Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

BÚCSÚ DANKÓ IMRÉTŐL - V. Szathmári Ibolya: Dankó Imre múzeumi munkássága

322 V. SZATHMÁRI IBOLYA ború pusztító eseményei azonban teljesen megsemmisítették ennek a kis múzeumnak az anyagát is, kézen-közön csaknem minden elkallódott. A múzeum gyűjteményét végül is a Finta-gyüjtemény alapozta meg, amit a városi képviselő testület 1936. július 30-án kelt 150/1956 kgy.sz. határozatával fogadott el. A történelmi események - a II. világháború - azonban ismét közbeszóltak, így a megvalósítás egészen 1950-ig váratott magára. Az 1950. augusztus i-tó'l Túrkevén munkát vállaló fiatal pedagógus Dankó Imre Péter László karcagi múzeumigazgató bíztatására kezdett múzeumalapításba. Diákjaival néhány hónap alatt annyi néprajzi és helytörténeti anyagot gyűjtött össze, hogy már 1951. augusztus 20án megnyílhatott az első kiállítás. A múzeumot a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja nevében Balassa Iván főigazgató nyitotta meg. Ebben az időben mi sem volt természetesebb, minthogy a gyűjteményt „Vörös Csillag Termelőszövetkezeti Múzeum"-nak nevezték el. A fenntartó helyi tanácsnak azonban először a múzeum méltó elhelyezése, majd a működtetése is gondot jelentett, ezért a gyűjtemény megmentése érdekében egyedüli kiút a múzeum állami kezelésbe vétele volt. így került a gyűjtemény 1953-ban a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja irányítása alá, teljes állású igazgatójának pedig az alapító Dankó Imrét nevezték ki. Ekkor már „Túrkevei Múzeum" néven a mai helyén, az Attila u. 1. szám alatt az ún. Szabolcs-féle házban működött. Dankó Imre túrkevei munkásságának legnagyobb érdeme, hogy felvállalta a múzeumlétesítést, gyűjtő- és gyűjtésszervező munkájával megalapozta az értékes helytörténeti- és néprajzi gyűjteményt, múzeumkönyvtárat, adattárat és fotótárat. így pl. kiemelkedő népművészeti tárgyegyüttest gyűjtött a Kántor-Szabó féle fazekasműhelyből a Kántor Sándor kiállítás kapcsán. Nevéhez fűződik a múzeumi anyag szakszerű nyilvántartásba vétele, a várostörténeti- és néprajzi kiállítás új helyen való felépítése, több vándorkiállítás megrendezése. Már itt is jelentős tudományos munkát végzett, kutatta és megírta Túrkeve történetét, a túrkevei lakóház fejlődését, a ragadványneveket ismertető feldolgozásokat, összeállította a Túrkevéró'l szóló bibliográfiát, hogy csak néhányat említsünk az ez idő alatt elkészült munkáiból. Dankó Imre 1954-ben távozott Túrkevéró'l. Bárhová is került, a túrkevei múzeum ügyét mindig szívén viselte. így pl. a múzeum anyagát később is számtalan könyvvel gyarapította, felvállalta a múzeum fennállásának 20. és 30. évfordulójára készült emlékkönyvek szerkesztését, csatlakozott a településmonográfia szerzői köréhez. SÁROSPATAK (1954-1957)

