Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Történettudomány - Zsoldos Ildikó: Az 1905–1906-os „nemzeti ellenállás” Szatmár vármegyében. A szatmári törvényhatóság a Fejérváry-kormány ellen
170 ZSOLDOS ILDIKÓ pezték részét a koalíciónak. Andrássy 1904. november 23-án elutasította a csatlakozás gondolatát, ám december i-jén elmondott gálszécsi beszédében megváltoztatta álláspontját. így a december 13-i parlamenti ülésen az Andrássy-csoport már az ellenzéki koalíció tagjaként vett részt. Ez a nap szégyenfoltja a magyar képviselőház történetének, minősíti dualizmus kori politikai kultúránkat. A parlamenti ellenzék ugyanis úgy tartotta helyesnek, ha a november 18-án elkövetett erőszakra erőszakkal válaszol. Óriási pusztítást hajtottak végre, szétverték az ülésterem bútorzatát, ezt követően pedig diadalittasan pózolva az összetört darabokon fotóztat- ták magukat. A történelmi valósághoz hozzátartozik, hogy a koalíció tagjait csupán az ellenzéki szerepkör kapcsolta össze. A nagybirtokos agráriusoknak- ellentétben a függetlenségiekkel - eszük ágában sem volt megváltoztatni a kiegyezés politikai, gazdasági rendszerét. Ők csupán a Tisza-csoportot akarták kiütni a hatalomból. A Függetlenségi Párt sem Magyarország teljes önállóságát tűzte ki célul, csupán az 1867-es építmény módosítását. Társadalmi reformpolitikája pedig egyáltalán nem az ország demokratikus átalakítását tartotta kívánatosnak, de az agráriusoktól a nemzeti és társadalmi kérdések terén rendkívül mély szakadék választotta el. Az 1904 végére kialakult parlamenti anarchiára Ferenc József 1905. január 3-án az országgyűlés feloszlatásával válaszolt. Az új választásokat 1905. január 26. és február 4. között kellett lebonyolítani. A választási előkészületek során lényeges változások következtek be az ellenzék pártviszonyaiban. Andrássy 1905. január 2-án alakította meg híveiből a disszidensek körét, jelezve ezzel, hogy a választásokon külön irányzatként indítja jelöltjeit. (Az Alkotmánypártot 1905 novemberére szervezték meg, az 1906-os választásokon már ezen a néven futottak.) Andrássy aktivizálódásával Apponyi pozíciója kezdett meggyengülni a koalíción belül, amit azzal próbált ellensúlyozni, hogy január 4-én pártja csatlakozott a Kossuth Párthoz, illetve a Függetlenségi Párthoz, ugyanis ezen a napon a két függetlenségi irányzat (a Kossuth Párt és a Szederkényi Párt) is fuzionált, s ettől kezdve ismét felvették a Függetlenségi Párt nevet. Az 1905-ös országgyűlési képviselő-választás az ún. ellenzéki koalíció győzelmét és a harminc éve kormányzó Szabadelvű Párt bukását hozta. A parlamentarizmus íratlan szabályai szerint az uralkodónak a győztes koalíciót kellett volna megbíznia a kormányalakítással, ami az 1867-es kiegyezés nyomán kialakult kormányzati mechanizmus korrekcióját eredményezte volna (nemzeti reformokat a hadseregben, törekvést önálló vámterület, magyar nemzeti bank létrehozására, a választójog kiszélesítését). Ezért Ferenc József - élve felségjogával - fél évig még a kisebbségbe került Tisza István által vezetett Szabadelvű Párt kezében hagyta a kormányrudat, majd 1905. június 18-án az ausztriai félalkotmányosság tapasztalataiból ötletet merítve egyik hűséges magyarországi bizalmasára, a kitüntetésekkel elhalmozott Fejérváry Géza báróra, a darabont testőrség parancsnokára, tehát egy katonatisztre ruházta a miniszterelnökséget. A képviselőház felhívására a vármegyék jelentős részében úgynevezett „nemzeti ellenállás" bontakozott ki az alkotmányellenesnek nyilvánított „darabont-kormány" ellen.5 A tiltakozó akció nemzetinek titulálása kissé megtévesztő, hiszen a „nemzeti ellenállás" gyakorlatilag a törvény- hatósági, elsősorban vármegyei tisztviselők és a kormányhatalom csatája volt.6 Az ellenállás a Fejérváry-kormány utasításainak szabotálásában, a katonai szolgálat megtagadásában és az állami adók be nem szolgáltatásában merült ki. A nagypolitikában a koalíció „vezérlő bizottsága" és a bécsi udvar között folyt a kötélhúzás, amely egy 1906 tavaszáig tartó kormányzati válságot eredményezett. Az ellenállás történetének megírására - annak közvetlen lezárulása után - dr. Horváth József vállalkozott7, aki a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesületének titkáraként vette ki részét a rezisztenciából. Horváth az 1906-05 országgyűlési képviselő-választáson Alsó-Fehér vármegye marosujvári választókerületében nyerte el a mandátumot függetlenségi programmal. Az 1907-ben megjelent opusz rendkívül elfogult az ellenzéki koalíció irányában, annak minden egyes megmozdulását eszményíti. Természetesen a történelmi távlat hiánya és a személyes érintettség miatta történészi kritikát nélkülözi a mű, eseménytörténeti szempontból mégis elismerést érdemel. Jelen tanulmányban Szatmár vármegyének a kormányválság idején tanúsított ellenzéki magatartását vesszük górcső alá, megvizsgálva a szatmári képviselőknek a rezisztenciában való szerepvállalását, az ellenállás erejét és módszereit, továbbá azt, hogy az 1905-06-os politikai válság milyen vezető- és tisztikarcserét eredményezett Szatmár vármegyében. A dualizmus kori Szatmár vármegyével kapcsolatos kutatások csak akkor törekedhetnek a teljességre, ha a történész megvizsgálja mind a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban, mind a kolozsvári Kolozs Megyei Állami Levéltárban (Arhivele Nationale - Directia Judeteana Cluj) őrzött fondokat. A trianoni békében megfogalmazott területrendezés következtében ugyanis a Szatmár vármegyei levéltár kettészakadt. Az 1960-as években többször is sor került román-magyar iratcserére, ez azonban az 1970-es években megszakadt. A Magyar Országos Levéltárban található belügyminiszteri és miniszterelnöki iratok témánkhoz kapcsolódó anyagai sajnálatos módon töredékesek, jelentős részüket selejtezték, így sok esetben csupán a mutatókönyvekben szereplő információk állnak rendelkezésünkre. Felhasználjuk továbbá a szekunder forrásnak tekinthető korabeli szatmári sajtótermékeket is természetesen megfelelő kritikai szempontok figyelembevételével. Ezek tanulmányozására a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában nyílt lehetőségem. Szatmár vármegye helyzete speciális, hiszen a törvényhatóság főispánja, Kristóffy József belügyminiszterként helyet kapottá Fejérváry-kor5 Az 1905. évi február hó 15-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. I. kötet. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, Bp., 1905. 461-475. 6 A közigazgatási tisztviselők különböző csoportjainak elemzéséhez lásd Szabó Dániel: Századfordulós azonosulásformák. In: Valóság 1991/11.23-31. 7 Dr. Horváth József: Az 1905/6. évi vármegyei ellenállás története. Bp., 1907. (a továbbiakban: Horváth, 1907.)
