Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
MUZEOLÓGIA - Zeke László: Pál utcai fiúk, 101
339 ZEKE LÁSZLÓ PÁL UTCAI FIÚK, 101 Tisztelt Egybegyűltek! Hallván a kiállítás témáját, az első szó, ami eszembe jutott ez volt: „játék". Most elmondom miért! Mi az, ami minket, embereket élő társainktól: a növényektől és állatoktól megkülönböztet? Ez pusztán két dolog: az elvonatkoztatva gondolkodás és a nevetés képessége. Az absztrakt gondolkodás emberi rangot ad nekünk a nevetés pedig ezzel a kiváltsággal járó jutalom. Hogyan kaptuk ezt a rangot a többi létező között? Az első élő organizmusoktól az emberig tartó fejlődés motorja csak az életre jellemző kíváncsiság. Ahhoz, hogy színre léphessen az ember az kellett, hogy minden érző lényben valami közös, ősi kíváncsiság lakozzon. Bennünk, velünk (ez alatt értem az összes érző lényt) kíváncsiság játszik. A kíváncsiság játéka: az élet motorja. Ez csinált embert az egysejtűből. Azt, ahogy a papucsállatka csillóival tapogatózik, vagy ahogy a trombita folyondár keresi a kapaszkodót a ház falán ugyanaz a kíváncsiskodás vezérli, mint ami az ember gyerekben munkál, amikor eldobja a poharat, hogy az vajon eltörik-e, s hogy milyen arcot vág ekkor az anyu. Ugyanez a kíváncsiság fogja a kedves látogatókat becsalogatni a tárlatra és végigvezetni a kiállításon is. Ezt a gondolatot (hogy az élet maga egy kíváncsi játék) zseniális tömörséggel, csodaszépen Kurt Vonnegut fogalmazta meg Mesterlövész című regényében: Az élet egy „kukucskáló nyílás", ami kinyílik, amikor megszületünk és becsukódik, amikor meghalunk. Születésünk előtt és halálunk után (mielőtt kinyílik, illetve becsukódik a „kukucskáló nyílás") a „differenciálatlan semmi foszlányai" vagyunk. Nyilván a játékos kíváncsiskodás ösztönére alapozva tervezték a kiállítás rendezői a hívogató zegzugokat, kukucskáló nyílásokat (!) ezen kiállítóterembe is. Tehát, hogy miért vagyunk mi emberek, s emberi rangunkat mitől és hogyan kaptuk, ezt a kérdést röviden is megfogalmazhatjuk: Miért vagyunk? A rövid válasz pedig ez: Játékból! Annak oka, hogy e kiállítás kapcsán azt a legmélyebb emberi kérdést, hogy miért VAGYUNK röviden felvetettem konkrétan a Pál utcai fiúk szövege is inspirálta. Szerintem szimbolikus jelentősége van annak, hogy mi egy remekmű utolsó szava. Nos, a Pál utcai fiúk utolsó szava: „VAGYUNK". Hankiss Elemér: Emberi kaland című könyvében azt a gondolatot elemzi, hogy az embertől idegen, csupa veszéllyel teli világot hogyan tesszük otthonossá, lakhatóvá. Egy egész fejezet szól a játékról. A játék rendkívül fontos szerepet tölt be az emberiség történetében, azzal, ahogy védőszférával vesz minket körül, a mítoszokhoz, valláshoz hasonlóan. Tehát nemcsak létezésünk okát láthatjuk a játékban, hanem fennmaradásunk, létezésünk biztosítékát is: „A játék mint a szabadság és az érdek nélküli öröm birodalma az ember egyik legbiztonságosabb szentélye ebben a világban." A játék biztonságos szentélyében különleges szerepet tölt be a művészet, ami szintén játék. Ezért JÁTSZÁK a darabot (színJÁTÉKOT, bábJÁTÉKOT) a színházak (vagy (JÁTÉKfilmet a mozik) és JÁTSZIK a színész. (Őze Lajos, a zseniális színész magát nem is színészként, hanem „színJÁTÉKOSként" határozta meg.) Ezért JÁTSZIK hangszerén a zenész; beszél színek JÁTÉKáról a festő, a fotográfus. A művészeteken belül az irodalom szintén kíváncsiság hajtotta játék. Ahogy az oroszlánkölykök játszva birkóznak (ahogy a macska a terítő sarkával pofozkodik) modellezése a valóságos vadászatnak, pontosan ugyanúgy játszik a gondolatokkal az író, teremtve egy másik, egy játék valóságot. Molnár Ferenc nagyon szeretett játszani. Tudjuk ezt mind, mai játszópajtásai: az olvasók, akik örömmel feledkezünk bele írásaiba. A Pál utcai fiúk teremtett játék valósága (a regény témája) is játék. A regénybeli gyerekek azt játsszák, hogy felnőttek, s hogy felnőtt férfiak módján
