Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Kecskés Tibor: Gubacsapó mesterek a reformkori Debrecenben (Egy debreceni céh társadalomföldrajzi feltárása)

61 KECSKÉS TIBOR GUBACSAPÓ MESTEREK A REFORMKORI DEBRECENBEN

1 (Egy debreceni céh társadalomföldrajzi feltárása) A gubacsapó céh a 19. század 30-as, 40-es éveiben Debrecen egyik legnagyobb és legjelentősebb céhe volt. A város különböző részein élő gubacsapó mesterek jövedelmi viszonyaiba adnak betekintést a korabeli adóösszeírások. A jövedelem és a lakóhely-választás kapcsolatán keresztül szeretném feltárni és bemutatni a debreceni gubacsapó céh mesterembereinek társadalmi-gazdasági viszonyait. Elsősorban arra keresem a választ, hogy a reformkori Debrecenben a gubacsapó mesterek anyagi helyzete (jövedelem) és lakóhely-választása közt kimutatható-e valamiféle összefüggés. Kutatásaim során levéltári forrásokra (legfőképpen adóösszeírásokra) támaszkodva próbáltam bizonyságot szerezni a felől, hogy a 19. század első felében létezett-e, beszélhetünk-e jövedelemkülönbségen alapuló lakóhely szerinti szegregációról a debreceni gubacsapók esetében. Amenynyiben kimutatható a szegregáció jelensége a céhen belül, akkor az leegyszerűsíthető-e a belső településmag és az újonnan benépesülő új utcasorok (hóstat) viszonylatára? Voltak-e esetleg a belső városmagon belül a szegényebb és a tehetősebb mesteremberek által preferált városrészek, és ha igen, akkor ez a jelenség mennyire markánsan mutatható ki? A Hatvan és a Varga utcai városrészben lakó gubacsapó mesterek vagyonösszeírásokban szereplő (szám)adatainak tanulmányozása lehetővé tette számomra, hogy a mesterek társadalmi-gazdasági viszonyának egyéb aspektusait is feltárjam. A gubacsapó céh Debrecen egyik legnagyobb múlttal és hírnévvel rendelkező céhe volt. A gyapjúművesek céhe (amelyből a gubacsapó céh eredezteti magát) már 1398-ban privilégiumot nyert a város akkori földesurától (Takács B. 1984). A debreceni gubások termékei nem csak a városban és szűkebb vonzáskörzetében, hanem az ország távolabbi vidékein is közkedvelt és keresett árucikknek számítottak. Ahogy Ecsedinél olvashatjuk: „Jó gubákkal ellátták nemcsak Debreczen környékét, hanem az egész Alföldet, Nyírséget, sőt a Felvidék jó részét is" (Ecsedi 1.1924). A debreceni gubák jó híre abból fakadt, hogy tiszta, jó minőségű alapanyagból készültek (Béres A. i960). Nemcsak a gubák, hanem a debreceni gubacsapók is jó hírnévnek örvendtek szerte az országban. Egy 1821 évi beadvány önérzetesen hivatko1 A tanulmány a szerző korábban megjelent publikációjának (Kecskés T. 2009: Debreceni gubacsapó mesterek lakóhely szerinti szegregációjának vizsgálata, Acta luventutis Geographica 1. sz„ Debrecen, 2009., pp. 125-132.) kisebb mértékben átdolgozott, bővített változata. A cím változtatását a tartalom bővítése indokolta. zik a debreceni gubások köztudatba ment jó hírnevére: „...mivel az egész országba a gubásmesterség ebbe a n. városba van a legnagyobb virágzásba, úgyhogy sehová sem lehet az ő felsége birodalmába menni, ahol többet lehessen tanulni a gubásmesterségen, mint itten" (N. Bartha K. 1939). A gubacsapó céh, a 19. század első évtizedeiben, a legtöbb mesterembert foglalkoztató céhek közé tartozott. A gubacsapó mesterek száma a vizsgált időszakban kb. 250-300 fő között változott. A mesteremberek számát tekintve, a gubacsapó céh a 2-3. helyen szerepel a céhek rangsorában. Ebben a rangsorban a csizmadia céh első helye (mesterek száma kb. 4-600 fő között változott) megingathatatlannak tűnik. A legtöbb mesterembert foglalkoztató céhek (csizmadia, gubacsapó, varga és tímár) mindegyike kapcsolódik valamilyen módon Debrecen és vidéke állattartásához. A gubacsapó mesterek, legények és inasok számának változásáról ad átfogó képet a következő ábra. 350 1810 1820 1830 1840 1. ábra Mesterek, legények és inasok számának változása a 19. sz. első felében A gubacsapó mesterek száma az 1820-as, '30-as évek fordulóján volt a legnagyobb. Az 1830-as évek elején Debrecenben dolgozó mesterek száma meghaladta a háromszáz főt. Ettől kezdve azonban gyorsan csökkent számuk. Az adóösszeírások szerint 1847-ben már csak 184 gubacsapó mester dolgozott a városban (HBML, céhek adóbesorolása). A legények számának változásában hasonló tendencia figyelhető meg, mint a mestereknél. A lényeges eltérés abban mutatkozik, hogy a gubacsapó mesterek által foglalkoztatott legények száma (eltérően a mesterekétől) nem az 1820-30-as évek fordulóján, hanem egy évtizeddel korábban volt a legmagasabb. 1820-ban számuk csaknem elérte a 150 főt. (Ez azt jelentette, hogy a legényeknek a mesterekhez viszonyított számaránya kevéssel, de meghaladta az 50%-ot.) Mivel a legények adták a mesterek közvetlen utánpótlás bázisát, ezért nem meglepő, hogy egy évtizeddel később ez a nagyszámú, sikeres mestervizsgát tett legénysereg duzzasztotta fel a mesterek számát.