A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Természettudomány - Dudás Miklós: A barna kánya (Milvus migrans) fészkelő állományának lassú regressziója a Tiszántúlon a múlt század elejétől napjainkig

Ugyanez, az erős fragmentáció volt megfigyelhető a második évezred fordulója utáni években, a Tisza-tóról és környékéről 5 pár, míg a Tisza felsőbb szakaszairól (Tiszadobi ártér, Tiszabercel-Tiszateleki hullámtér stb.) pedig további 4 pár tűnt el nyomtalanul. Pedig az eddigi gyakorlati tapasztalatok szerint, a barna kánya különösebb extra igényeketa fészkelőós táplálkozó hely kiválasztásánál nem támaszt. A Tisza-tó talán az egyik legjelentősebb habitat, ahol, a barna kánya ökológiai igényei a legoptimálisabbak, a fészkelő helyek kiválasztásában, valamint a számtalan vegyes gémtelep, kormorán és sirálykolónia megléte biztosít olyan bőséges hal táplálékforrást, amit igen kis energia befektetéssel tudnak megszerezni a fiókákat nevelő kányaszülők. A fészkek is legtöbb esetben közvetlenül a kolóniák közelében voltak. A debreceni Nagyerdő egyike a legjobban kutatott területeknek (1938 óta védett). Itt a barna kánya funkcionális élettere a száraz gyöngyvirágos tölgyesek ós a közeli Tócó-patak völgye volt, ahova táplálkozni járt ki, de nem, mint táplálék specialista (mivel a domináns tápláléka a hal itt nem fordul elő), hanem generalistaként használta ki a kínálkozó táplálók készletet (mezei pocok, hörcsög, vakond, egyéb elhullott állatok tetemei stb.). A rendszeresen ellenőrzött fészkekben átlag 2 ritkábban 3 fiókás fészekaljak nevelkedtek és repültek ki. Az 1979-ben bekövetkező utolsó kánya fészkelés után, néhány évvel (1983-ban) a kiüresedett élettérbe egerész ölyv párok, telepedtek le. Eddig az időpontig ennek a fajnak egyetlen fészkelése sem volt regisztrálva a debreceni Nagyerdőben, pedig késő ősztől kora tavaszig rendszeresen itt tartózkodtak. A két faj hasonló ökológiai igényeit tükrözi, hogy az egerész ölyv fészkelők száma is 6 párnál maximalizálódott. Kérdés, hogy a terület eltartó képessége limitálta-e ezt a költő állomány létszámot, és egyáltalán milyen mértékű lehet a két faj közötti versengés (kompetíció). A megtelepedés (kolonizáció) a faj elterjedési képessége (expanzivitása), a szétterjedő egyedeknek arra alkalmas területeket kell találniuk, hogy ott több generáción keresztül képesek legyenek szaporodni. Ezek az optimális élőhelyek a Tiszántúlon megtalálhatóak, ahol az elmúlt 25-30 év alatt még lényegesen javultak is. A barna kánya ökológiai valenciája olyan belső örökletes tulajdonságok összessége, amelyek a környezettel való viszonyban, mint tűrőképesség és szükségletek jelentkeznek és meghatározzák a faj alkalmazkodási tartományát. Ha az életfeltételek a potenciálisan legjobb élőhelyeken is kedvezőtlenné válnak, akkor az area feldarabolódik. Az erős fragmentáció hatására a populáció egyedszáma arra a szintre süllyed, hogy a fészkelő párok nagy távolságokra lesznek egymástól. Ezáltal az egyes példányok véletlenszerű találkozásának és az új párok összeállásának gyakorisága kritikussá válhat. Ez a tendencia a térképen jól nyomon követhető a populáció erőteljes visszahúzódása az egyes régiókban, ahol csak alkalmi megtelepedések, időszakos s ritkuló fészkelések a jellemzőek. Kialakult egy „fluktuáló areahatár" ahol a fészkelő párok gyér számban fordulnak elő és a tényleges elterjedési övezet évről évre, változik. Vagyis „kis helyhűség" lesz jellemző az optimálisnak látszó habitattokban is, mivel nincs benépesülés (migráció) más területekről a kipusztulás (extinkció) miatt. A barna kánya adaptációs (alkalmazkodó) folyamatainak a sebessége lassúbb, mint a populáció nagyságát befolyásoló környezeti változások sebessége. Végezetül nagyobb hangsúlyt kell fordítani a sérült, de még szaporodóképes madarak központi repatriációs telepekre való összegyűjtésére. A Hortobágyi Nemzeti Park Górési Ragadozó madár repatriáló telepére 4 db röpképtelen barna kánya érkezett Németországból 1998 tavaszán. A következő évben összeállt két tenyószpár. 2000-ben az egyik pár tojója elpusztult, mert egy tojás összetört az uterusában (méh). A másik pár ugyanabban az évben 2 fiókát nevelt fel, akik a Tisza-tónál lévő szintén 2 fiókás természetes kánya fészeknél lettek szabadon engedve. 2001-ben ismét 2 fióka kelt ki, ők „vadröptetéses" módszerrel hagyták el a telepet. 2002-ben 1 fióka született, de 10 napos korában elpusztult kelés gyengeségben. 2003-ban és 2004-ben is 3-3 fióka hagyta el a telepet. 2005-ben és 2006-ban pedig 1-1 fióka lett repatriálva a telepről. Az elmúlt 7 év alatt a tenyészpár minden évben stenderd 3 tojást tojt, amiből 13 fióka kelt ki és 12 példány került vissza a természetbe. A barna kánya is könnyen és jól szaporítható zárttéri körülmények között (2. táblázat). Ez is egy lehetséges stratégia a faj lokális állományának növelése szempontjából. Év Letojt tojások Kikelt fiókák Repatriált fiókák Év száma száma száma 2000 3 2 2 2001 3 2 2 2002 3 1 2003 3 3 3 2004 3 3 3 2005 3 1 1 2006 3 1 1 Összesen 21 13 12 A hazai barna kánya fészkelő populáció drasztikus állománycsökkenésének okairól egzakt kutatási eredmények nem állnak rendelkezésre. Ezért itt az ideje, hogy komolyabb vizsgálatok kezdődjenek a faj költési sikerességének, a fiatalkori mortalitásának, a táplálkozási szokásainak, valamint a vonulási- és telelő területeken ért különféle környezeti és antropogén terhelések következményeinek a tisztázására. Ezek ismeretében ki kell dolgozni, olyan speciális direkt a barna kányára irányuló védelmi programot, ami a faj állományának növekedését segítené elő. A hosszú évtizedek óta tartó krízis, amely kellő óvatossággal, mint megállapítás érvényes az egész magyarországi populációra, s amennyiben ennek okait nem sikerül rövid időn belül feltárni, és hatékonyan beavatkozni ebbe a folyamatba, úgy könnyen bekövetkezhet, hogy a hazai avifauna ismét szegényebb lesz egy csodálatos ragadozó madárfajjal. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetemet fejezem ki Dr. Endes Mihálynak, Kotymán Lászlónak, Tóth Imrének, Puskás Lászlónak, Tihanyi Gábornak, Zalai Tamásnak, Lőrincz Istvánnak, Török Hunornak, Szitta Tamásnak, Vas Lajosnak, Habarics Bélának, Öze Péter és Kis Róbertnek, a rendelkezésemre bocsátott adatokért, fotókért és az egyéb szakmai észrevételekért, amivel önzetlenül is segítették munkámat.