Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)

MUZEOLÓGIA - Szabó Anna Viola: Debreceni utcák színei. Fotótörténet városképekben elbeszélve

256 SZABÓ ANNA VIOLA Hatvan utca. Képeslap, ismeretlen fényképész, 1905 (Petheő Károly ajándéka) - Rudas István, 1973. (lent) Debreczen A városábrázolásnak új lendületet adott az 1880-as években, csaknem egy időben jelentkező s egymással összefüggő, négy nagy, fotográfiatörténeti jelentőségű változás. A szárazlemez feltalálása lehetővé tette, hogy az üveglemezeket gyárilag érzékenyítve, csomagolva, munkára készen előre meg lehessen vásárolni - máris könnyebb lett a menetfelszerelés. A pillanat-fényképezőgép lerövidítette az expozíciós időt, így már események megörökítése is lehetségessé vált. A sokszorosítás lehetősége utat nyitott a képeslapipar kialakulásának és hirtelen virágba szökkenésének, illetve a sajtóbeli publikációknak, a képriport megjelenésének; végül az amatőrmozgalom illetve a Kodak és a pakk- majd rollfilm elterjedése lehetővé tette, hogy bárki, bármikor megörökítsen bármit. Sajátos, hogy a könnyű kezelhetőség és a szabad témaválasztás lehetősége nem indította még az amatőröket sem arra, hogy a várost egyéni szemszögből próbálják megörökíteni: valamennyi fennmaradt képen ugyanazt a néhány részletet látjuk. Mégis, e lehetőségek mind gyakrabban mozdították ki a műteremből a portréfényképészeket is; hirdetéseikben már ott az ajánlat: vállalnak munkát „házon kívül is". Egyre több hadgyakorlatot, népünnepélyt, kirándulást örökítenek meg; és, talán gyakorlásképpen, sora kerül a belváros is. Gondyék 1882 nyarán lefényképezik a Piac utcát a Nagytemplommal, meg a kollégiumot - ám még ezeket is csak a Vasárnapi Újság fénynyomatairól ismerjük. 1888-ban viszont nyaktörő mutatványnak lehetünk tanúi: Gondy Károly és segédei felmásznak a Piac utcán épülő Weisz-ház állványzatára, hogy onnan, a magasból örökítsék meg az utca képét. A kollódiumos nedveslemez idején ilyesmi soha nem jutott volna eszükbe; most azonban már megtehetik. A képet csak valószínűen ismerjük, így nem tudhatjuk, megérte-e és mi célt szolgált a kaland. Megvannak viszont azok az illúziókeltően riportképnek ható felvételek, amelyeket az István malomban kiütött tűzről készítettek, szintén valamely magaslatra, talán a kéményre felmászva. Műtermes fényképészekről beszélünk azonban, így jó, ha számításba vesszük, hogy a helyszín csak kulissza, a képek a tűz másnapján készültek a füstölgő romokról, amelyek mellé oltópózba álltak a helyesen csoportosított tűzoltók. Egey István 1883-ban „kívánatra elvállal külső vagy vidéki felvételeket, ravatalok, épületek, hidak vagy vasúti építmények fényképezését" csak sajnálhatjuk, hogy ez idő szerint nem ismerjük ilyen tárgyú felvételét. Hatvan-utcza felső része