai fészekből származó kelés közben elpusztult embrió májában 0,68 mg/kg ólomszennyeződést mutattak ki. A másik problémás szercsoport a klórozott szénhidrogén inszekticidek (rovarölőszerek), ugyancsak rendkívül perzisztensek, a környezetben lassan, évtizedek alatt bomlanak csak le. A tplálékláncban feldúsulnak, főleg a zsírszövetekben raktározódnak el. Magyarországon 1968-óta tilos felhasználni a DDT, technikai HCH, aldrin, dieldrin, stb. tartalmú szerformákat. Ezek a szerek kifejezetten mérgező, zsíroldékony tulajdonsága miatt elsősorban a központi idegrendszert károsítják. A magas zsírtartalmú szervek (máj, vese) működésében is zavarokat idéznek elő. A szívizom adrenalin érzékenységét is növelik (Kemény 2008). Ezek a lassú lebomlású és bioakkumulációra képes inszekticidek napjainkban is, a rovarevő madarakban (seregély, rigófélék, pacsirtafélék stb.) felhalmozódva bekerülhetnek a kerecsensólymok szervezetébe is. így a ragadozó madarak nem csak letális, hanem szubletális károsodást is szenvedhetnek. Ilyen problémákra derített fényt Hickey és Anderson amikor megállapították, hogy a madarak szervezetében bekerült klórozott szénhidrogének a kalcium-anyagcserét megzavarják. Valószínűnek tartják, hogy a karbonhidráz enzim működését befolyásolják, ennek következtében a tojások héja vékonyabbá válik, ezáltal törékenyebb lesz, mint normális állapotban. A zsírszövetben elraktározott méreganyagok közvetlenül akkor fejtik ki hatásukat, amikor pl. hosszan tartó zord időjárás esetén több napon keresztül az egyed képtelen zsákmányolni, s a madár szervezete vésztartalékként a felhalmozott testzsírszöveteit éli fel. Nem ismert igazán az a folyamat, hogy ezek a szermaradványok a sólymok testében milyen mértékben csökkentik le az immunrendszer védekezőképességét (pl. a T-limfociták számát), s egy addig közömbös mikroorganizmus esetleg másodlagosan hogyan válhat pathogénné a madár szervezetében (Várnagy 1992).
