Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

AGRÁRTÖRTÉNET - Surányi Béla: Hortobágy és a magyar szürke szarvasmarha

HORTOBÁGY ÉS A MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHA 295 A határhasználat mikéntje a középkorban a feudalizmus kötött gazdálkodási rendjéhez - nyomáskényszer - igazodott, ami századokon keresztül alapvetően nem változott Debrecen mezőgazdasági kultúrájában. A határhasználatot is, a kereskedő-tőzsérek érdekeit képviselő városi magisztrátus határozta meg.

5

6 A XVI—XVII. században a város gazdasági életének súlypontja a külterjes szarvasmarhatartáson nyugodott. De ekkor élte fénykorát a helyi kézművesség is, ami szorosan kötődött az állattartáshoz (marha, juh). Joggal feltételezhetjük, hogy a várostól nyugatra fekvő, nagy kiterjedésű marhalegelők birtoklását már a XIV. századtól Debrecen számottevő állattartása indokolta, ami egyúttal azt is igazolja, hogy a pusztásodás folyamata már jóval a XVI—XVII. század előtt elkezdődött. Noha ennek kiteljesedése a XVIII., főleg a XIX. században végrehajtott folyószabályozás utáni időszakra esik. A Hortobágy vidékén a szabályozás előtt mocsarak, zsombékok, náddal borított területek voltak, közéjük szikes, gyér növényzetű részek ékelődtek. A Hortobágy-völgy mocsárvilága egybeolvadt a Berettyó táplálta Sárréttel. Az összeköttetést dél felé a Tiszával, a Körösök-vidéke biztosította. 5

7 A középkori pusztaság képe messzemenően eltért a maitól, ennek ellenére legelőnek kiválóan megfelelt. „A XVIII. század közepén azon területen, amelyet már a XIV-XV. században is legelőként hasznosítottak 13. 500 darab szarvasmarha, 18.000 darab juh és 1.100 darab ló talált magának élelmet. "

5

S Mivel a tartásmód szinte alig változott, a terület fűhozama hosszú időn keresztül kizárólag az éghajlat „járásától" függött.

5

9 Mindez mutatja, hogy már Mohács előtt is mekkora súlya volt Debrecenben az állattartásnak. Azt sem szabad szem elől téveszteni - bár erről a tudomány még nem mondta ki a végső szót - e századok alatt született meg a nagyhírű magyar szürke marha, s ebben - bár a források hiányoznak valószínűleg Debrecen is élenjáró szerepet játszott. Ez a fajta hosszú időre meghatározta a város gazdasági életét, polgárainak vagyoni helyzetét. 6

0 A magyar szürke marha a Hortobágy és rajta keresztül Debrecen szimbólumává vált. Gazdasági jelentőségét megőrizte a XIX-XX. század fordulójáig. A fentiekből az is következik, hogy a város pusztáinak gyarapodása összekapcsolódott a fajta térhódításával és a legelőkön kialakított szállásé Süli-Zakar !. szerk. (1996): 165. 57 Ihrig D. szerk. (1973): 314. 58 Lásd: 56. jzet 59 Rácz L. (1999): 1127-1139. 60 Surányi B. ( 2002): 47. A XVI. században a legnagyobb tőzsér talán Thököly Sebestyén volt, aki megszerezte a késmárki uradalmat a marhakereskedelem jövedelméből. Egyenesági leszármazottja volt Thököíy Imre. Thököly Sebestyén segítőtársaként ismert Tar István a korszak legjelentősebb debreceni tőzsére, aki 1586-ban a tokaji harnincadnál 11.000 ökörre váltott ki vámcédulát. A nagy állományt birtokló Szolláth István 1657-ben Ohaton bérelt legelőt marhái számára. Bíró Gáspárisso táján - nádudvari illetőségű volt -10.000 ökör felett rendelkezett. Lásd: Hankó B. (1940): 29., Debrecen története 1693.1. szerk. Szendrey I. Debrecen,1984.477. A XVI—XVII. század magyar pásztorvilágáról, a debreceni állattartásról lásd: Takáts S. : Rajzok a török világból. II. Bp. 259-354- Uő: Szegény magyarok. Bp. é. n. 131-262. : A magyar marhakivitellel foglalkozó tanulmány: A magyar tőzsérek és kereskedők pusztulása. Uő: Magyar küzdelmek. Bp. é. n. : A tőzsér halála. 29-37. sok vagy mezei kertek föltűnésével.

