Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Őrlő (lisztelő) szerkezetek Bihar megyében a 18. század utolsó harmadában
ŐRLŐ (LISZTELŐ) SZERKEZETEK BIHAR MEGYÉBEN A18. SZÁZAD UTOLSÓ HARMADÁBAN 91 pacitásuk naponként alig haladta meg a három-négy pozsonyi mérőt. 70 A vízikerékre csatlakoztatható volt a posztókalló, a ványoló. Használhatták ezeket az egyszerű gépezeteket az őrlés mellett darálásra, préselésre, kallózásra, amire a családnak, a rokonságnak, az utcabelieknek, a falu lakóinak szükségük volt. 7 1 Gyakran épültek a kert, a telek végében csordogáló, szárazság, aszály idején elapadó patakokra. Több közülük az évnek csak az esős periódusaiban működött. A hegyi falvakban tapasztalható szaporodásuk összefügghetett a kukoricatermelés gyors terjedésével. Közrejátszhatott a patakmalmok szaporodásában az is, hogy az ezek működtetéséhez szükséges malomjog bérleti díját, taksáját szorult esetben egy-két heti gyalog napszám limitált béréből, néhány icce pálinka értékesítéséből is kifizethette a „malmos gazda." Az úrbérrendezést megkövetelő rendeletében Mária Terézia éppen ennyiben - egy forintban - szabta meg a házas zsellér nyolcad teleknyi, 150 négyszögölnyi cenzusát, telekbérét, ha azon bármilyen rozoga viskó állt. Ennyiért egy-egy jobb malomhelyet is érdemes volt megtartani. Ezt tette Kalugyer communitasa. A faluközösség két malom őrlési jogának a bérletét fizette, holott az egyik már négy éve elromlott. A malomhelyért azonban továbbra is lerótták a taksát. 7 2 Hasonlóan cselekedtek Lehecsényben is, ahol öt működő malom helyett hétnek fizették az árendáját, függetlenül attól, hogy az egyik már húsz, a másik tizenegy esztendeje elpusztult. A lakosok indokolták is az eljárásukat. A „felülírt két puszta malomnak is helyétül mindeddig azért kívántuk [a] taxát fizetni - magyarázták az úrbérrendező biztosoknak -, mintsem az uraságnak megjelenteni azoknak pusztult voltukat, mert reménységünk volts vagyon is, hogy lakosaink, kik azon helyet magokénak tartják, felépítik" 7 B A jelesebb malomhelyeket, illetve a korábban a földesurak által megépíttetett malmokat egy és három forintnál sokkal többért adták árendába. Egy jó építésű, az olvadástól a fagy beálltáig őrlő egykövű malomnak az esztendei árendája egy kisebb hegyi faluban is legalább 15 forint volt. 74 Természetesen voltak - forgalmas helyen épült -, mérnöki, geometriai, hidrológiai ismeretek birtokában megtervezett és megépített uradalmi malmok is. Ezeket azonban árlejtéssel egybekapcsolt, előre meghirdetett időpontban tartott licitálás keretében a legtöbb árendát ígérőnek adták 70 Számos településen több is épült belőlük. Néhány falunak a lakosságszámát, közlekedési lehetőségét és a malmok számát a történeti kurzus távlataiból szemlélve, úgy tűnik, hogy ezeknek az egykövű, egy-két forintos taksás malmoknak elsődlegesen megélhetési jövedelmet szerző funkciójuk volt. A malom a taksán felül pár véka gabonafélével és kukoricával növelte a tulajdonos jövedelmét, hozzásegítve őt a helyben végzett munkája mellett a megélhetéshez. Megkímélte attól, hogy nyaranként messze földön kaszálással, aratással, csépléssel keresse meg családja és a maga élelmét. 71 Többségük technológiai struktúrája a Balkánról kerül Bihar vármegyébe, ezért nevezték oláh vagy másként román malmoknak. Bővebben: Bucur, Cornéliu, 1979.111-181. 72 Bársony - Papp - Takács, III. 116-117. 73 Uo. III. 156-157. 