Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Kecskés Tibor: Gubacsapó mesterek a reformkori Debrecenben (Egy debreceni céh társadalomföldrajzi feltárása)

GUBACSAPÓ MESTEREK A REFORMKORI DEBRECENBEN 65 Varga utca (1840/41) A befolyt adó összege (Rénes forintban) Adó egy főre eső összege Belső rész 118 6,21 Külváros 21 4,40 Összesen 139 5,79 Hatvan utca (1844/45) A befolyt adó összege (Rénes forintban) Adó egy főre eső összege Belső rész 137 4,41 Külváros 37 3,36 Összesen 174 4,14 A befolyt éves adó összege a Hatvan utcai városrészben nagyobb volt ugyan, mint a Varga utcáról befolyt adó összege, de az egy főre eső fejenkénti átlag (és esetünkben ez az árulkodó érték) jóval magasabb volt az utóbbi esetében. A bevétel összegének vizsgálatakor ne felejtkezzünk el arról, hogy a Hatvan utca környékén (mint fentebb már láttuk) jóval több gubásmester élt, mint a Varga utcai részen. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Varga utcai gubacsapó mesterek fejenként több mint másfél rénes forinttal fizettek több adót az adott évben, mint Hatvan utcai társaik. Az adó egy főre eső magasabb összegéből következik, hogy a Varga utcai gubacsapók átlagban jobb anyagi helyzetben voltak Hatvan utcai társaiknál. A Varga utcai és a Hatvan utcai belső településmagot és a külvárosokat összehasonlítva pedig megállapíthatjuk, hogy az éves adó egy főre lebontott összege egyik külváros esetében sem haladja a belső településmagra kiszámított átlagot. Magyarán: anyagi helyzetüknél fogva, a külvárosokban élőknek kellett átlagban a legkevesebb adót fizetniük. A Varga és a Hatvan utcán lakó mesterek életkörülményeinek vizsgálatakor a következő megállapításokat tehetjük: A két településrészt (külvárosok nélkül) összehasonlítva viszonylag nagy, io%-os különbség mutatható ki a saját házzal rendelkező és a forrásokban csak lakóként szereplő mesterek száma és számaránya közt: a Varga utcai mesterek 68,4%-ával szemben a Hatvan utcai mestereknek csak 58%-a rendelkezett saját ingatlannal. (Felhívnám a figyelmet arra, hogy a Varga utcai mesterek esetében, az említett arányszám lényegesen eltér más forrásban szereplő adatoktól!) Várakozásommal ellentétben, a külvárosokban lakó mesterek nem csökkentik, hanem ellenkezőleg növelik a saját tulajdonnal rendelkező mesterek számát és arányát. A Varga utcához csatlakozó külvárosban a mesterek 3/4-e, míg a Hatvan utcai külvárosban a mesterek 4/5-e saját házában lakott a vizsgált korszakban! A fentiekben közölt adatokat kiegészítve a külvárosok adataival, elmondhatjuk, hogy a Varga utcai mesterek 70,8%-a, míg a Hatvan utcai mesterek 65,1%-a lakott a saját házában. A forrásokban szereplő adatokat megvizsgálva jutottam arra a következtetésre, hogy a Varga utcai településrészen lakó (ingatlannal rendelkező) gubás mesterek átlagban nagyobb háztelekkel rendelkeztek, mint Hatvan utcai társaik. Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy a háztelek nagyságából a lakónépesség gazdasági helyzetén túl, a településszerkezet múltjára, fejlődésére is (noha ezekkel dolgozatomban most nem kívánok bővebben foglalkozni) következtethetünk. Debrecenre vonatkoztatva olvashatjuk a következőt, hogy a „telkek jelentős hányada kicsi, olyan csupán, amelyen a házon és a legszükségesebb melléképületeken kívül alig fért el valami" (Szendrey 1.1961). Míg a 40-es években a Varga utcai mesterek birtokában lévő háztelkek nagysága átlag 199,2 négyszögöl volt, addig a Hatvan utcai településrészen 179,6 négyszögöl volt az átlagos teleknagyság. Mindez azt jelentette, hogy a Hatvan utcai háztelkek átlagos nagysága csaknem húsz négyszögöllel maradt el a Varga utcai átlagos teleknagyság mögött. Debrecenben, erre az időszakra vonatkoztatva, 2090 telek nagysága nem haladta meg a 320 négyszögölt és csak 435 porta bizonyult elég nagynak ahhoz, hogy a város határain belül is nagyobb arányú gazdálkodást folytassanak rajta (Szendrey 1.1961). A vagyoni összeírások szerint felállított dassisok és az azokba sorolt mesterek valamint az általuk birtokolt háztelkek nagysága közt csak laza kapcsolat mutatható ki. A Varga utcai gubacsapó mesterek közt például a legnagyobb, 459 négyszögöles háztelekkel egy, az első adózási osztályba sorolt mester dicsekedhetett. Ugyanakkor több olyan, alsóbb adózási osztályba sorolt mester is volt aki, nem egy magasabb vagyoni osztályba sorolt társánál nagyobb háztelekkel rendelkezett. A Hatvan utcai mesterek esetében hasonló megállapításokat tehetünk. Azzal a különbséggel, hogy itt a legnagyobb, 360 négyszögöles háztelekkel egy, az ötödik adózási osztályba sorolt mester rendelkezett. A külvárosok képe a háztelkek vonatkozásában sokkal egységesebb. A Varga utcához tartozó külvárosban élő gubacsapó mesterek egységesen 50 négyszögöles háztelekkel, míg a Hatvan utcai részen élők 50 és 90 négyszögöles háztelekkel rendelkeztek. A város belső területeihez képest, a külvárosokban kialakításra került telkek nagysága tehát jóval kisebb (de szabályosabb) volt mindkét esetben. Debrecen városában a céhes ipart űző mesterek jelentékeny hányada folytatott (elsősorban szezonális jelleggel) valamilyen mezőgazdasági tevékenységet. A debreceni iparosok „földhöz való ragaszkodását erősítette a város közszelleme" illetve az a szokás, hogy „a városi portához... automatikusan járt bizonyos mennyiségű földterület" (Varga Gy. 1982). Annak ellenére, hogy Debrecen és vidéke nem tartozik a történelmi borvidékeink közé, a szőlőművelésnek nagy múltja volt a városban. A gubacsapó mesterek közt is akadtak szép számmal olyanok, akik valamelyik, város környéki gyümölcsösben szőlőműveléssel foglalkoztak. Az 1840/41es összeírásban szereplő tizenkilenc Varga utcai gubacsapó mester közül nyolcnak (42%) volt kerti szőlője a várost övező kertségekben. Az általuk művelt terület nagysága 42 kapa volt, ami fejenkénti bontásban 5,25 kapa szőlőbirtokot jelentett. A Varga utcához tartozó külvárosban egy főnek volt még szőlője, 2 kapa nagyságban. A Hatvan utcai kertben, a belső városrészben lakó 31 mesterember közül (hasonlóan a Varga utcaihoz) szintén nyolc főnek (25,8%) volt szőlőbirtoka a város határában. Az általuk birtokolt szőlőbirtok összterülete 32,75 kapa volt, ami fejenként 4,09 kapa földterületnek felelt meg. A feudális kori Magyarországon, a 19. század első felében, a városok lakosságát jogilag két nagy csoportra, a polgárjoggal rendelkezőkre és az azzal nem rendelkezőkre osztjuk. Az 1828. évi összeírás szerint (általá-