Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Őrlő (lisztelő) szerkezetek Bihar megyében a 18. század utolsó harmadában

79 TAKÁCS PÉTER ŐRLŐ (LISZTELŐ) SZERKEZETEK BIHAR MEGYÉBEN A18. SZÁZAD UTOLSÓ HARMADÁBAN (Kísérlet egy emberi létszükséglet kielégítésének kronológiai és regionális korlátok közötti feltárására) Gellért püspök: „Valter, magyarázd meg nekem, mi ez a különös dallamú ének, amely zengésével arra késztet, hogy hagyjam abba az olvasást?" Valter: „Olyan ének ez, hogy az asszony, aki dalol, szolgálója vendéglátó gazdánknak, akinél megszálltunk, urának gabonáját őrli, mert ez idő tájt ezen a vidéken nincs más malom." A püspök: „Mesterség hajtja a malmot vagy emberi erői" Valter: „Mesterség és erő, mert nem állat van elébe fogva, hanem saját kezével hajtja körbe-körbe." Gellért: „Ó csodálatos dolog ez, hogy így gondoskodik élelméről az emberi nemzet! Ha nem volna mesterség, ki győzné a munkát\"

] A Gellért püspök legendájából kölcsönzött jelenet az államalapítás kori hétköznapokat idézi. A szavak hátterében zajló esemény sejteti, hogy a megtelepedett magyarság táplálkozásában a gabonaféléknek fontos szerepe volt, és a kézimalmok - profán nevükön: darálók - mellett ismerték az állati erővel működtetett szárazmalmot is. A gabonaőrlés természetesen nem volt hit- és vallásfüggő. A honfoglaláskor - a régészeti ekevas-leletek tanúsága szerint - a Kárpát-medencébe érkező magyarok foglalkoztak szemtermeléssel, a gabonafélék őrlésével, hántolásával.

2 írott forrás tanúskodik róla, hogy 1061-ben az egyik 320 mansio (különkülön funduson ülő háznép) szolgálatait szervező és irányító birtokon 6 vízimalmot vettek leltárba.

3 A magyarok a Kárpát-medencébe költözésük előtt is - hol a bizánciakkal, hol a bolgárokkal szövetségben harcolva, hol a maguk szakállára kalandozva - találkozhattak mind az állati erővel, mind a vízikerekekkel működtetett, ipari munkát végző szerkezetekkel. A kézimalmot pedig bizonyára már a honfoglaláskor is forgatták, és szállásváltáskor vitték magukkal. Kölest hántoltak, alakort, haricskát, hajdinát őröltek rajta. Az 1061-es birtokleltár szerint egy-egy malom - birtokon belül - feltehetően 267 emberre őrölt.

4 Ha elfogadjuk Bogdán István és IIa Bálint egymástól független kutatási eredményeit,

5 és feltételezzük, hogy az egykövű vízimalmok napi őrlési kapacitása a 14-15. századig - ma használatos súlymértékkel - egy és öt mázsa között ingadozott, és ez a 1617. századra napi öt-tíz mázsára növekedett, akkor az 1061-ben inventált 1 Szent Gellért nagy legendája. 2 A honfoglaló magyarság. Kiállítás katalógus. 1996 március 16 - december 31. Szerk. Fodor István. Magyar Nemzeti Múzeum, Bp. 1996.27-30., 424., 4343 Makkai László, 1984.394 Makkai, László 1974. i. h. 5 Ha Bálint,1964.415-425. Bogdán István, 1964.426-435.; Takáts Sándor, 1907.143-236. hat malom 120-140 nap alatt egy egész esztendőre megőrölte a szolgálónépek és uraik lisztszükségletét.

6 Akkor is, ha az 1600 lélek mindegyike - ma használatos mértékkel - két és fél mázsa lisztet fogyasztott esztendőnként.

7 Ha a malmok csak a birtokon élőknek őröltek - és emberenként két és fél mázsát -, a kapacitásuk másfél-kétszer meghaladta az őrlési szükségletet. Ne bonyolódjunk most a középkori molnárok szorgalmának ecsetelésébe, az éjjeli őrlés bizonytalan veszélyeibe, a garatok őrlőnkét történő üresre járatásának időpazarló részletezésébe, se a patakok vízhozamának a meteorológiai viszonyokhoz alkalmazkodó ingadozásába, a téli fagyok miatti őrlési szünetekbe, se a 11. és a 17. századi malmok kapacitása közötti eltérések taglalásába, és egyéb, a Bogdán István és IIa Bálint számításait elbizonytalanító objektív és szubjektív feltételek és adottságok mérlegelésébe. Fogadjuk el, hogy az idő haladt, de egyenként sem a kézi-, sem a száraz-, sem a vízimalmok kapacitásának növekedése nem tartott lépést a lakosság szaporodásával. A hengerszék alkalmazásáig a kővel őrlő malmok teljesítménye a honfoglalástól a 19. század közepéig, második feléig - őrlőkövenként - legfeljebb megkétszereződött. Egyes kutatók szerint a középkorban épült egyik-másik vízimalom még a 19. század utolsó harmadában is őrölt.

8 Ennek ellenére a népesség szaporodásával arányosan újabb és újabb malmokat kellett üzembe állítani. 6 A19. század végén a magyarországi vízimalmok közül 1308 évi átlagban napi egyegy mázsa őrleményt készített. Kettő-ót mázsa között őrölt 6629 vízimalom, naponként hat-tíz mázsát 3866. Nagyobb kapacitással a kettő-három és több „kerékre vagy kőre járó" malmok dolgoztak. A hengerszék beépítése a vízimalmokba, azok kapacitását megsokszorozta. Napi 11-20 mázsa őrlési teljesítménye volt 2397-nek, 21-30 mázsás kapacitása 614-nek, 31-40 mázsás teljesítménye 279 malomnak, 41-49 mázsás 101-nek. 50-99 mázsás napi kapacitással - ezekben már hengerszékre cserélték a malomköveket - őrölt 175 vízimalom, s végül napi 100-500 mázsás kapacitással dolgozott 49 hajómalom. Malomipar, 1894.21. A napi egy-, kettő-öt mázsa között őrlő malmok azért őröltek ilyen keveset a 19. század végén, mert nem volt több őrölni valójuk. 7 A „gabona-szűk esztendők" paraszti fejadag-rendszere és a nagyvárosok lakosságának kenyér- és lisztszükséglete alapján a statisztikusok két és fél mázsa (régi mértékkel négy pozsonyi mérő vagy két köböl) gabonaféléből őrölt lisztre becsülik egy ember esztendei szükségletét. Ezt az adatot a 19. század második felének városi lakossága által fogyasztott kenyér és tészta mennyisége alapján „terjesztette ki a közgazdasági irodalom" a termelő ember mindenkori fogyasztására. A tájjal együtt élő falusi ember ennél a mennyiségnél mérhetően kevesebbet fogyasztott gabonából. 8 Jekelfalussy (1885) úgy véli, hogy a 11-13. században épült malmok közül 10, a 14-16. században készültek közül 83, a 17. századiak közül 305 vízimalom még 1885-ben is őrölt.