Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Őrlő (lisztelő) szerkezetek Bihar megyében a 18. század utolsó harmadában
ŐRLŐ (LISZTELŐ) SZERKEZETEK BIHAR MEGYÉBEN A18. SZÁZAD UTOLSÓ HARMADÁBAN 81 nek, a gabona, illetve kenyér és tészta fogyasztásának a zavartalanságát, és azt milyen energia felhasználása mellett cselekedték. A malom szerintünk ugyanis a megszületése pillanatától több volt, mint technikai vívmány. Mi a malmot ugyanis a maga számára megélhetési javakat termelő ember alapvető létfeltételének, egy meghatározott népsűrűség fölött nélkülözhetetlen és pótolhatatlan létezési eszközének tekintjük. A köréje fonódó legendák, mitológiák és az emberi élet tisztelete is ezt erősíti. Nem tartjuk véletlennek, hogy a középkorban a korszerű malomépítés technológiájának terjesztése körül a szerzetesek buzgólkodtak legszorgalmasabban. Áttételesen ugyanis a kenyér-transzcendens mitológiai szerepén keresztül - szervesen beépült az európai civilizációt megteremtő keresztény kultúrkör hitvilágába és misztériumába is. Az áldozás és úrvacsora-vétel immár kétezer évesnél hosszabb ideje gyakorolt szertartásának rendszeres ismétlődése közben - a borral együtt - civilizációs értékrendünk lelki, szellemi és erkölcsi tartalmának a szintézisét segítette és segíti máig megvalósulni a hívő emberek életében. Az emberi létezésnek talán ezt a biológiai és filozófiai lényegét szintetizálta a magyar nyelven gondolkozó ember, amikor lényeglátó és elvonatkoztató képességével a gabonát, s az abból a malom közreműködésével készült kenyeret egyszerűen csak életnek - Isten áldásának! - nevezte, és a gondatlanságból, vigyázatlanságból földre hullott darabjait nemcsak felvette, hanem meg is tisztította és - bocsánatot kérő gesztusként - csókkal illette és elfogyasztotta. Visszaterelve azonban gondolatainkat Bihar megye 18. századi valóságába, a tájföldrajzi lehetőségek és kényszerek közepette az ott élő emberek (ha nem is a ma emberének fogyasztásra orientált célszerűségét előlegezték meg) úgy rendezték be hétköznapi világukat, hogy a megtermelt vagy a tájföldrajzi adottságok diktálta kényszerű árucsere folytán megszerzett, a létezésükhöz nélkülözhetetlen gabonaféléket - bárhol vertek is tanyát - lehetőleg elérhető közelségben - a végzetes elgyengülés és éhhalál bekövetkezte előtt - lisztté őrölhessék. Amennyiben akadt egy malomács, alkalmas patak, az őrléshez szükséges energiát megkísérelték az áramló vízből nyerni. Ahol vízimalom nem épülhetett, ott szárazmalmot ácsoltak. Bihar megye azonban bővelkedett vízi energiát szolgáltató patakokban, folyókban. ENERGIASZÜKSÉGLET ÉS ENERGIAFELHASZNÁLÁS A KORAÚJKORBAN Bár a vontatottan polgárosító városfejlődésnek és a települések urbanizációjának a jelei a 14. századtól már nálunk is kitapinthatók voltak. 12 Nyugat-Európa egyes régióiban azonban a Kárpát-medence népsűrűségét két-háromszorosan meghaladó demográfiai viszonyok miatt a társadalmi munkamegosztás jelentős mértékben eltolódott az ipari és kereskedelmi tevékenység javára. Ennek folyományaként részben a népességtöbblet, részben az aktívabb ipari és kereskedelmi tevékenység miatt az ugyanolyan mennyiségű lakosra eső energiaszükséglet is meghaladta a Magyar Királyságban élők és tevékenykedők energiaigényét és szükségletét. A szokványos energiafajták népesség-arányú felhasználása között azonban alig volt eltérés. A két legfontosabb energiaforrás a fa elégetése és az állatok (lovak, szarvasmarha, öszvér, szamár) vonóereje volt. Ehhez társult a folyók, patakok, lefolyásos tavak vízi energiája. Ezt egészítette ki a mindig és mindenhol kéznél lévő emberi erő. Európában elterjedt még egy, a magyarok termelési gyakorlatában inkább csak a 19. század második harmadától hasznosított energiaforrás: a szél. Ez utóbbinak a mennyiségileg még nem értékelt felhasználása a tengerparti országok hajózásában és egyes régiók - Németalföld - vízszivattyúzásában ós manufaktúráinak ipari forradalom előtti „gépesítésében" volt nagyobb jelentősége. 1 3 A14. század végétől, inkább a 15. század elejétől kalkulálhatjuk a lőpor hadászatban, majd a bányászatban használt erőkifejtését. Ami - a gőzgép feltalálása és ipari alkalmazása előtt - a szélerővel párosítva a tengeri ágyúnaszádok formájában tette lehetővé a legnagyobb mértékű energiakoncentrációt. 1 4 A koraújkori Európa nyugati és déli államainak társadalmi szokásait és múltját vallató Fernand Braudel komoly figyelmet szentelt Európa energiaszükségletének a feltérképezésére. A forrásokból, technológiai leírásokból, az üzemelő gépi kapacitásokból, az igavonó állatok becsült számából és egyes térségek demográfiai jellemzőiből úgy ítélte meg, hogy az ipari forradalmat megelőzően, a 18. század végén - a szél és kőszén ekkoriban még csak néhány iparosodottabb térségben használt, de statisztikailag nem értékelt alkalmazásán kívül - az általa vizsgált európai társadalmak 24-25 millió lóerő energiát használtak a javak termeléséhez és a létük szervezéséhez. Ebből az energiamennyiségből 10 millió lóerőt a fa sokféle célú elégetésével nyertek. Tíz millió lőerőt szolgált az állatok vonóereje. Egy milliónyit a munkálkodó emberek testi ereje. Két-három millió lóerőt pedig a tenger felé siető folyók, patakok, lefolyásos tavak vízikerekeket forgató energiája. Ehhez társult az szélkerekek és hajóvitorlák „befogtaszél." Végül a puskapor robbanásakor felszabaduló energia. 15 Braudel a kocsiba fogott két ló energia kifejtését egy lóerőre becsülte, és szerinte az ekét vontató hat ökör másfél lóerőnyi erőkifejtéssel szántotta a földet. Egy ember munkavégzés során kifejtett energiáját 0,03 lóerőnyinek becsülte. Szerinte egy-egy patakmalom vízikerekét 0,5-0,6 lóerő forgatta. Ennyivel szivattyúzta a bányából a vizet, s ennyi energiát fejtett 12 KubinyiAndrás: Városhálózat a késő középkori Kárpát-medencében. In.: Bártfától Pozsonyig. Városok a 13-17. században. Szerk.: Csukovits Enikő - Lengyel Tünde. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 35.) Bp. 2005.9-36.; Uő.: Városfejlődés és városhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén. (Dél-alföldi évszázadok 14.) Szeged. 2000. 13 Magyarországon a szél energiáját egyes kirívó esettől eltekintve, csak a 19. század elejétől hasznosították statisztikailag követhető mértékben. 1811-ben mindössze 11 szélkerék, 1894-ben már 712 szolgáltatott energiát különböző célú (malom, daráló, olajütő, maghámozó, kendertörő stb...) gépeknek. Pongrácz Pál, 1967.170-196. 14 Braudel, 1985. i. m. 15 Uo.
