Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Adalékok Bihar megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában
ADALÉKOK BIHAR MEGYE LAKOSSÁGÁNAK SÓELLÁTÁSÁHOZ A18. SZÁZAD UTOLSÓ HARMADÁBAN 39 Újabb, nagyobb arányú zavar a sóellátásban a bujdosó és kuruc mozgalom kapcsán állt elő. A végvári vitézek elbocsátása, a vasvári békét követő Wesselényi-féle összeesküvés, a bujdosók sereglő vonulásai, az ellenreformáció katonaság által is támogatott erőszakos templom-, iskola- és lélekfoglalásai, Thököly fejedelemsége, II. Rákóczi Ferenc kurucainak függetlenségi szabadságharca hosszú évtizedekre zavarta a sóellátást. A társadalom az Esze Tamás sorsából megismert sócsempészettel is igyekezett a maga és állatai számára létfeltételként szükséges sót megszerezni. Esze Tamás sorsa egyébként annyiban kötődik Bihar megye sóellátásához, hogy a tarpai jobbágy és segítőtársai a Bihar megye területébe ékelődő városba, az ország akkoriban valószínűleg a legjelentősebb sóellátó központjába, 3 5 Debrecenbe csempészte Máramarosból a sót. Ezzel együtt is Esze Tamás sorsa inkább a kor történelmét színezi, semmint Debrecen sóellátásában játszott szerepét módosította volna. Ha már néhány példával érintettük a sóforgalmazás politikai vonatkozásait, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a só árának az alkotmányosságot legdrasztikusabban sértő emelése Habsburg I. Ferenc uralkodásához kötődik, összekapcsolódva az általa gátlástalanul megszaporított papírpénz sóforgalmazásból való kitiltásával. 3 6 Valahányszor emelte a só árát az uralkodó, felhangosodott a rendek tiltakozása: „a sóár ügye országgyűlési tárgy" - ismételgették sérelmi felirataikban. Az 1790/91-es országgyűlésen törvénybe foglalták ugyan, hogy „a só ára országgyűlésen kívül föl ne emeltessék," de rögvest kiskaput nyitottak az önkénynek: „ha csak rendkívüli sürgős körülmények mást nem kívánnak.. ," 3 7 A „rendkívüli sürgős körülmények" azonban mindig kéznél voltak, éppúgy, mint a rendi sérelmek érzelmeket is mozgató érvei: „A sójövedelmet a népek azért tették királyi jussá, hogy a magánosok ne nyerészkedjenek," épp ezért „nem egyezik ezzel, hogy a terhelés onnan folyik, ahol az ellen oltalom keresődött." Minduntalan elhangzott az az érv is, hogy „a sóár magasságából betegségekkövetkeznek," sőt „a... túlzott emelése a nyugalmat is megzavarta," és következtek a történelmi példák. Az államkincstár sókamarásait, a király német tanácsadóit és a mindenkori Habsburg uralkodót azonban sem a politikai, sem az egészségügyi érvek nem hatották meg. A napóleoni háborúk emésztették a pénzt. Az országgyűlés tiltakozott, s a követek retorikájában felerősödött az országgyűlésnek felelős végrehajtó hatalom iránti igény. Ezáltal a rendi 35 Debrecen XVII. századi sóforgalmazásáról: Gyulai Jenő: A debreceni sókereskedelem története a XVII-XVIII. században. Debrecen, 1933. KLTE Könyvtára, Kézirattár A. 375.; Lásd még: Bársony István: A város kereskedelme 1693-ig. in.: Szendrey István szerk.: Debrecen története 1693-ig. 1. Debrecen, 1984.347-409. (A továbbiakban: Bársony István, 1984.); Továbbá: Gyimesi Sándor: Kereskedelem, közlekedés, hitelszervezet. In.: Rácz István szerk.: Debrecen története 1693-1849. Debrecen, 1981.353-384. (A továbbiakban: Gyimesi, 1981.). 36 Habsburg I. Ferenc a só árának 1802-ben történt emelését követően az 1811/12-es országgyűlés tanácskozásai alatt - a rendek megkérdezése és tájékoztatása nélkül - kétszeresére emelte a só árát. Ezzel az 1741-ben érvényes ár négyszeresét kellett fizetni a sóraktáraknál és sókamaráknál a sóért úgy, hogy a papírpénzt a sókamarások a só árának kiegyenlítéséért el sem fogadhatták. 