A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - Orosz György: Énekeljetek az úrnak minden föld. A „Mesterek mestere” katekizmusi ének a római katolikus és az ortodox vallási kultúrában

például lakodalmakon, torokon.

30 A „Katekizmusi ének" a keresztény lelki misszió egyik igen hatásos eszköze volt. Célja az elemi hitigazságok ismertetése, megtanítása és szinten tartása. Ezen katekizáló ének legfőbb feladata minden keresztény hitre tért nép esetében az volt, hogy besulykolja az „új emberek", azaz a még mindig pogánykodó neofiták tudatába ós lelkébe, hogy csak egy Isten van. Mint Berze Nagy János írja: „A vers tehát művészeti módon gondoskodott annak a gondolatnak hangsúlyozásáról, hogy: »Isten a kezdet és a vég«, mert az ének vele is kezdődik, vele is végződik."

31 A „Katekizmusi ének" legelső magyar változata Náray György, esztergomi kanonok egyházi énekgyú'jteményében, azaz ónekeskönyvében bukkan fel 1695-ben, melynek latin neve „Cantio pro pueris, quondam quasi Catechesim in se complectens

n Berze Nagy János számos európai népnél mutatta ki az ének párhuzamos szövegeit, de Kelet-Európában, azaz a keleti szlávoknál való elterjedéséről nincsenek adatai. Pedig a „Katekizmusi ének" az oroszoknál is megvolt, s széltében hosszában énekelték a vak, énekes vándor koldusok (kaliki perechozie). Ezen ének elnevezéses az oroszoknál: „Evangéliumi

^rClevangelistaja pesn'). Bessonov ma már történetinek tekinthető vallásos népének-gyűjteményében az „Evangéliumi ének" hat orosz szövegváltozatát közli; az itt található hetedik ének bolgár.

33 Az általam ismert orosz „Evangéliumi ének" című vallásos népénekek valamennyi variánsa szakrális szöveg, nem parodizálják a szent anyagot. Ezek az énekek a számolásban 12-ig jutnak el. Egynémely szövegváltozat idáig sem. Idevonatkozó recens anyag nem áll rendelkezésemre. A papok és a szerzetesek a Kijev központú óorosz államban a keresztény hit terjedésének kezdeti időszakában mindig jelen voltak a világiak által rendezett lakomákon. Egyrészt azért, mert őket is vonzotta a vidám társaság, ők is örömüket lelték a látványosságokban, az éneklésben és a táncban. Jelenlétüknek a világi mulatságokon volt azonban egy másik, sokkal fontosabb oka is. Bármennyire is nem vetették meg a földi örömöket, mégiscsak ők képviselték a keresztény morál és életmód gyakorlásának a legmagasabb szintjét. A keresztény hit élenjáró harcosainak magukra kellett venniük a pogányság csábításait, ki kellett vonulniuk a világba, hogy személyes példájukkal bizonyítsák: lám, másképpen is lehet. A pogány időket idéző pazar lakomákon a papok és a szerzetesek visszafogottabb viselkedésükkel ellenpontozták a mértéktelen evést és ivást, de énekeikkel, amelyeket minden bizonnyal nem egyedül, hanem egyes buzgó újkeresztényekkel együtt adtak elő, ellenpontozták a pogány időkből átöröklött szkomorohok (skomorochi) istentelen zenélését és éneklését is.

34 30 BERZE NAGY 1939:122,125-126. 31 BERZE NAGY 1939:123. 32 BERZE NAGY 1939:121. Ld még: SCHEIBER Sándor: Mikszáth Kálmán és a keleti... In: SCHEIBER 1996:590. 33 BESSONOV 1861-1864:1/2.379-393, N* 93-97. A ff 97: bolgár szöveg. 34 OROSZ 1993:13-53. Az óorosz államban a keresztény hitre térés utáni jó néhány ávszázadon át a világiak által rendezett pazar lakomákon a papok és a szerzetesek példaképszerű, visszafogottabb viselkedése nem mondható feltétlenül általánosan A Keresztény Egyháza kijevi oroszoknál kénytelen volt eltűrni a fejedelmi kíséret tagjainak, a druzsinnyikoknú a szertartásos lakomáit - mutat rá Anickov -, s egyedül csak az evés-ivás, éneklés-zenélés-mulatozás keresztény szellemben történő megformálására törekedhetett.

