Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Őrlő (lisztelő) szerkezetek Bihar megyében a 18. század utolsó harmadában
88 TAKÁCS PÉTER vallanak." S ] A malomgátakkal megemelt Hollód vize a Szipnusz, illetve Hagymádfalva határán lévő réteket is elárasztotta. 5 2 A lakosok, a jobbágyokat birtokló földesurak panasza a megyéig rendre, annak tehetetlensége miatt gyakran a Helytartótanácsig is eljutott. A rendi közigazgatás és igazságszolgáltatás vontatottsága miatt az írásba foglalt panaszok gyakran landoltak a király asztalán. Innen az országgyűlés elé kerültek. 1723-ban „a hatalmaskodás büntetése alatt" még csak a földesurakat, vámtulajdonosokat tiltották el, hogy a „a malmokhoz menő vagy onnan visszajövő... ufű5oM"vámot szedjenek. 5 31751-ben azonban már törvény született „az országban a közönségre káros malmok megszüntetéséről" A királyi adminisztráció és a diétái követek a sokasodó panaszok és a köznapi tapasztalatok alapján meggyőződtek arról, hogy a folyók gyakori kiáradását „a rajtok keresztülhúzott malomgátak" okozzák, ami miatt „az ország több folyója hajózás és tutajozásra" alkalmatlanná vált. Ezért elrendelték, hogy a földesurak, az uradalmak és a Kamara is „a folyó medrében elhelyezett malomgátjaikat hordják el, és a malomhoz külön medret ásván, a folyóvíz egy részét úgy vezessék el, hogy az elvezetés sem áradást ne okozzon, sem az innen vagy túlról közlekedő hajóknak akadályul ne szolgáljon" Az országgyűlés a megyei hatóságokra bízta a „közártalmas malmok" elrontását. A hatóságok azonban csak arra alkalmas mérnökök, „hozzáértő emberek" döntése alapján járhattak el, olyan formán, hogy az őrlési kapacitás is megmaradjon, a folyón tutajok, hajók is le-fel járhassanak. 5 4 URASÁGI, VÁMFELES, VÁMRÉSZES ÉS TAKSÁS MALMOK BIHAR MEGYÉBEN A közép- és a koraújkorban a malmok megépítése „nem volt olyan egyszerű, mint ahogy az első pillanatra látszik - állította Jakó Zsigmond -, hanem ész, megfeszített munka és állandó szorgalmatos gondviselés kellett hozzá. A malomhoz szükséges vizet sokszor hosszú, bonyolult csatornarendszeren át vezették a kívánt helyre, vagy pedig gátakkal, zúgókkal duzzasztották fel a sekélyvizű eret. A barkácsoló magyar paraszt leleményessége, populáris mérnöki tudománya kellett ahhoz, hogy a sok malom mellett egy újabb is kapjon vizet, anélkül, hogy a többitől elvenné azt." s s A hegyi falvakban - ahol a fáradság megérte, és volt faragó ember, ha a malom nem is tartott el egy molnárt, csak növelte a faragáshoz értő gazda jövedelmét - a legtöbb helyen épült egy-két, de néhol több patakmalom. Az Érmeiléken is, a Mezőségen is találtak, vagy malomcsatorna ásásával „teremtettek" a földesurak vagy a falulakók, az állataikat kímélő vállalkozó kedvű emberek, malombérlők egy-egy vízikerék tele51 Uo. III. 119. 52 Uo. m. 235. 531723: xv. tc. 7 §. 54 1751: XIV. tc. 55 Jakó, 1940.12. A vízimalmok építéséről, technikai jellemzőikről és fajtáikról: Pongrácz Pál, 1967. pítésére alkalmas helyet. Ahol ez nem adatott meg, ott szárazmalmokra kényszerültek a település lakói. A malomhely kiválasztásának, a malomárok megásásának szaktudást vagy több nemzedéken keresztül felhalmozódó tapasztalatot kívánó feltétele, az ácsmesterség művészi szintű tudása mellett volt még a malomépítésnek egy megkerülhetetlen szubjektív és egy alkotmányjogi kritériuma is. A malomtartási jog földesúri haszonvétel, de az őrlést biztosító kötelezettség is volt. A malom megépítéséhez azonban a szaktudáson kívül tőkére, beruházási összegre is szükség volt. Egy nagyobb teljesítményű, több kövű malom megépítése, üzembe helyezése tetemes összegbe került. Robotban, kalákában sem a falut, sem a földesúr jobbágyait nem lehetett a malmok megépítésére kötelezni. Legfeljebb a gátak, a malomhoz vezető utak, hidak karbantartása, a szükséges építőanyagok - gerendák, deszkák, lécek, kövek stb... - hosszúfuvarban történő helyszínre szállítása jöhetett szóba. 5 6 Az őrlési jog tulajdonosai - arisztokraták, közbirtokosok, uradalmi gazdatisztek, városi közösségek - szívesen húztak jövedelmet a regáléjogból, de a hagyományokat nem törhették meg. Azért sem, mert Mária Terézia megtiltotta a földesuraknak, a regáléjogok birtokosainak, hogy visszaéljenek hatalmukkal, és a saját malmuk jövedelmét gyarapítva, akadályozzák a malomválasztásban a jobbágyokat. A nemesi, uradalmi és egyházi tőkegyűjtést, felhalmozást két évszázadig háborúk akadályozták. A török kiűzése és a kuruc-labanc harcok és fosztogatások után az egyháznak is, a kincstárnak is, a magánosoknak is nemcsak a malmokat, mindent újjá kellett építeni. Ezek között a kényszerű és mellőzhetetlen beruházások között sorrendben nem kerülhettek hátra a malmok. A matematika és a reáliák iránt fokozódó érdeklődés következtében, és az állandó hadsereg és államigazgatás számára megszervezett had- és bányamérnöki, térképészeti és földmérői képzés eredményeként az uradalmaknak, egy egyháznak és a Kamarának a nagyobb, előzetesen megtervezett, pontosan lokalizált malmok építésének műszaki feltételét megteremteni nem okozott különösebb gondot. A viszonylag jelentősebb őrlési haszonnal kecsegtető mezőségi településeken az uradalmak gazdatisztjei is, a közbirtokos földesurak is igyekeztek a sokkal kisebb összegű beruházást igénylő szárazmalmokat maguk megépíttetni, malomkővel felszerelni. Ha a szárazmalom építésének, üzemeltetésének bonyodalmát nem vállalták fel, a malomjogot adták bérbe. Esztendőnként egy vagy legfeljebb másfél forint bérleti díjért a 18. század utolsó harmadában Bihar megyében bárki magához válthatta egy szárazmalom működtetésének a jogát. Abban bárki búzáját, gabonáját őrölhette egész évben kedvére. Ló vagy öszvér kellett hozzá, és némi mesterségbeli tudás, hogy ha tört, romlott a malom, megreparálhassa, hogy liszt nélkül ne maradjanak a gazdasszonyok. Szorult esetben, ha a szárazmolnárnak nem voltak lovai, öszvérei, az őrölni szándékozó gazdák a saját lovukat vezették a kerengőbe. Ilyen esetben természetesen jelentős mértékben csökkent a malomvám. A maguk építtette malmokat a föl— 56 Ilyen szolgálónépi fuvar igénybevételével épült éppen az 1760-1770-es évtized fordulóján a Kamara hatkövű malma és nagy teljesítményű kallója a Bihar vármegyei Óés Újpalotán.
