A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Természettudomány - Dudás Miklós: A barna kánya (Milvus migrans) fészkelő állományának lassú regressziója a Tiszántúlon a múlt század elejétől napjainkig

dag vegetációja közül kiemelkedőek az erdó'társulásai: a bokorfüzesek (Salicetum triandrae), a fú'zligetek (Salicetum albae-fragilis) és a tölgykőris-szil ligeterdó'k (Querco-Ulmetum). Gyakoriak a törpekásás társulások (Nanocyperion), az iszaptársulások (Dichotyli-Gnaphalietum uliginose). Kisebb foltokban szikes mocsarak (Bolboschoenetum maritimi) és hernyópázsitos (Beckmannia eruciformis) rétek is előfordulnak. Szolnoki-ártér (mikrorégió): A kistáj domborzati képét és morfológiai formáit a lefolyásirányát sokat változtató Tisza és a Zagyva határozta meg. A felszínt elhagyott folyómedrek, morotvák rendkívül gazdag hálózata borítja. Az 1978-ban létesített Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet egy igen jelentős része itt fekszik. Ebben a térségben még a kőris-mézgáséger (Fraxino pannonicae-Ulmetum hungarucum) láperdő maradványok is megtalálhatók. B, Nagykunság (szubrégió) Uszafiired-Kunhegyesi-sík (mikrorégió): Lösziszapos üledékkel fedett egykori hordalékkúp síkság. A felszínbe némi változatosságot a löszös homokkal fedett buckák visznek. A garmadák magassága 2-5 m. A Tisza holocén kori többszöri mederváltozásának emlékei a különböző feltőltöttségi állapotban lévő morotvák. Azerdészetileg hasznosított területeken elsődlegesen fiatalkorú, puha- és keményfás erdők találhatók. Szolnok-Túri-sík (mikrorégió): A felszín több mint 50%-a az alacsony ármentes síkság. A szórványosan megjelenő Zagyva és a Tárna hordalékkúp-anyagából felépülő, 1-5 m magas, löszös homokkal fedett homokbuckákat hagyott hátra. A mindenfelé megjelenő, kusza hálózatot alkotó elhagyott folyómedrek, valamint a kunhalmok jelentenek még változatosságot. A ligeterdő maradványok a régi morotva medrek mentén fordulnak elő. Máshol az akác ültetvények az egyeduralkodó erdőtípusok. E területen van a Közép-tiszai Tájvédelmi Körzet és a Dévaványai Tájvédelmi Körzet jelentős része. Tiszazug (mikrorégió): A Tiszazugot a felsőpannonban tó borította. Magasártéri hordalékkúp-síkság, amelyen a réti csernozjom talajok mellet szikes talajok is kialakultak. A szántóföldi hasznosítás uralkodik, kevés réttel és legelővel a szikes laposokon, továbbá még kevesebb lösztölgyes maradvánnyal. A kifejezetten kultúrsztyep jelleget az utak melletti akácfasorok sem igazán enyhítik. C, Hortobágy (szubrégió): Felszíni formái között a szinte mindenütt megfigyelhető elhagyott Tisza-medreket, morotvákat és a hozzájuk kapcsolódó folyóhátakat, rész övzátonyait találjuk. A táj az Alföld felszínalaktani szempontból egyik legegyhangúbb síksága. Hazánk mégis legjellegzetesebb és legnagyobb kiterjedésű szikes pusztája. Az egykori folyóártereken és mocsárvidéken a folyószabályozás és a mocsarak lecsapolása után a szikes területek kiterjeszkedtek. Ezek az úgynevezett szolonyec szikesek típusába tartoznak, ahol erősen kötött agyagon szerkezetes talaj alakult ki, amely vízszintesen rétegzett és függőlegesen oszloposán repedezett. A tájegységet mozaikos elrendezésű és rendkívül változatos vegetáció jellemzi. Megtalálható itt valamennyi szolonyec szikes társulás, szikes, és édesvizű mocsár, valamint löszhátak és sziki erdőmaradványok. Hasznosítása túlnyomórészt ma is legelő, bár az öntözéses növénytermesztés és mesterséges jellegű tógazdálkodás is folyik. A táj közel 1/5-e a Hortobágyi Nemzeti Parkés a Világörökség része, egyedülálló pusztai növényzetének, állatvilágának és néprajzának megőrzése érdekében. III. FELSŐ-TISZAVIDÉK (MEZORÉGIÓ) Beregi-sík (mikrorégió): Az ármentesítések előtt árvizekkel elöntött tökéletes síkság. Két jelentősebb kiemelkedése a Tarpai-hegy és a Barabási-hegy. A terület gátakon kívüli túlnyomó része mentesített jellegű, magas talajvizű alacsonyártéri síkság, amelyet holtmedrek, csapadékos években vizet vezető erek tagolnak. Itt a réti talajok az elterjedtek, amit a vízfolyások közelében és mentén réti öntéstalajok váltanak fel. Rajtuk szántóföldi, legelő és réthasznosítás folyik. A maradék erdőfoltok alföldi gyertyános-tölgyesek, melyek között reliktum jelleggel a bükk is előfordul. A szárazabb felszíneket szántók, a mélyebb fekvésű részeket láperdők foglalják el. Szatmári-sík (mikrorégió): Domborzattípusát tekintve ártéri síkság, amelyet különböző mértékben feltöltött folyómedrek sűrű hálózata borít. Ezek leginkább a Szamos irányváltozásait mutatják. A lapos hátak közt rossz lefolyású, elgátolt, vizenyős rétek alakultak ki. A legnagyobb kiterjedésű a Szamos-meder feltöltődött partja és a Nyírség között elterülő Ecsedi-láp. A Szamos és a Kraszna védgátjai között időnként magas talaj-