Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
NÉPRAJZ, KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA - Vajda Mária: Adalékok egy bihari település, Mezőkeresztes történeti néprajzához (18. század vége -19. század eleje)
ADALÉKOK EGY BIHARI TELEPÜLÉS, MEZŐKERESZTES TÖRTÉNETI NÉPRAJZÁHOZ 89 EGY KÜLÖNÖS PAPMARASZTÁS TÖRTÉNETE A pap Isten szolgája, az egyház szolgája, s ugyanakkor az eklézsia szolgája. Az ő megélhetését, az eklézsia működését biztosító anyagi javak előteremtése, a templom, a paplak, az eklézsia javainak gyarapítása a helyi közösség feladata. Az őt meghívó, marasztó, eltartó közösségé, vagy ahol ez a helybeli földesúrra hárul - kegyuraság esetén -, ott a földesúré, vagy földesuraké. A templom, a conventiobà kapott föld, az eklézsia javai nem a papé. Ő csupán használója ezeknek, hogy küldetését, hivatást végezhesse. Az egyház és a település élete szorosan összekapcsolódott Mezőkeresztesen csakúgy, mint másutt. A papoknak a településeken nagy fontosságot tulajdonítottak. Hiszen a „pap a XII. század óta nemcsak lelkipásztora, hanem többé-kevésbé gondviselője és tanácsadója volt a falu népének, ő volt valójában a helyi szokások őre, a falu szellemi embere, akinek a társadalmi mozgalmakban is nagy szerepe volt." 3 5 A hit szolgálata mellett társadalomszervező személyiség is. A mindenkori lelkész templomi szolgálatán kívül szerepet kapott a szociális tevékenység (szegények istápolása), a település békéjének és morális állapotának szemmel tartása és nem utolsó sorban az iskolák ellenőrzésének a feladatköre is. Méliusz Juhász Péter szerint „a lelkipásztorok csillagok, a világ világossága, a föld sava", mert „nem a juhok a pásztort, hanem a pásztor tereli a juhokat." h hajdani mezőkeresztesiek nem így gondolták. Erre utal Pap János mezőkeresztesi lelkész papmarasztási ügye is. 1781. első adventjén, vagyis advent első vasárnapján, Pap Jánost, aki 1772 óta szolgált lelkipásztorként a mezőkeresztesi eklézsiában, nem marasztották, vagyis nem választották meg következő esztendőre. A helytörténetírás tapasztalata szerint a papválasztás a települések jelentős eseményei közzé tartozott, nemegyszer kemény indulatokat is gerjesztve. A gyülekezetek lelkészválasztási jogát befolyásolhatta a javadalmazást adó földesúr is. Mezőkeresztes esetében azonban nem erről volt szó. Itt az eklézsia vezetésében a település világi önkormányzata, annak elöljárói meghatározó szerepet játszottak. Az ő döntésüket igyekeztek rákényszeríteni a gyülekezet tagjaira is. Az ügy iratai számos plasztikus részlettel világítanak rá a település 18. század végi népéletének sajátosságaira, a korabeli lelkészek életmódjára, társadalmi kiszolgáltatottságára, a lelkész és a közösség viszonyára. 3 6 Az egyház ugyan a 16. századtól hirdette az eklézsia szabad papválasztásának az elvét, de mindig hozzátette, hogy „cum consensu senioris", azaz az esperes egyetértésével történhet. Az egyház képviseletében a tractus első emberének, a seniornak a beleegyezésével lehetett az új papot felfogadni és elbocsátani. Valójában tehát a papválasztáshoz kettős hozzájárulás kellett. 