3 Dankó Imre nem könnyű időszakban, 1954-ben került a Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeuma élére, „egyéni adottságainál fogva optimista, vidám lélekkel élte meg a nehéz éveket: az akkori egyszemélyes múzeumot, ahogy ő maga nevezte." 3 Dankó Imre sárospataki munkásságát Jósra/'flé Dr. Dankó Katalin, a Rákóczi Múzeum jelenlegi igazgatója foglalta össze nem sokkal Dankó Imre halálát követően a már említett munkájában. A műemléki együttes környezetben elhelyezett sárospataki gyűjtemény sem sokkal hamarabb létesült, mint Dankó Imre korábbi munkásságának, a túrkevei múzeumnak a gyűjteménye. Az itteni „múzeum létrejöttét egyengető Rácz István akkori várgondnok 1949-es gyűjtése adta a törzsanyagot, mely 1950 nyarára megérlelte a Műemlékek és Múzeumok Országos Központjának elhatározását és létrejött a Rákóczi Múzeum, mely a kastély Perényi szárnyát és a Vörös-tornyot vette birtokba." Dankó Imre sárospataki három éves tartózkodása alatt már megmutatkozott sokoldalú érdeklődése, s affinitása a múzeumi közművelődés iránt. Az itt eltöltött évek hozták meg számára a néprajzi szakterület másik nagy egyéniségével, Balassa Ivánnal való barátsága elmélyülését is. így ír erről Jósvainé Dankó Katalin: „Az élet furcsa dolgot produkált, mikor egyszerre két néprajzost ültetett a vidéki múzeum élére. Balassa Iván „száműzetését" kezdte 1956-ban, s a kis vidéki intézményben - legalább egy évig ,két dudás nem fér meg egy csárdában' népi bölcsességre cáfoltak rá Ők ketten." Ebben a szituációban nem lehet véletlen az, hogy ez idő alatt igen jelentősen gyarapodott a múzeum néprajzi gyűjteménye. Dankó Imre tárgy gyűjtései az anyagi kultúra területéről elsősorban a nagy múltú pataki fazekasság, népi gyermekjátékok, halászati eszközök, állattartásés földművelés eszközei, kendermunka, bodrogközi szőttesek tematikákat ölelték fel, míg a szellemi kultúra területéről munkája révén történeti mondák, vásári rigmusok, vőfélyversek, halotti énekek emlékei maradtak meg az örökkévalóságnak. Témagyűjtései talán még inkább tükrözik a néprajztudományon belüli sokirányú érdeklődését, nyitottságát a muzeológia más területei iránt is. Az utóbbiakat tanúsítják pl. azon festők, írók önéletrajzai, akik megfordultak az Alkotóházban, vagy kötődtek Sárospatakhoz, Hegyaljához, vagy helyi művésztanárként váltak ismertté (Urbán György, Tenkács Tibor, Lavotha Géza, Bertha Zoltán, Ecsedi Lajos, Hubay Miklós). Bár vegyes néprajzi gyűjtései, feljegyzései igen széles kört ölelnek fel - pl. a Sárospatakon gyűjtött népi jog, faárusítás, piacolás, birtokviszonyok, halászat, hidas készítés, Rákóczi hagyomány épp úgy beletartozik, mint az erdőbényei cserekereskedelem, hercegkúti Miklós-esti járás, makkoshotykai cigányok, bodrogszegi bútorok, komlóskai pricskészítés, tiszakarádi citerakészítés, vadgyümölcsszedés ideje - mégis kirajzolódnak súlypontok, vonzódások egy-egy téma - a Bodrogköz településtörténete és a halászati-vízrajzi adatok gyűjtése - iránt. Településtörténeti kutatásainak fontos eleme a határtérképek elkészítése, ezekbe a munkákba Nagy Dezső rajztanár volt a segítő partnere (Id. Vámosújfalu, Makkoshotyka, Széphalom). Dankó Imre már ebben az időben egységesen kezelte a politikailag kettéosztott Bodrogközt, gyűjtése kiterjedt egész Zemplén vármegyére, az akkori csehszlovákiai magyar falvakra is. Ennek csúcspontja a Bodrogmenti halászszótár, bodrogközi halászok levelei önéletrajzi részletekkel, eszköz és halnév felsorolással. Hasonlóan nóvumnak számított ebben az időszakban a Vörös Csillag Tsz viszonyairól készített társadalmi néprajzi gyűjtése is. Kiterjed figyelme továbbá a kutatást segítő módszertani anyagok készítésére is, összeállította a néprajzi gyűjtőmunka kérdőívét „Magyarország helységeinek néprajzi felfedezése" címmel, a Bodrogköz halászatának feldolgozása halászati kér-