Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
NÉPRAJZ, KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA - Petrovszki Ildikó: „A mesterségben való ügyességét a Remekje fogja ki tüntetni" - A debreceni német szabók remeklése (1790-1871)
106 PETROVSZKI ILDIKÓ megleckéztette: remekmunkáját teljesen használhatatlannak ítélve a hibák megváltásáért a céh történetének egyik legmagasabb büntetéspénzét vetették ki rá. 3 0 Egy egészen más jellegű erkölcsi kihágásról szóljanak a jegyzőkönyv szavai: 1845-ben „Midlinsky János Néhai Vavorek János Úr özvegyénéi tábla legény lévén; Czéhünk Ö és az Özvegy közt szoros viszonyt sejtvén fel szólítván meg intette, hogy hitetlenül tovább ne éljenek együtt, hanem az öszve kelésre való engedelmet minél hamarébb meg szerezvén annak utján hajtsák végre, hogy mind Czéhünkre, mind ő reájok több gyalázat ne háruljon.™ Táblalegénynek nevezték azokat a már nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező mesterlegényeket, akiket a céh a megözvegyült mesternék időleges - általában egy évig tartó - megsegítésére rendelt ki. Ezt az 1780-as kiváltságlevél XVII. artikulusa is előírta: „tartozik.. .a Czéhbéli társoság nikie...olly legényről szorgalmatoskodni, ki a Mesterségben egy Mester-ember személyt bé-tellyessithessen". Ha ez a legény mesterjogért folyamodott, „egy fertály esztendeig el távozni tartozott" az özvegytől. Feltételezték ugyanis, hogy remeklésekor az özvegy a remeklést vigyázó mestereket „ösmerettsége által" befolyásolni próbálja majd. Azonban ha a legényjelezte, hogy az özvegyet „Házas Társul el akarja venni, az özvegy jövendőbéli boldogulásáttekintvén" elálltak ettől. 3 2 Ezekben az esetekben a legény tulajdonképpen beházasodott a pogárjogba és a műhelybe is. Nagyon gyakori jelenség volt a céhek életében, hogy a műhelyek folyamatos fenntartása miatt egy legény vette feleségül a nála esetleg csak tíz-tizenöt évvel idősebb özvegyet, majd annak halála után - az immár idősödő mester - egyik mestertársának fiatal leányával házasodott öszsze. A céhen belüli házasodási, endogámiát maguk a céhszabályzatok is támogatták az évszázadok során. A német szabók fent idézett artikulusa is kimondja, hogy az özvegy a mesterség folytatására és a céh segítségére való minden jussát elveszti „más Czéhbéli Mesterhez férjhez menvén". A céhbe álló mesterlegényeknél korszakunkban országszerte megkövetelt alapvető műveltségi szint az írni-olvasni-számolni tudás. 33 1826-ban a folyamodó Vavorek Jánost a céh a tanács felé írástudatlan legénynek jelentette. A döntés szűkszavú, de igen határozott: „Azlnstáns tanúljon Írni és azután remekelhet," 3 4 Remekjét csak hét hónap múlva adták ki, ez idő alattvalóban megtanulhatta a betűvetést. Ha tehát a jelölt az eddig tárgyalt „kiszabott képességi kellékekkel" rendelkezett, a mesterré válás befejező, de legfontosabb lépcsőfoka előtt állhatott: magát a szakmai vizsgát, a remeklést kellett véghez vinnie. 30 A hibákért fizetett összesen negyven rénes forintot és tizenkét krajcárt. HBML tX.29.5.k. 64-65.0. Lukáts István élete egyébként tragikus véget ért: 1853. júniusában „meg halt munkácsi fogságban". 31 HBML IX.29.5i. 66-6/0. 32 HBML IX.29.5 k. 48-49.0.1830. Hó'ke József; u.o. 52-53.0.1834. Mógor István 33 Varga Gyula 1981.325.0. 