371790/91. évi XX. tc. alkotmányosságon esett sérelem - az orvoslás követelésén kívül - részévé vált a polgári értékrendű politikai intézmények megteremtéséért folytatott küzdelemnek. Hol Széchenyi, hol Kossuth, hol a bihari rendeket képviselő Beöthy Ödön, majd meg a zalai Deák politikai szónoklatainak vált fontos motívumává az ellenőrizetlenül pazarolt sóár kifogásolása egészen az alkotmányosság 1867-es visszaállításáig. Ugyanakkor a sóár alkotmányellenes emelésekor a rendek - a só társadalmi nélkülözhetetlenségére hivatkozva - beletörődtek tehetetlenségükbe. „Egyébkéntpedig a sóra vetett árt ugyan el fogják tűrni, mivel első szükségű eszköz lévén, anélkül nem lehetnek. Mindazonáltal méltó fájdalmunkat (az időnek rövidsége miatt egyebet nem tehetvén) a jegyzőkönyvbe kijelenteni kénytelenek az iránt, hogy az országnak ily világos jussa felsőbb rendelések által, még pedig országgyűlés alatt megsértődik."™ Az országos politika színterén zajló események mögött, a korlátot elfogadni nem hajlandó uralkodói akarat, és a rendi, sérelmi retorika gáttalan áradásának árnyékában azonban ott zajlottak a hétköznapok az emberek és az állatok sószükségletével, régiónként, törvényhatóságonként másmás színt mutatva. A nagy elvek, politikai csatározások és hatalom cselvetései mögött minden nap, minden ember igényeként ott követelőzött türelmetlenül a másfél deka sószükséglet kielégítésre várva; s ott szenvedtek a szarvasmarhák, juhok, lovak, kecskék a só és a szikes földek hiányában a falusi legelőkön. Hiába kívánta a szervezetük a sót, a gazdáik nem tudták pótolni. A lovak anorexiásak lettek. Étvágytalanságukban addig soványodtak, mígnem rájuk ragadt a gebe név és állapot. Előbb-utóbb elnyúltak a legelés mellett nyargalászásra, vidám ficánkolásra is alkalmas gyepen, kínjukban utolsót rúgtak. A szarvasmarhák is soványodtak, s a bikák biológiai ingerei hiábavalónak bizonyultak. Nem ellettek borjakat a tehenek, szervezetük legyengült, erőt vett rajtuk is a marhavész. Hullatták szőrüket a kecskék, gyapjúkat a juhok. Ilyen-olyan kórok kerülgették őket. Mindezeknél azonban fájdalmasabb volt, hogy az anyák belázasodott gyermekeikre hiába borogatták a vizes ruhát, hiába küldték férjeiket a javasasszonyokért, bágyadt gyermekük közönyössé vált az anyai szeretet megnyilvánulásai iránt. Hiába volt minden ölelés, becézés, a kicsinyek közönyösödő, üvegesedő tekintete belerévedt a semmibe. Előbb-utóbb szomorúan hirdették a harangok, hogy az angyalok száma egy ártatlan lélekkel szaporodott. Ez is történelem, emberi történelem volt, mint a tatárjárás, törökdúlás, ami fölött az emberek győzedelmeskedni akartak. Legalábbis a veszteséget és a fájdalmat csökkenteni és ritkítani. Ezért a sóforgalmazás jogát és hasznát - azzal a kikötéssel, hogy országának minden lakosa számára egy-két napnyi elérhetőségre a sóhoz jutás lehetőségét biztosítja - átengedték a királynak. És amikor úgy tapasztalták, hogy az uralkodó a pillanatnyi nagyobb haszon reményében megfeledkezett a közjóról, Aranybullával, beregi egyezménnyel, diétái alku szülte dekrétumokkal, orvosolni köteles sérelmek áradatával kényszerítették a közjó gyakorlására: a sókamarák, sólerakó helyek, sóházak létesítésére, 38 Országgyűlési Napló, 1811/12. (90. ülés), 1615-1616.0. Némi eltéréssel idézi Poór János: Adók, katonák,országgyűlések 1796-1811/12. Bp. 2003.104.