74 A két nagyváradi katolikus püspökség (unitus és deák) birtokában lévő - kétszáz családban ezernyi lakost számláló Alsó- ésFelsőkocsuba lakói a településük mellett őrlő „jó vízimalomért" 15 rénes forint árendát fizettek esztendőnként. Emellett 55 forintot az egyéb földesúri haszonvételek és szolgáltatások megváltásáért. bérbe. Többnyire egy, de rendkívüli esetben sem többre, mint három esztendőre. Bihar vármegyében a 18-19. század fordulóján a legmagasabb bérleti díjat alighanem egy hájói malomért fizették. A Váradtól egy órányira fekvő Hájó falu határában, meleg vizű patakon a váradi latin püspökségnek egy négykövű malma volt. A télen-nyáron őrlő malom bérletéért a 19. század elejétől esztendőnként már 7000 váltóforintot is kínáltak árlejtések alkalmával a zsidók. 7 5 A vízimalmok léte vagy hiánya a 18. században keveset árul el egyegy megye mezőgazdasági állapotáról és gabonatermelő kultúrájáról. Biharban különösen igaz ez az állítás. Az energiában bővelkedő patakvizek, folyószakaszok ennek a megyének olyan térségeiben voltak, ahol egyáltalán nem, vagy csak nagyon mostoha körülmények között termelhettek gabonaféléket. Ezt üzenték Belényes környékéről is Bécsbe: „a mi hazánk, Belényes vidéke, Bihar vármegyének egy részecskéje, méltóságos váradi püspökségnek domínluma. Oly szűk hely, hogy itt a lakosok nem élhetnek a magok hazájok földeiből elégségesképpen, hanem kénszeríttetnek menni élelmek keresésére nyári alkalmatossággal a bővebb földű magyarországi vármegyékbe kaszálni s részben aratni. Az a haza olyan sovány föld, hogy is hijában szántunk, ha nem ganéjozunk, s ha azt körül nem kerteljük. így termesztünk egy kevés gabonát. Ez a haza hegyek és völgyek között lévén, amit szántunk, vetünk is, a víznek gyakorta való megáradása ottan vetésünket földestől elhajtja." 7 6 A lombos és tűlevelű fák takarta hegyi magaslatok tisztásai, erdős ligetei legfeljebb legeltetésre, szénanyerésre voltak alkalmasak. Az erdők irtásával nyert területeket rongálta az erózió. A kis területű, kertelt szántóföldeken a 18. században már inkább a nagyobb hozamú kukoricát és az éhínséget távol tartó burgonyát (pityókát) termelték. Malmot - lisztelőt is - fölösen építettek, de nem minden nehézség nélkül. A sík- és hegyvidéken is a malomhely kiválasztása volt legnehezebb. Nemcsak a kellő vízmennyiségre, a rendszeres vízhozamra, a patakmeder lejtésére, az esetlegesen megépíthető gát stabilitására, az öböl vízbefogadó képességére, a malomárok vezetésének hidrológiai és mérnöki követelményeire, a környező szántóföldek, rétek és legelők kímélésére is kellett ügyelni. Nem volt közömbös a malomhelynek a településtől való távolsága, szekérrel való megközelítésének a lehetősége sem. A malomhoz vezető utak minősége sem. Figyelembe kellett venni az őrletők igás állatainak a legelési lehetőségét is. Mindezeket a malomhelyi szemle során nemzedékek tapasztalataira hagyatkozva, a helyszínen kellett megbecsülni. Többnyire az ősöktől a cselekvő utódokra átöröklődő hagyományokra, és a saját maguk szerezte tapasztalatokra hagyatkozva. A falusi malomácsok ugyanis ritkán hagyatkozhattak inasként és segédként szerzett ismereteikre. A18. század utolsó harmadában a malomács- és molnár-mesterséget gyakorlók legfeljebb a szabad királyi városokban és a nagyobb forgalmú, feltűnően nagy lélekszámú, ezért több malmot üzemeltető mezővárosokban, vagy külön folyószakaszon megsokasodott malmok esetén szer75 Bársony-Papp-Takács, II. 180-181.; Fényes Elek, 1851. Hájó. 76 H. Balázs Éva, A váradi püsökség jobbágyainak megmozdulása a 18. század közepén. Századok, 1950.322.
