Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Agrártörténet - Surányi Béla: Vázlat Debrecen legeltetéses állattartásáról a XIX–XX. században
VÁZLAT DEBRECEN LEGELTETÉSES ÁLLATTARTÁSÁRÓL A XIX-XX. SZÁZADBAN 185 A XVIII. század második felében46 a települések határvonalait rögzítették, aminek következtében a legelőváltó rendszer megszűnt. A külső és belső legelő, valamint a szántóföldek elkülönítése megtörtént. Ez utóbbit csak meghatározott időszakban lehetett legeltetni. A XVIII. századra esik a szilaj és a kezes tartás határozott különválása is. Az állatfajok szerinti legelőelkülönítés47 a XVIII-XIX. század fordulóján veszi kezdetét. A nagyjószágok külön kerültek a gyarapodó létszámú juhoktól. A város pedig egyre erőteljesebben szólt bele a legeltetés rendjébe. A marhák és a lovak továbbra is együtt járták a pusztát. A juhok legelőjének a Hortobágy keleti 46 Balogh l.( 1958): 542. A külső és belső legelők jószágféleségeiről részletesen: Ua. 543- 546. A legelő bősége miatt az állattulajdonosok, pásztorok szabadfoglalású területet vettek igénybe, ami nem volt azonos a transzhumáló legeltetéssel és a nomád állattartással. Bizonyos rokon vonásokat mutat a kosarazás néven ismert tanya- és álláshelyváltoztatással. Bártartalmi eltérést mutat, mivel a kosarazás célja a talajjavítása, viszont a pusztai legelőfoglalással rövid ideig maradtak egy helyen, ugyanis a trágyázott telek gyorsan gyomosodott. A legelőfoglalás tanyázás vagy talyigázás néven ismert és a gulya járása a pásztorszállás környékén egy napi legelésű körzetre terjedt ki. A XVIII. században már a faluhatáron belül eső legelőkön is korlátozták a szabad legelőfoglalást. A XVIII. században a város a legeltetés és itatás miatt állandó vitában állt a Hortobágy körzetében lévő településekkel (Hajdúszaboszló, Nádudvar, Nagyiván, Egyek, Tiszacse- ge). Rendszeresek voltak a határsértések. A nyári szárazságot megsínylette a legelő és a jószágot sokszor a tilalmasba hajtották, a veteményekben tetemes kárt okozva. Tiltotta a város a maglók (tenyészsüldő) legelőre hajtását. A kihajtható állatok után legelőbért szedtek. Aki a megállapított létszám fölött hajtott ki, többlet fizetségre kötelezték. A külső legelőkön uralkodó állapotokat a város ellenőrizte. A legeltetési jogot tilos volt átruházni, amiből az következett, hogy a legelő egy része üresen maradt. 1820-ig a közlegeltetés terén jogegyenlőség volt. A helytelen szabályozás miatt a legelőt kizsarolták. 1774-től kezdődően a rendeletek egész sora következett, amelyek a legeltetés rendjét hívatottak szabályozni. A rendeletek vezérelve az volt, hogy a legeltető gazda Debrecenben telket és házat birtokoljon. 1869-ben rendszeresítették a felügyelőgazda állást, 1878-ban felállították az állattenyésztő bizottságot és életre hívták a Hortobágyi Intéző Bizottságot, amely 1879-ben léptette életbe a Legeltetési Szabályrendeletet. Lásd: Béres András: Debrecen város legelőgazdálkodása a Hortobágyon a XIX. század elején.= HBmL évk.1974-1. Debrecen. 1974.159-189. 47 Ua.547. oldala adott teret. Az egyes gulyajárások kijelölése kezdetben csak rendkívüli körülmények (víz, szárazság) bekövetkezte esetén került sor. A külső legelőkre kihajtható állatok számát 1861-ig semmiféle rendelkezés nem szabályozta, így figyelmen kívül hagyták a legeltetett területek állateltar- tó-képességét. Óhatatlanul is összeütközést váltott ki a nagyjószágok és a növekvő létszámú juhállomány legeltetése. A gyapjúkonjunktúra48 ösztönözte a juhtartó gazdákat állományuk növelésére. A XIX. század első évtizedeiben a város kijelölte a „juhföldeket", a Hortobágynak a városhoz legközelebbi részét, amely a folyó keleti oldalán feküdt. A rendelkezés érvényben maradt egészen 1945-ig. A földművelés térhódításával az igás ökrök létszáma növekedett és kiszorultak a belső legelőről. A tavaszi munkák elvégzése után ideiglenesen kihajtották őket a külső ökörcsordába. Ugyanitt legeltek a tavaszi időszaktól kezdődően a hizlalásra szánt sőre ökrök is. A Hortobágyon túl, nyugat felé, legeltek a szokásjog szerint a gulyák. Kisebb egyedszámú gulyákat állítottak össze. A város 1852-ben elrendelte a legelők fásítását, ami nemcsak nyáron, hanem télen is védelmet nyújtott a jószágoknak.491853-ban kijelölték a a pusztán a legelő határokat. (3. ábra) Az egyes gulyajárásokon két-két kutatásiak. A szabad legelőfoglalás kora lassan leáldozott, elsősorban ami a nagyállatokat illeti. A jószágok legelői járásonként 1.100-1.700 hektárt foglaltak el.50 Amint Balogh I. ezzel kapcsolatban megjegyzi:51 „... az új rendet járáshoz kötött legeltetésnek nevezhetjük," ami 1945-ig érvényben volt. A ló és a marha együtt legelt, ami biológiai szempontból is indokolt volt. A legelőhasználatban a legnagyobb gondot a juhok jelentették, mivel a gyapjúkonjunktúra évtizedei alatt megugrott a létszám, a XIX. század közepétől, három évtized alatt, 1880-ra négyszeresére nőtt, el48 Ua. 548. 49 Ua. 549., Törő László: Legeltetési rend a Hortobágyon. In: Műveltség és Hagyomány X. szerk.: Gunda Béla. Debrecen, 1968.265-278. 50 Ua. 550. 51 Ua. S5i.