6

1A városvezetést a határhasználat kialakításában a marhatartás vezérelte.

6

2 A XVIII. században a helyzet gyökeresen megváltozott.

6

3 A már kialakult majorsági gazdaságok szerepe felértékelődött, egyúttal újak is születtek. Erre az időszakra a feudális viszonyok megerősödése a jellemző. Az országnak ebben a régiójában elenyésző a telepes falvak kialakulása, így a népesség számának növekedése nem a településsűrűség emelkedéséből adódott. Debrecen a nagyhatárú legelők megtartásában volt érdekelt. 6

4 A török után viszont átrendeződött az ország gazdasági élete, más rangsort kaptak egyes, korábban vezető szerepet játszó gazdasági térségek, aminek következtében - földrajzi helyzetét illetően - Debrecen is hátrányba került. A háttérben a belső piac már korábban megmutatkozó beszűkülése húzódott meg. A mezővárosokkal ellentétben Debrecen árucseréjét befolyásoló környékbeli települések pusztulásának következményeit a török hódoltság végéig a külkereskedelmi kapcsolatok ellensúlyozták. 6

5 A környékbeli termékhiány pótlására a népesség jelentősebb hányada kezdett földműveléssel foglalkozni.

6

6 A XVIII. század végén a város legelőként megközelítőleg 48.000 kat. hold területet hasznosított.

67 A birtokhatáron belül fennmaradó termőföldet parlagoló rendszerben kaszálóként, legelőként és szántóként vették igénybe. Debrecen határhasználati rendjében a XVIII—XIX. század első feléig az alábbi szempontok érvényesültek:

6

8 1. az állattartás, szőlőművelés elsőbbsége a földműveléssel szemben 2. a tavaszi gabonafélék túlsúlya érvényesült ( bár jóval kevesebb termést adtak, mint az ősziek, de biztonságosabb volt termesztésük) 3. a határhasználat igazodott a nagy távolsághoz és övszerűen alakult 4. az állattartásban két „tartástechnológia" létezett: ház körüli tartás és a külső pusztákon tartott állomány ( 4. ábra ) A XIX. század második felétől erőteljesen nyomult előre a szántóföldi művelés, főleg a gyepterület rovására. 1770-ben a művelésben lévő terület alig lépte túl az 50.000 kat. holdat, 1895-ben viszont a 166.296 kat. holdas határból a szántóföld részesedése 73.709 kat. holdat tett ki. 6

9 A debreceni határ belső átrendeződése ebben az időszakban - hellyel-közzel - lezárult. Minden olyan területet művelésbe vettek, amelyek erre alkalmasak voltak. Ez a folyamat azonban több lépcsőben zajlott le. 7

01857-1880 között fokozatosan eke alá vették a közös használatú belső legelőt (bellegelő). Az 1850-es évektől drasztikusan csökkent az erdei ka5ZŰ/dherülete, amit szintén feltörtek. Tájtörténeti szempontból a XIX-XX. század fordulóján szűnt meg az erdős-puszták kaszálóként való hasznosí61 Süli-Zakar I. szerk. (1996): 166. 62 Ua. 167. 63 Orosz I. (1971): 49-56. 64 Süli-Zakar I. szerk. (1996): 170. 65 Orosz I. (1971): 5466 Süli-Zakar I. (1996): 171. 67 Ua.173. 68 Balogh I. (1981): 282-284. 69 Orosz I. (1997): 114. 70 Ua. 114-115.