35 A pogány szokásokat ostorozó egyházi intelmek és prédikációk ennek megfelelően nem a lakomák megszüntetésére buzdítanak, hanem csak a mértéktelenséget, a pogány tobzódást ítélték el. Csak a „szórakoztató emberek", a szkomorohok ellen irányulnak ezek a leleplező írások, és nem emelik fel szavukat a fejedelmeket dicsőítő énekesek ellen.

36 A szkomorohok tevékenységi köre igen változatos képet mutat, hiszen voltak közöttük: énekesek, zenészek, táncosok, trófacsinálók, komédiások, zsonglőrök, állatidomárok, medvetáncoltatók, maszkosok, bábosok.

37 Az Egyház - mint ahogyan az őket ostorozó és elítélő nagyszámú intelemből és leleplező írásból erre következtethetnénk - igen szívós és állhatatos küzdelmet folytatott a szkomoroh-jelenség ellen. Hogy az Egyház harca a szkomorohok ellen mennyire volt „állhatatos" és „sikeres", azt két dologból is lemérhetjük. Ezek a vándorló életmódot folytató szórakoztató emberek megjelentek a kereszténység fellegváraiban, azaz a kolostorokban rendezett lakomákon is,

38 és az ellenük irányuló „kitartó" egyháelterjedtnek. Voltak közöttük olyanok is, akik szerettek iszogatva vigadozni és korántsem tartották be a mértékletességet az ivásban. Lássunk erre egy példát jóval későbbi időkből - Olsavszky Mihály Manuel munkácsi püspök 1756-os statútumának 2. rendelkezését, amely révén elénk tárulnak a 18. századi keleti szláv ruszin papság bizonyos köreinek keresztényietlen cselekedetei és züllött életmódja, valamint „műveltségi" állapota: „Ha valamelyik pap ittasan keresztelne, gyóntatna, temetne vagy esketne, annyiszor egy tallér büntetést tízet, ahányszor a fenti egyházi szertartásokat ittasan végzi. E rendelkezésre azért van szükség, mert sok pap ittasan végzi a különböző szertartásokat, főleg olyan személyek, akik nem tudják a Miatyánkot, Hiszekegyet, a 10 parancsolatot s több más fontos dolgot, ami az üdvözüléshez elengedhetetlen." (UDVARI 1992:183.) A statútum 30. rendelkezése kellőképpen bizonyítja, hogy a görög katolikus ruszin papok és kántorok egynémelyikénél még a 18. században is tetten érhető a szinkretikus gondolkodásmód, a mágikus tudatforma: „W/VJÍŰ/Ű elvesztésével büntetem meg azt a lelkészt vagy kántort, aki könyvből szerencsét vagy szerencsétlenségetjósol és jövendöl, vagy más haszontalan bűbájossággal mert foglalkozni." (UDVARI 1992:186.) 35 ANICKOV 1914:160,177,180,182,218. 36 ANICKOV 1914:158,160,206-207. 37 FAMINCYN1889:6-132. 38 NIKOL'SKIJ 1983:125. hl,,Ádám siralmai"vallásos népének paraliturgikus használatáról Findejzen érdekes adatot közöl. A középkori Oroszországban igen elterjedt volt az a szokás, hogy az ünnepi Liturgia után a kolostorok étkezdéjében Krisztus és aszentektiszteletére lakomával egybekötött megemlékezést tartottak. Ezeken a lakomákon mézitallal (med) és sörrel teli serleget adtak körbe, amelyből Krisztus dicsőségére és a szentek tiszteletére ittak. Eközben az apokrif eredetű „Ádám siralmai" vallásos népéneket énekelték. A népi vallásosság ezen alkotását, amely szertartási énekké lépett elő, néhány kéziratban így mcï\k:stich-starinazapivom 'ének-regesörivás közben'. Ez a kolostori rituális gyakorlat a keresztény hit felvétele után Oroszországban még igen sokáig fennmaradt. Nem zárható ki ebben a szokásban a pogány hátterelés lehetősége. (FINDEJZEN 1928-1929:1.263.) Gal'kovskij ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozott. A pogány időkben a kultikus lakomákon ugyancsak körbehordtak egy serleget, amely fölött, mielőtt ittak belőle, mágikus értelmű szavakat mondtak, az isteneknek vagy az elhunyt ősöknek címezve azokat. A vizsgált kolostori szokás alapja az őskultusz. A keresztény hitre térés után az emléklakomák továbbra is napi-