Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)
AGRÁRTÖRTÉNET - Surányi Béla: A növények és a civilizáció
A NÖVÉNYEK ÉS A CIVILIZÁCIÓ 217 ér4. ábra Búza aratása a középkori Európában. Forrás: Baker, H. G. (1970) ban háziasítottak. A réti harmatkását a 19. század közepéig Közép-Európában betakarították. A homoki hajperjét Írországban a 12-20. század közepéig hasznosították. A legjelentősebb a búza 5 1, amely a Nyugathoz köthető, noha a Kr. u. 15. század előtt már termesztették Észak-Kínában a kölessel és a cirokkal együtt. A búza az Óvilágban Irántól Etiópiáig alapvető gabonának számított. Már a 18. században búzabőség jellemezte Ukrajna földjét. Az orosz búza a 19. században tört be a világpiacra. Amerikai meghonosodásának gyökerei a 18. századba nyúlnak vissza az óvilági telepesek újvilági kirajzásának révén, amely második „otthonának" tekinthető. A korábbi századokban a búzát önmagában nem vetették, hanem rozzsal, netalán zabbal együtt. Ezt a Kárpát-medencében kétszeresnek vagy abajdócnak nevezték. A köles 5 2 a kukorica térhódításával szorult háttérbe. Az árpából részben kenyeret sütöttek, bár „üdítő, de kevésbé tápláló, mint a búza- és a rozskenyér" 5 3, részben pedig Dél-Európában a lovak takarmányaként szerepelt, amíg e téren a zofr 5 4 nem vette át szerepét. Eurázsia - Kelet-és Délkelet-Ázsia kivételével - Afrika északkeleti része, a mérsékelt égövben fekvő újvilági területek, továbbá Ausztrália és Új-Zéland táplálkozáskultúrájának alapnövénye a búza. Az óvilági civilizációk jó része a gabonafélék termesztéstörténetével fonódott össze. Ami az Óvilágnak a búza, az az Újvilágnak a kukorica. Ez a kultúrnövény az egész világon elterjedt, minden éghajlati övben meghonosodott. Szülőhazája Közép-Amerika 5 5, bár domesztikációjának kérdése még vitatott. A legrégebbi régészeti adatok Dél-Mexikóból kerültek elő, mintegy 6.000 évre nyúlnak vissza, a Tehuacán és az Oaxaca völgyben. Egyelőre nem tisztázott a teozinte szerepe. A genetikai vizsgálatok szerint a kukorica ősének tekinthető. Manapság is díszlik a déli és a délnyugat-mexikói folyóvölgyekben, melyekről azt állítják, hogy ezen a helyen zajlott le a do51 Braudel, F. (1985): 105-106. 52 Ua.107. 53 Ua. 54 Mándy Gy. (1971):113-, lásd még: Baker, H.G.: Plants and Civilizáción. London, 1970.2.63-71. 55 Prance, G.-Nesbitt, N. (200s):s4., Baker, H.G. (1970)73-86. 5. ábra Kukoricanövények óperu ábrázolása Cinteutl figurájával. Forrás: Mándy Gy. (1971) 6. ábra A kukorica ősindián vetési módja. Forrás: Mándy Gy. (1971) mesztikációja. A kukorica, mint már említettük, az indiánok szent növényeinek a legjelentősebb képviselője. Már termesztésének kezdetén a kukoricacsövek formája és belső szerkezete szerint ötféle típust lehetett elkülöníteni. „A kukorica, ellentétben más újvilági termesztett növénnyel, rendkívül gyorsan terjedt el. A16. század elején már a spanyol és portugál kertekben díszlik. 1535-ben elkerül Kanadába, 1539-ben Németországba. A Földközi-tenger mellékén termesztése már olyan hamar meghonosodik, hogy Dalmáciába is eljut. Szinte néhány évtized alatt Nyugat-Európa minden országába, így Angliába is. 1560-ban Afrikában a Kongó-vidékére került. Portugál hajósok közvetítésével 1570-ben Kínába érkezett és rövi-
