Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

TUDOMÁNYTÖRTÉNET - Mező Szilveszter: Félúton Alaszka és Tűzföld között - Gondolatforgácsok Venezuela földrajzi megismerésének történetéhez Balázs Dénes (1924-1994) három dél-amerikai utazása kapcsán

FÉLÚTON ALASZKA ÉS TŰZFÖLD KÖZÖTT 241 47. kép Fiatal waika férfi. A szájában hamuval megszórt dohányleveleket tart (Balázs Dénes felvétele, 1977) mivoltukat: szeretik az ékességeket. Színes üveggyöngyökből készült nyakláncokat, a felső karjukon körpántot hordanak. Fülcimpájukat modern nőtársaikhoz hasonlóan kilyukasztják, de a lyukat olyan szélesre tágítják, hogy díszként egy ceruza vastagságú, 5-10 centiméter hosszú bambuszdarabkát áthúzhassanak rajta... A waika nők semmiféle ruhát nem hordanak, kivéve azt a már említett vékony zsinórt, amelyet oly lazán kötnek át csípőjük felett, hogy lecsúszik a hasuk aljáig."

m Lejegyezte azt is, hogy mind a férfiak, mind a nők apró pálcikákat tűznek ajkaikba, sőt, az erősebb nem képviselői még az arcukat sem átallják kifesteni. A nőkhöz hasonlóan a férfiak testét sem fedi ruhadarab, kivéve a katolikus missziók közelében, ahol a szerzetes atyák és a szemérmes apácák ágyékkendő viselésére kötelezték a velük rendszeres kapcsolatban álló indiánokat.

19

0 Balázs Dénes nagy rokonszenvvel írt a dél-venezuelai esőerdő gyermekeiről, a jobbára ruhátlanul járó waika indiánokról. írásaiban védelmébe vette őket, s a zöld lombsátorral borított környezetük sorvadása is mély aggodalommal töltötte el őt. A waikákat egyes beszámolók szörnyű váddal, emberevéssel bélyegezték meg, ami sokáig rossz színben tűntette fel ezt a népcsoportot a világ szemében. A magyar földrajztudós is 189 BALÁZS D.: i. m. 1987.147. oldal 190 BALÁZS D.:i.m. 1987.148. oldal beszámolt ezekről a rémhírekről, ám saját helyszínen szerzett tapasztalatai alapján a korábbiaktól homlokegyenest eltérő véleményt fogalmazott meg: „Orinocói utazásomat követően hazai magazinok is beszámoltak arról, hogy egy négytagú amerikai tévés csoport a waikák áldozata lett: megölték őket, majd darabokra vágott testüket tűzön megsütötték. Még képeket is közöltek az újságok, mivel a csoport operatőre - mielőtt megölték volna őt is - felvételeket készített a szörnyű látványról. Az elmosódott képeket sokáig tanulmányoztam, és arra a következtetésre jutottam, hogy az egész »emberevési ceremónia« kitalálás, a tévétársaság reklámcéljait szolgálta."™ A szenzációhajhász álhíreknél jóval nagyobb teret kapott Balázs Dénes könyvében a waikák hétköznapi életének hiteles, tárgyilagos bemutatása. Oldalakon keresztül olvashatunk a mindennapok nélkülözhetetlen használati tárgyairól, az indiánok étkezési szokásairól és sok egyéb érdekes témáról. A kötet geográfus szerzője olyan alapossággal számol be néprajzi megfigyeléseiről, hogy az olvasó joggal hiheti azt, hogy egy képzett etnográfus szakmai beszámolóját tartja kezében. íme egy példa erre: „A waikák »konyhája« nem éppen higiénikus hely. Az edények szanaszét a föld porában hevernek, legfeljebb a kisebb, törékeny evőeszközöket akasztják fel az oszlopra. Legtöbb edényük ma is a lopótök fás héjából készül. Vízhordásra szolgál a nagy méretű, de kis szájú horokoto, ivóvizet tárolnak a szélesre vágott szájú shokedamában. Ököl nagyságú, félbe vágott tökhéjak (kaikeshi) szolgálnak kanál gyanánt a híg, kásaszerű ételek fogyasztásához. A vizet egy csésze formájú, kis tökedénykével, a hishimével merik. Régente a waikáknak főzőedényeik nem voltak, a nyersen nem fogyasztható állati vagy növényi élelmet sütéssel tették élvezhetővé. Újabban megjelentek a waikáknál is a vas- és alumínium edények, mindenekelőtt a főzéshez szolgáló öt-tíz literes fazekak."}

9

2 Elhagyva Platanalt és a telep környezetében élő waikákat, Balázs Dénesék megkezdték visszaútjukat Puerto Ayacuchóba. Útközben a Felső-Orinoco (Alto Orinoco) két nagyobb mellékfolyója: a Rio Padamo és a Rio Ocamo menti indián közösségek egészségügyi felmérése került sorra. Ezen a területen is waikák az „őserdő urai"; a közöttük tett látogatások tapasztalatai szintén olvashatók az Amazóniát bemutató kötet venezuelai fejezetében. Balázs Dénes itt fölöttébb siralmas közállapotokat talált, amit a Padamo folyó mentén fekvő Boca Matacuni nevű településen szerzett benyomásai jól tükröznek: „itt nincs chabono, azaz központi udvar, amelyet pálmaereszek ölelnek körül. A családok szétszórtan álló kunyhókban élnek, a tehetősebbek cölöpházakban. A kunyhók oldalfalai is nádféléből készülnek, nincs rajtuk se ajtó, se ablak, csak egy kis nyílás a kies bemenetelhez. Belül sötétség, füst és szennyes bűz uralkodik. Az emberek itt nem járnak meztelenül, vörös vászonból készült »egyenágyékkendőket« hordanak a férfiak és nők egyaránt."

m A félcivilizált telepen látottak lassan visszazökkentették Balázs Dénest és útitársait a nyugati életmód uralta venezuelai valóságba. Pedig még hosszú út várt rájuk visszafelé az Orinocón. Mire fáradtan megérkeztek 191 BALÁZSD.:i.m. 1995.323. oldal 192 BALÁZS D.:i.m. 1987.149. oldal 193 BALÁZS D.:i.m. 1987.153. oldal