Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Korompai Balázs: Galgóczi Mihály honvédtüzér levelei az 1848/49-es forradalom és szabadságharc erdélyi hadszinteréről (forrásközlés)
76 KOROMPAI BALÁZS voltak. Ebben röviden megemlíti a nagyenyedi pusztítást: „Efféle öldöklések, pusztítások, rablások minden napi dolgok voltak az erdélyi oláhoknál". Az újabb levelében arról írt, hogy talán már nem is lesz újabb ütközetben, beszámolt szüleinek a Bartalis János tüzér barátjával tett „fogadásról". Ez a fogadalom egyszerű volt, ha egyikük meghal, a másik értesíti a szülőket. „Ennélfogva tehát nyugodjanak meg kedves Szüleim, mert ha én nem is, lenne más, aki megírná hogy mi történt rajtam, és ha az magát Bartalis Jánosnak nevezné, a' tudósítás hiteles lenne." Május 8-i levelében egy szőkefalvai esetet mesélt el, amelyben gróf Teleki Sándor és gróf Mikes Kelemen ezredesek mentették meg Bem tábornokot a svalizsérek, azaz könnyűlovasok közül. Valamint beszámolt Bem vízaknai sebesüléséről is. A május 17-i levelében részletesebben visszatért Mikes Kelemen ezredes halálára és arra is, hogy miként lőtték ki mellőle az irányzójukat és még két tüzértársát, valamint két lovukat is. Egy következő ágyúgolyó súrolta a fejét, de nem szenvedett nagyobb sérülést. Szeben után irányzó tizedessé léptették elő, fizetése 28 krajcár lett. A május 28-i levélben egy népdal variánst olvashatunk, amelyet háromszéki gyűjtésből ismerünk. A június 6-án, Besztercén kelt utolsó levélben arról írt, hogy ágyúigazítás végett jött Besztercére, ha végez, indul vissza Borgóra. Galgóczi levelei terjedelmükben lényegesen eltérnek egymástól, csakúgy mint a papír méretében, minőségében. A levelekhez természetesen nem tartozik boríték, hanem magát a levélpapírt összehajtva és viaszpecséttel lezárva indította útnak azokat Galgóczi Mihály. Az első levél kivétel ez alól, lehetséges, hogy az kézről-kézre járva jutottéi szüleihez. Ilyen módra történik is utalás ebben a levélben. A12 levél záró viaszpecsétje sajnos a legtöbb esetben már letöredezett ós természetéből adódóan bontáskor is sérült. Két pecsétet sikerült viszonylag ép állapotban megőrizni. Érdekes módon ezek eltérő lenyomatok és a többi töredék is másmás pecsét használatát feltételezi. Az első lenyomaton a koronás magyar címer látható babérágak közt, a másodikon középen címerpajzsot tart két ágaskodó oroszlán, felettük monogram: HI (?). Tehát nem használt saját pecsétnyomót, valószínűleg nem is volt neki, így mindig valamilyen rendelkezésére álló pecsétet használt levelei lezárásához. A levélírásra használt papír minősége és színe is majdnem minden esetben más és más. A merített papírra írt levelek vízjele Borgo és változóan N1, N 2 és N 3. A leveleket eredeti formájában, betűhív átírásban közlöm. Sem helyesírásbeli, sem központozási javításokat nem tettem az átírás során. A levelek általános állapota jó, olvashatóak, a szakadások, kisebb hiányok ós foltok szöveghiányt nem okoznak. Mindegyik levélen utólag ceruzás felírással a levelek keltezése olvasható. Tintával vezették rá a levelek üres területeire a leltári számokat is, melyek jól olvashatóak. A levelekben előforduló kr p p és n b rövidítést a szövegben feloldottam // zárójelben dőlt betűkkel. Különleges értékét adja ennek a tizenhárom levélnek az író hadseregbeli beosztása. Galgóczi Mihály - ahogy a leveleit is aláírta - honvéd tüzér volt. Önálló magyar hadsereg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kezdetén nem létezett. A császári és királyi hadseregben viszont sok ezer magyar nemzetiségű katona teljesített szolgálatot. A12 pont egyik bekezdése is ezt a problémát jelzi, hiszen azt követelték benne, hogy a magyar katonák ne állomásozzanak külföldön és a külföldieket vigyék el innen. Ugyanis a magyar nemzetiségű alakulatok nem hazánk földjén teljesítették szolgálatukat, nálunk az idegen nemzetiségű (német, cseh, olasz) csapatok állomásoztak. Míg az önálló magyar hadsereghez szükséges lovasság és gyalogság felállítása viszonylag könnyebb volt, addig a tüzérség kérdése már lényegesen nehezebben megoldható feladat elé állította a hadsereg szervezésével megbízottakat. Magyarországon a császári királyi hadsereg öt tüzérezredéből csak egy, az 5. Bervaldo állomásozott, többségében cseh nemzetiségű legénységével. A nemzetőrség nagy létszámú csapatai között már találhatunk néhány tüzér üteget is. 1848 júliusában felállt Pesten az első honvéd tüzér üteg, majd szeptemberben további ütegek felállítását kezdték szervezni. Az év végére a honvéd tüzérség már 32 üteget számlált. Ehhez körülbelül 5000 főt számolhatunk a haderő teljes létszámából. Ez nagyjából 250 löveg volt. 1849 nyarára viszont ez a szám már 500-ra nőtt, a hozzá rendelt katonai létszám is ennek megfelelően nagyobb, közel 10000 főt jelentett. A tüzérség felkészültsége, eredményessége mindenkit meglepett. Az ellenség soraiban is sok dicséret született, látva a magyar tüzérek pontos munkáját. Ennek a haderőnemnek volt tagja Galgóczi Mihály, akinek levelei közreadásával egyben tisztelgünk a forradalom és szabadságharc 160 éves évfordulója előtt. GALGÓCZY MIHÁLY LEVELEI Kedves Szüleim! Én, mivel pénzem nem volt 's nincs, Váradra nem mehettem el, de Édes Atyámnak e' hó v é nírt levelét, 22 é negy szalontai embertől, ki oda volt, megkaptam, mellyből megértettem, hogy K. Szüleim sem voltak ott. Ezen levélben Édes Atyámtól azon parancsokat vettem, hogy ezentúl minden héten levelet írjak és hogy önként a' nemzetőrökkel elnemenjek, mellyeknek mindenikét megtartani fiúi kötelességemnek ismerem. Egyébbaránt az elsőre nézve, ha valamelyik héten történetesen nem írnék: úgy nyugton lehetnek K. Szüleim, hogy semmi bajom sincs, mert ha vólna írnék, vagy ha olly körülményeim lennének, hogy magam nem írhatnék, mással is íratnék. Ami az önkéntes menetelt illeti: ámbár ón annyira vágyok menni, hogy kész volnék jóllétemet sőt életemet is önként föláldozni: de mégis épen K. Szüleimre nézve, ha parancsukat nem vettem volna, sem mennék el, így annyival inkább nem megyek, ha csak köteles nem leszek, ámbár a tegnapi sorshúzás alkalmával, a' sors épen azon századot ütötte a' melyben én vagyok, de az n.t. helybeli Lelkész urak azt mondják, hogy a tanítóknak és papoknak nem kell elmenni. Különben nagyon bizonytalan, mert azt bizonyosan tudom, hogy N. Zerindről az iskolaigazgató, és a' mint hallottam Sarkadról a pap is elment. Különben nagyon sajnálom, hogy K. Szüleim engem maguk nem küldnek a' honvédletére, az igaz hogy a' káros