34 HBML IX.29.5.k. 42-43.0. A REMEK KIÍRÁSA A remekre vonatkozó legalaposabb ismereteket a szabó céhekben a szabásmintakönyv nyújtotta. Ez pontos leírást adott a remeklő számára a készítendő ruhák anyagáról, szabásmódjáról, méretvételéről, díszítményeik felvarrásáról. Domonkos Ottó „A magyarországi céhes szabók mintakönyvei 1630-1838" című munkájában közli az általa fellelt mintakönyveket 3 5, melyek a magyar viselettörténeti kutatás számára azóta is alapvető, hiánypótló forrásként szolgálnak. 3 6 Mélyreható vizsgálatai ellenére sem talált azonban mintakönyveket a közép- és kelet-magyarországi, illetve az erdélyi városokban, ezért feltételezi, hogy e területeken a szabó céhek nem használták a szakma megtanulásának e fontos segédeszközeit. Domonkos Ottó külön kiemeli Debrecent, mint igen korai megalakulású szabó céhhel rendelkező várost, ahol szintén nem bukkant nyomára szabásmintakönyv használatának. 3 7 A18. század elejéig a remeknek kiadható munkákról a kiváltságlevelek vagy a legényszabályzatok 3 8 rendelkeztek, felsorolásszerűen megemlítve a ruhák nevét. Mivel a céhlevelek egy-két évszázadonként kerültek csak megújításra, ez feltételezte a remekbe készíthető ruhák típusának hoszszú időn keresztül fennálló változatlanságát, állandóságát. A középkor évszázadai során ez nem jelentett nagy gondot, mivel a remekmunkának is alkalmas reprezentatív ruhadarabok többsége évszázadokon keresztül a mindenkori férfi és női ruhatárak része volt. A17. század végétől, de különösen a 18. század elejétől azonban a magyarországi viselet is egyre inkább az új európai divat felé fordult, és követte annak olykor évtizedenként változó divathullámait. Az 1761 után kiadott egységesített szövegű céhlevelek már konkrétan nem határozták meg a vizsgamunkákat. 3 9 Az uralkodói és más felsőbb hatóságok reformtörekvéseinek szellemében általános irányelvként már csak azt fektették le, hogy a remek minden kézműves iparágban olcsó és könnyen eladható legyen. Ez a hangsúlyozott cél a céheknek azt a gyakorlatát kívánta megszüntetni, mely szerint a remeklőknek hosszú évtize35 Domonkos O.1997. 36 A korabeli ruhadarabok szabásrajzai nagyban segítik a 16-18. századi magyar viselet rekonstruálását. Domonkos Ottó munkáját felhasználta többek között Flórián Mária is, a magyar paraszti öltözeteken belül a vékonyposztó ruhák történeti alakulásának felvázolásában. Flórián Mária 1997 633-651.0.; u.ő. 2001.168-193. 37 Domonkos Ottó 1997.297-298.0. 38 A legények életét és munkáját meghatározó legényszabályzatok a céh mindenkori érvényes artikulusai alapján készültek, de az abban foglaltaknál jóval részletesebben tárgyalják a legényekre vonatkozó előírásokat. Valamivel rugalmasabb remekelőírást tett lehetővé, mivel ezek megújítása a céh belső ügye volt. 39 A ritka kivételekhez tartozik a győri magyar szabók céhe, akik a helyi német szabóktól 1742-ben önállósították magukat. Mária Teréziától kapott céhlevelük kiadásakor sikerült elérniük a mestereknek, hogy a 10-11. §-ban kiírták a remekdarabokat. Domonkos Ottó 1997.238.0. A18. század végén és a 19. század folyamán már a céhek többsége általában gyűlési jegyzőkönyvben rögzítette az éppen aktuális remeklő számára kiadott vizsgafeladatot. A debreceni magyar szabó céh 1840-ben egy határozatban fogalmazta meg a remekmunkákra vonatkozó új előírásait. HBML IX.29.13. A Debreceni Szabó céh iratai 1720-1894: Remeklést végzett legények gyűlési jegyzőkönyve 1840-1872.