3 7 A mezőkeresztesi ügy kapcsán, Töltési Ferenc senior, Marjai Pál mezősasi prédikátort és Gál János assessort (ülnök) bízta meg, hogy kivizsgálják, "mitsoda indulattya légyen T. Pap János Uram ott való maradása és nem maradása felől a'népnek voxolása (szavazása) által." S tegyenek róla jelentést. A jelentés szerint, a megbízottak 1782. január első napján megérkezvén Mezőkeresztesre, a fiúgyerekek iskolájába elhívatták a bírót, megmutatták megbízólevelüket, közölték vele jövetelük célját, s kérték, hogy kisbírói révén hirdettesse meg, hogy minden házból jöjjön ember a templomban, s mindnyájuknak meg parancsoltassa, hogy az oskolaháznál a két megbízott előtt „fe Pap János Uram maradása vagy nem maradása felől való akarattyát vox adása által jelentse meg. Ezt Biró Úr immel ómmal imigy, amúgy megtselekette, a'mint hogy jöttenekis mint egy 51 élőnkbe, holott nem tsak ennyi ember vagyon Keresztesen, mert tsak portio fizető embert mutató táblais a'kapu feleken vagyon kétszáz. Ezek közül35 ellene mondottanak fisz. Pap János Urk, kikis mind fascinalva voltak azok által a' kik T. Pap János Uram maradását Keresztesen nem akarják." Akik ellene szóltak, azok ilyen okot adtak: „Nem marasztom, mert már régen lakik itt nálunk." Sokan azt mondták: „Vagyon annyi facultassa a' Gazdának, hogy mikor akarja szolgáját el eresztheti." Némelyek olyan kicsinyes dolgon vitatkoztak, hogy „Ki vágatta a Kőrös fát, melly fát Pap ültette. Papnak vóltjussa hozzá. Pap kiis vágathatta, mert az új kemencéjét nem tutta mivel meg szarasztani." Volt, aki azt hánytorgatta fel, ,,A' sertését a' Sütőbe zárta, úgyde nem volt ollya a'Salva venianak, el kellett hát zárni, hogy kárt ne vallyon fisz. Pap János. De többnyire azt mondták, azért nem marasztjuk, mert Bírák Uramék sem marasztják. Mi kérdeztük az Hlyektől, hát Bírák Uramék miért nem marasztják? Ezt felelték: mi nem tudjuk, tsak hallottuk hogy nem akarják ÖKegyelmék marasztani, azért misem, de nem tudjuk miért nem. Olyak is voltanak, akik a'Paraszti argumentuummal igy feleltek: De, és Csak, úgyde, a' Csakért és Deért nem lehet a' Papot ki tudni. Vallyon már az Hlyen haszontalan okokért ki lehet é az Ekklésiából az Isten szolgáját taszigálni". A köznép után a bírákat kérdezték meg, hogy miért kívánják elbocsátani Pap János uramat. így feleltek: „Nagyakivánsága, ez pedig a'kívánsága Tiszteletes Urk hogy Szolgálattyáért fizessenek." Azt mondták róla még az eklézsia adta kaszáló embereket is megmocskolta, telhetetlenségében. Azonban „ezt mindjárt refutalta az egyházfi, eztt mondván: még igen meg dicsérte Tiszteletes Úr őket, sőt Derék áldomást is adott, mert sokat kaszáltak". Különösen rossz néven vették, hogy a prédikátor úrTttes Mensáros Dániel Urat kihozta Keresztesre, panaszkodott, s ezáltal, megszégyenítette az elöljárókat. Azt mondták, ha nem hívta volna ide Mensáros urat, akkor még megmarasztották volna, de ezzel nagyon felbosszantotta az elöljárókat. S nehezményezték továbbá, hogy őket Gergezénusokn mondta a tiszteletes úr. Amikor pedig arról kérdezték az elöljárókat, hogyan viseli papi hivatalát tiszteletes Pap János, egy akarattal megvallották, hogy „jobb és szorgalmatosabb Tanítót nem is kívánnak soha. Sőt a legnagyobb ellensége is illy vallást téve, igen jó Lelki Dajka, és az örök életnek útát igazán tanittja. 35 SZABÓ István: A középkori magyar falu. Budapest, 1969.198-199. 36 TtREL. I.i.b.18. 37 RÁCZ, 2002.103.
