Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Nyakas Miklós: Bihari hajdúság - korai kurucság
76 NYAKAS MIKLÓS nosra, hogy marhákat, lovakat hajtottak el, embereket sarcoltak. 2 3 Az itt említett Szó'cs János életkora és életútja alapján bizonyosan azonosítható a kuruc kor katonájával. Mindez azt látszik bizonyítani, hogy Újvároson is volt egy olyan kardforgató katonaréteg, amely jól rokonítható újvárosi Szó'cs János társadalmi környezetével, s amely épp oly érzékenyen figyelt Rákóczi mozgalmára, mint a bihariak. S valóban! A jelek szerint az Újvároson élő katonanépesség az első adandó alkalommal fegyvert foghatott. Buday István, az újjászervezett Bihar vármegye első alispánja, 1703 őszétől a hajdúvárosok főkapitánya 1704 februárjában írásban is határozottan kérte Szabolcs vármegyét, mivel „Újvárosi uraimék panaszképen" jelentették, hogy a vármegye az impositióval és a vecturával felettébb terheli őket, Újváros terhelését mérsékelje. Indoka az, hogy azok „az hazáért fegyvert viselnek és hadakoznak", ezért mint „fegyverviselőket" a fejedelem „kiadatott parancsolatja szerént" kevesebb mértékben terheljék. 2 4 Ez az intelem pedig több esetben is megismétlődik. Ez a magyarázata annak, hogy 1706-ban Újvárost katonaállítás (és teherviselés) szempontjából a hajdúvárosokhoz csatolják. 2 5 Ez azt bizonyítja, hogy a társadalom, „lázas" állapota korántsem szorítkozott Biharra, hanem elérte a máshol lakó, valamilyen katonai mesterséggel élőket is, jelesen Újvárost. A bihari hajdúvárosok önértékelését, igazuk keresését, fogékonyságukat privilégiumaik helyreállítása iránt jól tükrözi pecsétnyomóik címerképe, illetve azok következetes használata. 2 6 Bagamér még az úrbérrendezés idején is a hajdúvárosi, oroszlános címerét használta SIGILLUM BAGAMER körirattal. Derecske 1749-ben, az akkor készíttetett pecsétnyomóján is megismételte hajdúvárosi címerképét, egymással szembeforduló két oroszlán, közösen tartva a török fejjel ékesített kardot. Berettyóújfalu pecsétje minden jel szerint a 17. század végén készült, de az ágaskodó oroszlánt körbevevő felirat BERETTYÓ UJFALU PETSETJE1607 köriratot visel. Azaz tudatosan utalnak vissza az általuk dicsőnek tartott korszakra, a hajdúvárosi kiváltságok korára. Hajdúbagosnak a pecsétnyomója 1641-ből ismert, címerképe; egymással szembeforduló két oroszlán fecskefarkas hadilobogót tart. Kaba címerképe a hajdú vitézséget tükröző elemeket mezőgazdaságiakkal egészített ki, köriratában viszont felvette a hajdú előtagot (HAIDU KABA). Pecsétnyomója 1705-ben készült. Rendkívül érdekes Kornádi esete. Itt két pecsétnyomóról van tudomásunk. Az egyik 1641-ben készült, amikor a hajdúvárosi jog kérdéses nem lehetett. Ennek címerképe a közönséges katonai vitézséget mutató kardot tartó, jobb kar, a kard hegyén török fejjel. Amikor a 17. század végén jogaik kétségessé váltak, ugyanezt a címerképet (és évszámot) megismételték, a köriratot viszont kiegészítették a hajdú szócskával (SIGILLUM OPPIDI HAID KOMAD11641) Mikepércs 1700-ban készült pecsétnyomója a közönséges katonai erényeket hangsúlyozza, Sáránd 1694-ben készült címeres pecsétnyomója támadó állásban lévő hajdúvitéz, Tépe város 1627-ben készült pecsétnyomója páncélos jobb kar török fejjel, és hadilobogóval. Ezt a későbbiekben is következetesen használták. Szalonta a Bocskaitól kapott oroszlános címerképet használta az Eszterházyak minden tiltakozása dacára, akik a városra egy megbékélést szimbolizáló új címerképet akartak erőltetni. Váradszentmárton címere vágtató lovas, Nagyürögd címerképe kucsmás magyar vitéz, a közönséges hadi elszántság jelenként. Mezősas címere kiterjesztett szárnyú sasmadár, jobb karmában egyenes kardot tart. Részint beszélő címer, részint a nemesség jelzése is. Gáborján címerképe jobbjában kardot tartó magyar vitéz, baljában török fejet tartva. Körirata NEMES GABRIANIPECSETI. Ennek legkorábbi, általunk ismert lenyomata 1697-ből való, ekkortájt készülhetett maga a pecsétnyomó is. 2 7 Sarkad város címerképe áttételesebb, fiókáit tápláló pelikánmadarat ábrázol, amely református egyházunk kedvelt szimbóluma is. Ebben az értelemben a hitbeli és tényleges áldozatkészség jelképe. 2 8 A Rákóczi-szabadságharc bukása, a szatmári békekötés felemésztette a bihari kishajdú helyek reményeit. De a reményt mégsem adták fel! A megoldást más formában keresték, úgy gondolták, ha az karddal nem sikerült, meg kell próbálni jogi úton. Mindebből változó hevességű per kerekedett, amely gyakorlatilag a jobbágyfelszabadításig elhúzódott. Ebben a szalontaiak jártak élen. 2 9 1768-ig lényegében birtokper folyt az uradalom és a települései között. Ekkortól szélesedett ki a hajdúszabadság visszaszerzésére is, s ezzel, ha úgy tetszik, országos kitekintést és jelentőséget kapott. A pereskedés célja elvben a hajdúnemesi jogok helyreállítása lett volna, de ebben maguk sem hittek, abban viszont igen, hogy a Jászkunság példájára - tehervállalással - megszabadulhatnak földesuruktól. A nagy per célja végeredményben a jászkun redemptio mintájára egy önigazgató nemesi kerület létrehozása, amely földesurától magát megváltva, saját belső igazgatását megszervezve, s erre a nagyfokú autonómiára támaszkodva teljesíti az országgal szemben kötelezettségeit. Ebben reménykedve fordultak 1790-ben - a nagy nemesi felbuzdulás korában - a magyar és az erdélyi országgyűléshez is. Az erdélyieken kí23 Nyakas Miklós: A káIlói végváriak és a török hódoltság az 1660-as években. Egy vallatási jegyzőkönyv tanulságai = DMÉ1985.63-75. p. Uő: Querela Comitatus Bihariensis. Adatok a bihari hódoltság történetéhez a Várad eleste utáni időkből = BMÉIV-V. 1986.181-190. p. 24 Zimmerman Rezső: Adalékok II. Rákóczy Ferencz felkeléséhez Szabolcs vármegye levéltárából. TT. 1909.274. 25 RáczIstván: A hajdúk a XVII. században. Debrecen, 1969. - 240 p. - (Magyar történeti tanulmányok, 2.) 26 Nyakas Miklós: Hajdú-Bihar megye címerei = Hajdúsági Közlemények 16.1991.123. p. Hajdúböszörmény 27 Az egyes települések címerei közölve: Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története. i.m. 28 A pelikán ma is a város hivatalos címerének egyik eleme. 29 A perre: Szendrey István: A bihari hajdúk pere i.m. és Uő.: Egy alföldi uradalom a török hódítás után. Bp. 1968.
